Századok – 1966

Vita - A párt szövetségi politikájának történeti fejlődése (1936–1962) (Tóth István–Vértes Róbert) 138

A PÁRT SZÖVETSÉGI POLITIICÁJÍNAK FEJLŐDÉSE 145 külön-külön és együttvéve is negatívan befolyásolta a munkások és parasztok kölcsönös viszonyának alakulását. A nem mezőgazdasági foglalkozású kisárutermelők zöme 1949 — 1955 között kisipari termelőszövetkezetekbe tömörült, majd az állami iparban helyezkedett el, miközben az állami ipar munkásai közül számosan a szövetkezetekbe mentek át. Az értelmiség helyzetét elemezve rámutatott arra, hogy az értelmiségi rétegek számszerű növeléséért, különösen új, munkás- és parasztszármazású értelmiségiekkel való feltöltéséért tett erőfeszítések eredményei nem tudták ellensúlyozni azt a kárt, amit az értelmiségiek iránti bizalmatlansággal okoztak. Ez a bizalmatlanság — a párt politikáját terhelő egyéb hibákkal együtt — az értelmiségieknek a leginkább alkotni vágyó és alkotni képes részét ábrándította ki a szocialista jövőbe vetett, legtöbb esetben egyébként is éppen csak formálódó hitéből. A magánkisipar felszámolására való törekvés pedig, következményeit tekintve, a munkás-paraszt szövetség amúgy is feszítő ellentmondásait növelte. A különböző társadalmi osztályok és rétegek elemzése után rámutatott arra, hogy Rákosiék az osztályszempontokat egyes személyek megítélésével keverték össze, s az osztályszempontoknak ez a semmibevevése távolról sem az osztályidegenek ellen folytatott politikának, hanem a párt munkás- és parasztpolitikájának, egész szövetségi politikájának torzulásához vezetett. Ez a szemlélet tulajdonképpen a proletárdiktatúra dogmatikus felfogásából táplálkozott. Figyelemre méltóak a referátumnak azok a részei, amelyek a proletárdiktatúra dogmatikus értelmezésével foglalkoznak. Az előadó rámutatott arra, hogy 1947 — 48 fordulóján a koalíciós pártok együttműködésének új feltételei teremtődtek meg: a szocializmus építésének napirendre kerülésével a nemzeti erők összefogásának korábbi programja és az összefogás formája is elavult, ami szükségessé, a koalíciós pártokban megkezdődött balrafordulás pedig lehetővé tette a népfrontmozgalom új tartalommal való megtöltődését és új szervezeti formában való átalakítását. Az MDP 1948 szeptemberi országos oktatási konferenciáján Révai József úgy ítélte meg a helyzetet, hogy megértek a szocializmus felé való haladáshoz szükséges hatalmi és kormányzati egység feltételei. S ezt összeegyeztethetőnek tartotta a megtisztult koalíciós pártok alkotta többpártrendszerrel. Ebben a szellemben indult meg már 1948 elején a függetlenségi front átalakítása, szükségességének tudatosítása, a népfrontmozgalom új program alapján történő kiszélesítésének és egyúttal a koalíciós pártok egységfrontja megszilárdításának eszmei-politikai előkészítése. 1948 szeptembere és 1949márciusa között formálisan még címek alapján zajlott le a népfront megalakításának gyakorlati előkészítése és végrehajtása. Az MDP népfrontpolitikájában eközben már 1948 novemberében jelentős fordulat következett be, amikor Rákosi — korábbi álláspontjával ellentétben — már a demokratikus pártok elsorvasztását sürgette, majd az 1949. március 5-i KV ülésen kifejtette, hogy a népfrontot nem úgy kell felfogni mint a demokratikus pártok tevékepységét összefogó szervet, hanem mint ,,a szomszéd pártok" elsatnyításának eszközét. Sőt, Rákosiék а népfrontot nem is az MDP és a pártonkívüli tömegek blokkjává, széles népi, nemzeti összefogás pártok nélküli mozgalmává igyekeztek fejleszteni, — ugyanis az éberségi kampány légkörében nemcsak azok lettek gyanús elemek, akik valamely párthoz vagy szervezethez tartoztak és aktív politikai tevékenységet folytattak, hanem a pártonkívüliek passzív tömegei is. Véleménye szerint abban a törésben, amely 1948 második felében kezdődött el, s 1948 — 49-ben a párt egész politikájának és gyakorlati tevékenységének eltorzulásához vezetett, a személyi kultusz, az erőviszonyok, elsősorban a nemzetközi helyzet helytelen értékelése, a háborús veszély eltúlzása és nem utolsósorban a nemzetkőzi kommunista mozgalomban 1948 — 49-re kialakult nézeteltérések mellett a döntő szerepet a proletariátus diktatúrájának dogmatikus felfogása, a szocializmusba való átmenet népi demokratikus útjával való szembeállítása játszotta. Ugyanis 1948 nyarán került sor annak'a korábbi álláspontnak a felülvizsgálására, amely szerint a szocializmusba való átmenet а népi demokrácia útján haladva elképzelhető proletárdiktatúra nélkül is. A fenti álláspont felülvizsgálásában döntő szerepet játszott a Tájékoztató Iroda 1948. évi ülésén hozott, a JuKP tevékenységét elítélő határozat. Bár a Tájékoztató Iroda ülése látszólag a JuKP vezetőinek egyes konkrét kérdésekben elkövetett hibáit bírálta, a határozatban nem kevesebbről volt szó, mint hogy a jugoszláv ügy kapcsán végeredményben a szocializmusba való átmenet népi demokratikus útja és a proletárdiktatúra közti ellentmondásról kniábban vallott nézeteket új nézettel cserélték fel. Eszerint ugyan továbbra is megvan a kettő között az ellentmondás, de ezt a vélt ellentmondást most már úgy látják megoldhatónak, hogy nem a proletárdiktat úra szükségességét, hanem a szocializmusba való átmenet népi demokratikus útjának lehetőségét vetik el. 10 Századok 1966/1