Századok – 1966

Krónika - Francia és magyar történészmegbeszélés a középiskolai történelemtankönyvekről (Sz. Ormos Mária) 1438

1440 KRÓNIKA л világháborúvá szélesülését továbbra is az utóbbival, elsősorban az angol—német érdekellentétekkel magyarázták. Az 1914—1945-ös periódusra vonatkozó referátumokat Zsigmond László és Sz. Ormos Mária készítették el 2, illetve 3 tankönyvről. Zsigmond László jelentése rámutatott arra, hogy a tankönyvek nem foglalkoznak a magyarországi belső forradalmasodással, sem a Monarchia sorsára vonatkozó 1916 —18-as tervekkel, ami megnehezíti az 1918-as események megértését. Mindketten hiányosnak találták a forradalmi és nemzeti függetlenségi mozgalmak leírását a Monarchia szótbomlásának tárgyalásánál, valamint Károlyi Mihály szerepének és politikájának ismertetését. Egyes könyvek felfogásával szemben megállapították, hogy Károlyi bukását nem kizárólag saját „ügyetlensége" idézte elő, hanem jelentős mértékben hozzájárult ahhoz az ország külpolitikai elszigeteltsége és különösen az a csapás, amit Károlyi franciabarát külpolitikájára a Vyx-jegyzék mórt. Vita alakult ki a Monarchia szétbomlásának értékelésében. A francia tankönyvek egy része ezt a tényt úgy tekinti, mint a Duna-medence „balkanizálódási" folyamatának megindulását. Zsigmond László ezzel szemben azt a nézetet hangoztatta, hogy a Monarchia megszűnése pozitívan értékelendő, minthogy Németországot terjeszkedő politikájának legfőbb támaszától fosztotta meg. Ránki Oyörgy szintén helytelenít tte a balkanizálódás fogalmának alkalmazását, de rámutatott, hogy bár az új dunai rendezés célja a német veszély eltorlaszolásában kereshető, s bár kétségtelen, hogy a Monarchia sok esetben valóban támaszt jelentett a német célok számára, ugyanakkor az is vitathatatlan, hogy puszta léte akadályt is képezett a korlátlan német behatolással szemben. Ormos jelentése e kérdéssel foglalkozva megállapította, hogy az új rendezési kísérlet, mely teljesen átalakította nemcsak a dunai, hanem a közép-európai problémát is, a Duna-medencét gyakorlatilag az egyik legveszélyesebb európai góccá tette; a terület a nagyhatalmi érdekellentétek összeütközésének egyik legfontosabb csomópontjává alakult. Több francia hozzászólás után megállapodás iéresult, arra nézve, hogy a „balkanizálódás" szó többszörös pejoratív csengése miatt elkerülendő lenne. Az új dunai rendet úgy lehet tekinteni, mint ami kétségtelenül a német veszély feltartóztatását kívánta szolgálni, s egyúttal a szovjet hatás kiküszöbölésére is szolgált. (Érdemes megjegyezni, hogy az utóbbi körülményt különösen hangsúlyozta Castellan professzor.) A békeszerződések konkrét tartalma, illetve az új államok gazdasági és politikai rendszere azonban megakadályozta, hogy a német expanzió feltartóztatásának feladatát az új dunai rendszer betölthesse. (Ébben a francia külpolitika szerepót a két jelentés több ponton érintette.) A Tanácsköztársasággal kapcsolatban Zsigmond László kérte annak az 1917-i oroszországi forradalomhoz hasonló objektivitással történő bemutatását, Ormos pedig rámutatott arra, hogy a magyar proletárdiktatúra létrejöttét nem pusztán Károlyi lemondása, hanem emellett a két munkáspárt egyesülése tette lehetővé. Mindkét jelentés hiányolta egyes könyveknél a külföldi intervenció szerepének bemutatását a Tanácsköztársaság leverésében, más tankönyvekben pedig Horthy ellenforradalmi hadseregének mellőzését. Kérték, hogy Kun Béla nevét valamennyi tankönyv említse meg. Zsigmond László felhívta a figyelmet az egyik francia tankönyv tévedésére, mely szerint a két restaurációs kísérlet a magyar nép monarchikus érzelmeivel állt volna-kapcsolatban. Ügy vélte, hogy a királyság mint államforma fennmaradása a végrehajtóhatalom erősítésére irányuló szándókra, valamint az „integer Magyarország" helyreállításának külpolitikai céljára vezethető vissza. Ormos a restaurációs kísérletek kapcsán az egyik tankönyv téves felfogásával szemben rámutatott arra, hogy ezeknek döntő szerepük volt a kisantant létrehozásában, s mindkét jelentés jelezte, hogy az alakuló kisantantot Franciaország, mely éppen a magyar kormánnyal folytatott tárgyalásokat, kezdetben nem támogatta. Ormos felemlítette egyes tankönyvek azon tendenciáját, hogy a békeszerződésekből eredő problémákat csaknem kizárólag német-kérdésként kezelik (jóvátétel, leszerelési kórdós, revansizmus), s javasolta a népszövetségi problematika kissé kiterjedtebb bemutatását, így Magyarország belépésének és a magyarországi stabilizáció megteremtésében a Népszövetség szerepének érintését. Zsigmond László rámutatott a magyar külpolitikában 1927 — 28-ban lejátszódott fordulatra, majd a „tengely" kialakítására irányuló törekvésekre, Ormos pedig vitázott az egyik tankönyv azon állításával, mely szerint a magyar külpolitika a magyarlakta területek visszaszerzésére irányult volna, bemutatva, hogy a magyar külügyminisztérium céltudatosan és állandóan a totális revízió megvalósítását tekintette céljának. A Duna-medence gazdasági problémáival kapcsolatban rámutatott arra, hogy az autarchikus törekvésekben az új államok természetes önállósulási törekvései mellett szerepet játszott a politikai elzárkózás, a revízió—status quo ellentét is.