Századok – 1966

Krónika - Beszámoló Kovács Endre doktori disszertációjának vitájáról (Katus László) 1441

1444 KRÓNIKA л kezelve új szempontú szintézist nyújt a magyar emigráció külpolitikájáról. Sokoldalúan és biztos kézzel fonja egybe a magyar és az európai történet egymásraható mozzanatait, s meggyőzően bizonyítja, hogy a magyar függetlenség ügye az 1850 — 60-as években a szó szoros értelmében európai ügy volt, és az európai haladás legértékesebb tényezőinek őszinte rokonszenvére számíthatott. Hogy ennek ellenére ez az ügy mégsem aratott diadalt, ennek indoklásában is egyetért a szerző által felhozott tényekkel: az európai reakció tevékeny ellenszenve, a politikai és világnézeti tisztázatlanság, diplomáciai tájékozatlanság, főleg pedig a forradalomtól való félelem együttesen hatva eredményezték a kudarcok sorozatát. Az emigráció fejének és vezérkarának gyökeresen polgári jellegű osztálymeghatározottsága lehetetlenné tette, hogy meglássák a hazai dolgozó tömegek igényeit és követeléseit, s azokat megértve s felkarolva szerezzenek mozgalmuknak forradalmi tömegbázist, de nem képesítette őket a nemzetiségi igények ós követelések komoly méltánylására sem. Egyetértően nyilatkozott az opponens arról a finom elemzésről, amellyel a szerző Marx ós Engels éles Kossuth-bírálatát veszi vizsgálat alá, s az egyébként lényegében igazságos bírálat túlságosan kíméletlen formáját Szemere Bertalan egyoldalú információinak rovására írja. Kritikai észrevételként а londoni magyar demokrata egyesület tevékenységének, főleg Simonyi Ernő ós Kászonyi Dániel alakjának alaposabb rajzát hiányolta a disszertációban. Mód Aladár, a történettudományok doktora hangsúlyozta, hogy Kovács Endre disszertációja jelentős hozzájárulás történetszemléletünk egyik legfontosabb ideológiai problémájának tisztázásához: a magyar nacionalizmus történelmi gyökereinek feltárásá: hoz és a progresszió korlátainak, ellentmondásainak felszámolásához visz bennünket közelebb. Mivel a szerző az idevonatkozó következtetések levonását nem tekintette feladatának — bár azok a mű mondanivalójából immanensen következnek —, ezért Mód az opponensi véleményben tett kísérletet ezen eszmei konzekvenciák kiemelésére. Rámutatott arra, hogy a Kossuth-emigráció politikai tevékenységével, e tevékenység eszmei értékelésével eddig sem a polgári, sem а marxista történetírás nem foglalkozott jelentőségének megfelelően. A polgári történetírás esetében ennek főoka az volt, hogy a Kossuth által szimbolizált függetlenség megvalósítása Magyarország számára, az emigráció illuzionizmusának meghaladásával, olyan út keresését jelentette, amely egyrészt a demokratikus forradalom, másrészt pedig a szomszédnépekkel való — а „szentistváni" birodalom koncepcióját feladó — új egyezség követelményeit hordta magában. Ez a burzsoá történetírás számára veszélyes út és megoldás azonban szükségképpen előtérbe kell, hogy kerüljön mai történetírásunkban, mint a szocialista integráció egyik lényeges történeti ideológiai problémája. Ezen a téren tett komoly és eredményes lépést Kovács Endre igen nagy forrásanyagot és bonyolult politikai, ideológiai kérdóstömeget feldolgozó munkája, amely az emigráció politikai tevékenységét a Habsburg-monarchiával ütköző népek nemzeti mozgalmaival, illetve azok nemzetközi vonatkozásaival szoros kapcsolatban ismerteti. 1849 és 1867 között — mutatott rá Mód Aladár — még nyitva állt az Alpoktól délre és keletre élő népek társadalmi és nemzeti felemelkedésének a szóles összefogáson és együttműködésen alapuló szabad és demokratikus útja. E népek azon válaszút előtt állottak, hogy nemzeti függetlenségüket erre a szélesebb, demokratikus útra lépve, együtt vívják-e ki, vagy külön-külön keressék a kompromisszum útját az Ausztria felszámolásában nem, vagy csak részben érdekelt nyugat-európai országokkal vagy magával Ausztriával. A választásban döntő szerepe volt az olasz egységmozgalom ösztönző hatásának, ez pedig — az opponens szerint — inkább negatív irányban hatott. A legfejlettebb gazdasági és társadalmi alappal rendelkező olasz nemzeti mozgalomban ugyanis a vezetés szilárdan megmaradt az arisztokráciával is együttműködő burzsoázia kezében. Az olasz polgárság pedig az arisztokráciával való kompromisszumot és a tulajdon sérthetetlenségét helyezte előtérbe а nemzeti egység forradalmi útja: a parasztságnak a nemzeti harcba való bevonása és a demokratikus megoldás következetes végigvitele helyett, s inkább hajlott arra, hogy saját burzsoá nemzeti igényei megvalósításához a forradalmi megoldás helyett külföldi segítségben — III. Napóleonnál — keressen támogatást. Az olasz nemzeti mozgalomból — a Garibaldi vezette kispolgári, értelmiségi, sőt munkáselemek fontos szerepe ellenére is — hiányzott a parasztság tömegméretű bevonására a földkérdés radikális megoldása útján törekvő társadalmi-politikai erő. Az olasz egységmozgalom e polgári korlátozottsága a polgári átalakulást a középbirtokos osztály amúgy is szűk platformjáról szemlélő Kossuthot is inkább a tulajdon védelme, mint a parasztkérdés megoldásának irányába terelte. Kossuth és a magyar emigráció esetében viszont a földkérdés radikálisabb megoldásáról való lemondás egyúttal a nemzeti mozgalom reális erőiről, a nemzeti mozgalom