Századok – 1966

Krónika - Francia és magyar történészmegbeszélés a középiskolai történelemtankönyvekről (Sz. Ormos Mária) 1438

KRÓNIKA 1439 4. sajnálkozott azon, hogy a tankönyv 1848-nál megmarad az ún. „kisnémet" álláspont elfogadásánál. — Az első pont kivételével a magyar bizottság tagjai az észrevételeket elfogadták, a 3. pontnál megjegyezve (Sz. Ormos felszólalására Castellan reagált), hogy bár a náci veszély felismerését illetően az egyes társadalmi rétegek, pártok és csoportok általában megoszlást mutattak, ezek felelőssége (ismereteik, híranyaguk és főként pozicionális lehetőségeik következtében) távolról sem volt azonos. A francia jelentés szóvá tett néhány hiányt is. Az első három pótlásával, úgy mint a Jules Ferry-féle iskolareform, a Párizsi Kommün idején Delescluze szerepének, az ellenállási küzdelemben pedig DeGaulle, Leclerc és Lattre tábornokok tevékenységének ismertetésével a magyar delegáció egyetértett. A 4. pontban a jelentés azt kívánta, hogy a Francia Kommunista Párt ellenállási harcát 1941 júniustól, tehát a szovjetellenes náci támadás idejétől datálja a tankönyv, amit a magyar bizottság nem tudott elfogadni (álláspontját Zsigmond László képviselte). A kívánságot a franciák elejtették, azon az alapon, hogy egyrészt a párt tömegei az ellenállásnak már korábban aktív részvevői és szervezői voltak, másrészt a párt vezetése is tett ebben az irányban lépéseket. Ugyancsak négy kérdésben kérte a francia jelentós a tankönyvek fogalmazásának finomítását. így a háború jellegének meghatározásában a porosz — francia háború során Sedan előtt és után, az 1871-es eseményekkel kapcsolatban annak megmutatásában, hogy forradalmi időkben pusztításokat nem kizárólag a reakciós oldal idézhet elő, az első világháború okainál annak megállapításában, hogy Franciaország a háború gondolatát Németországgal szemben nem annyira a reváns, mint inkább a német hegemóniától való félelem miatt fogadta el, és végül a második világháborút illetően annak elfogadása által, hogy az ún. Maginot-stratégiát és a francia diplomácia sorozatos engedményeit a francia közvélemény pacifizmusa magyarázta. — Míg az első két kérdés nem vezetett nézeteltérésre, a 3. pontnál a magyar delegáció (Zsigmond) úgy találta, hogy a francia politikát a revánsvágy és a félelem egyaránt vezérelte, az utolsó kérdést illetően pedig arra az álláspontra helyezkedett (Ormos), hogy ha a háborútól való irtózás részben meg is magyarázza a védelmi stratégiát, nem magyarázza meg azt, hogy ezt sem vitték keresztül következetesen, hogy Franciaország a védelemre sem volt felkészülve. Végezetül a francia jelentós megjegyezte, hogy a III. osztályos magyar tankönyv ismerete alapján a bizottság javasolni fogja, hogy a francia könyvek nagyobb teret szenteljenek a francia—magyar kapcsolatoknak XIV. Lajos ós különösen a Rákóczi-féle szabadságküzdelem idején. A második napon az ülés a magyar jelentós 1850 —1914 közötti részével foglalkozott, amit Diószegi István és Incze Miklós készített 3 — 3 tankönyvről. Tekintve, hogy a (> vaskos kötettel szemben támasztott kisebb-nagyobb kifogások részletes felsorolása túlságosan terjedelmes lenne, a továbbiakban csak a lényegesebb kérdésekre térünk ki. Mindkét jelentés kifogásolta, hogy a francia tankönyvek nem vesznek tudomást arról, hogy az 1848-as forradalom nemzeti jellege mellett polgári forradalom volt, s hogy a magyar önállósulási törekvéseket túlbecsülik. Diószegi vitába szállt azzal a nézettel is, mely szerint a 48-as forradalmak sorsát a bécsi helyzet döntötte volna el, Incze Miklós pedig kérte március 15-e megemlítését, valamint a forradalom gazdasági előzményeinek, a városi-polgári fejlődésnek rövid bemutatását. A kiegyezés problematikájával kapcsolatban Incze Miklós rámutatott arra, hogy az ancien régime helyreállításáról nem lehet beszélni, minthogy a korábbi feudális társadalmi viszonyok visszaállítására nem került sor. Diószegi viszont megvilágította, hogy a kiegyezés idején a magyar—porosz közeledés feltételezése még időszerűtlen, a kiegyezés indítéka magyar részről nem annyira a szlávoktól való félelem, mint az orosz és német terjeszkedéstől való félelem volt. Több helyen kívánja mindkét jelentés a kiegyezést követő korszakban a magyarországi gazdasági és társadalmi alakulás ábrázolását. Rámutattak, hogy a francia tankönyvek a gazdasági fejlődést alábecsülik, olykor fogalmazásuk azt engedi feltételezni, hogy Magyarországon teljes egészében fennmaradt a feudalizmus, másrészt, hogy ebben a szakaszban a szociális ellentétek nem játszottak szerepet. A korszak magyar külpolitikai orientációjával kapcsolatban Diószegi rámutatott Bécs és Budapest álláspontjának eltérésére a balkáni kérdésben, de arra is, hogy 1914-ben viszont a magyar politikai vezetők Tisza István kivételével egységesen háborús platformot képviseltek. Incze Miklós az első világháború okaival kapcsolatban vitába szállt az egyik francia tankönyv álláspontjával, amely teljesen kirekeszti a gazdasági ós gyarmati szempontokat. A kérdés körül kialakult vita során nem jött létre megegyezés. A francia bizottság tagjai kitartottak amellett, hogy a nacionalista érzelmeknek egészében véve nagyobb jelentőséget tulajdonítsanak a gazdasági érdekellentéteknél, míg a magyar delegáció felszólaló tagjai (Zsigmond, Incze, Sz. Ormos) a balkáni összetűzés T