Századok – 1966

Vita - A párt szövetségi politikájának történeti fejlődése (1936–1962) (Tóth István–Vértes Róbert) 138

A PÁRT SZÖVETSÉGI POLITIICÁJÍNAK FEJLŐDÉSE 141 lembe véve a baloldali ellenzéki pártokkal való kapcsolatot közvetett úton — a munkásosztály legális pártján, az SzDP-n keresztül — gondolta megteremteni. Az előadó a kérdés összegezéseként rámutatott arra, liogy a KMP „ha késve is, de 1937-ben lényegében lerakta az antifasiszta népfrontpolitika elvi alapjait". Ugyanakkor a KMP belső problémái, az MSzDP vezetőinek a népfront megteremtését elutasító magatartása miatt, a kedvező nemzetközi és a magyar munkásmozgalomban bekövetkezett balratolódás gyakorlatilag kihasználatlan maradt, az antifasiszta erők összefogásának első nagy lehetőségét elmulasztották. Jelentős eredmény a népfrontpolitika elméleti kidolgozásában ós a KMP-nek a Márciusi Front körül tömörülő különböző demokratikus csoportokra tett befolyásában állapítható meg. Pintér István előadása második részében az 1938—1941 közötti időszak kérdéseivel foglalkozott. Ausztria hitleri Németország által történt bekebelezésével Magyarországon is új helyzet állott elő. A párt az új helyzetnek megfelelően az ország védelmét állította a népfrontpolitika középpontjába, „az ország függetlenségéért síkra szállni kész, minden erő egységfrontjának megteremtése" érdekében. A párt elvileg abból az állásfoglalásból indult ki, hogy az antifasiszta harc élének Magyarországon már nemcsak a fasiszta diktatúrát megvalósító finánctőke és nagybirtok, hanem mindenekelőtt az ország függetlenségére törő német fasizmus és az utóbbit kiszolgáló németbarát erők ellen kell irányulnia. Ebből kiindulva a párt, bár világosan felismerte a „nyugatbarát" burzsoá körök kétarcúságát, de mint ideiglenes szövetségesekkel, a munkásosztály-vezette népfronton belül, számolt velük. A népfrontpolitika fő kérdése tehát a nemzeti kérdés, az ország függetlenségének, a Hitler-ellenes nemzeti egység megteremtésének kérdése lett és ennek volt alárendelve a népfrontpolitika másik alapvető követelése, az ország demokratikus átalakítása. A továbbiakban a referátum a népfrontpolitika elvi-elméleti továbbfejlődésével foglalkozott. Rámutatott arra, hogy a párt az ország, az egész nép előtt álló feladatok megoldását a munkásosztály vezetésével kívánta biztosítani, „és ez biztosítéka volt annak is, hogy a szocialista forradalomba való átnövésben érdekelt tömegek súlyának és aktivitásának megfelelően, már ebben a szakaszban is megoldhatók a szocialista átalakulás egyes feladatai". Pintér István ismertette a párt tevékenységét a területi revízió hamis követeléseinek feltárásában, a nacionalizmus és sovinizmus leleplezésében, az ellenzéki pártoknak — beleértve az SzDP-t is — e politikát támogató magatartását. Megállapította, hogy a KMP az antifasiszta függetlenségi politikát megalapozta és feltárta a demokratikus erők összefogásának számos lehetőségét, de az ellenzéki pártok nem ezt az összefogást választották, hanem az ország megvédését a német veszélytől a burzsoázia Hitler-ellenes szárnyától várták. A KB 1941 áprilisi ülésével foglalkozva az előadó megállapította, hogy ettől kezdve egyértelműen a függetlenségi politika vált a párt irányvonalává, és ezt fejezte ki a „Független, szabad, demokratikus Magyarországot !" jelszó. A népfrontpolitikának „a fasizmus ellen a demokráciáért" szakaszát felváltotta „a fasizmus ellen a függetlenségért és demokráciáért" szakasz. Ez az irányvonal érvényesült a párt politikájában a háború végéig. Ezen a programon nem változtatott a párt Magyarországnak a szovjetellenes háborúba való bekapcsolódása után sem. A párt szövetségi politikáját ennek megfelelően igyekezett szélesíteni : olyan németellenes politikai frontot megteremteni, amelyben a munkásosztály legális és illegális pártján, szervezetein, a parasztság pártjain kívül helyet kapnának a polgári pártok, sőt a MÉP németellenes szárnya és a kormány Hitler-ellenes tagjai is. „Az együttműködés tartamára a KMP lemondott a Horthy-rendszer erőszakos megdöntésének célkitűzéséről, hogy ezzel is elősegítse a nemzeti egység minél szélesebb és erősebb táborának kialakulását." A háborúba lépés után mindezeken túl a KMP rendkívül fontosnak tartotta az országhoz került nemzetiségek bevonását a függetlenségi frontba. A párt tevékenységének eredményei lassan éreztették hatásukat. Országos méretű sajtóvita alakult ki a népfrontról és a párt által kidolgozott programról, a párt tüntetéseket szervezett, majd a Magyar Történelmi Emlékbizottság megalakítására került sor — annak érdekében, hogy a különböző politikai irányzatok, pártok, csoportok képviselőit egy frontba tömörítse, — mindezek az elért eredmények jelentős mutatói voltak. E kezdeti eredmények továbbviteléhez a szövetség megszilárdítására lett volna szükség. Ezt a fejlődést vetette vissza a hatalomra került Kállay-kormány, amikor az antifasiszta függetlenségi mozgalom legkövetkezetesebb erőire, a KMP-re, a baloldali szociáldemokrata, szakszervezeti tömegekre mért csapást. A kormány „hintapolitikájához" egy kommunisták nélküli tömörülést akart megteremteni. A KMP felismerte, hogy a nemzeti összefogás és a háborúból való tényleges kiválás legfőbb akadálya, a Peyertől Bethlen Istvánig terjedő „egységfrontnak" legfőbb táptalaja a Kállay-kormány hintapolitikája, és ezért a fő tüzet erre irányította.