Századok – 1966

Folyóiratszemle - Külföldi folyóiratok - 1396

FOLYÓI II ATSZEMLE 1423 típus viszonyát elemzi. A történettudomány Fritz Kern, Otto Hintze és Otto Brunner működésével tört utat a szociológia felé. Ehhez Max Weber univerzális szelleme adott ösztönzést, amely először szabadította meg a szociológiát az elméleten kívüli cél- ós értékmeghatározásoktól, hozta érintkezésbe a történelemmel, és kényszerítette mindenfajta ideológia elvetésére és értékmentes kategóriák használatára. Ezzel Weber dinamikus tudománnyá tette a történelmet, más társadalom- és szellemtudományok eredményeivel és módszereivel gazdagítva azt. — B. VIERTELJAHRSCHRIFT FÜR SOZIALÜND WIRTSCHAFTSGESCHICHTE 1966. 53. köt. 1. fiiz. — WOLFGANG KÖLLMANN: AZ állami szociálpolitika kezdetei Poroszországban 1869-ig (28 — 52. 1.) a porosz—osztrák dualizmus és a hagyományos törvényesség, valamint az emancipációs liberalizmus erőterében tárgyalja témáját. Az állami szociálpolitika eszméje először a gyermekmunkával, a porosz tanós hadkötelezettsógi törvény végrehajtásával kapcsolatban jelentkezett, de egészen a Johann Schuchard barmeni gyáros által kiharcolt 1839. március 9-i törvényig nem volt elég hatékony. A felnőtt munkásokra is kiterjedő állami szociálpolitikát az 1845. évi iparszabályozás vezette be, bár még ez is fenntartotta a munkások mindenfajta egyesülése ellen korábban hozott tilalmat. Még az 1848 — 49-i forradalom alatt, 1849. február 9-én megszületett új iparrendezési törvény is kompromisszum a tőkések liberális és az állam szociális felfogása, ill. a mesterek és a legények eltérő érdekei között. A forradalom után egy ideig még a régi keretek közt haladt a fejlődés. Ennek jegyében született meg az 1853. május 16-i gyermekvédelmi törvény, amely a 12. életévre és napi 7 órára korlátozta a gyermekmunkát. A felnőtt munkásokra vonatkozó szociálpolitikának az 1855. és 1857. évi wuppertali festőlegénysztrájkok adtak új irányt. Ez tetőződött a bismarcki érában az Északnémet Szövetség által 1869. június 21-ón hozott ipari törvényben, amely bizonyos korlátozásokkal kimondta a munkások egyesülési szabadságát. — WOLFGANG J. MOMMSEN: Új Max Weber-irodalom c. szakirodalmi referátumában (92 — 96. 1.) megállapítja: annak ellenére, hogy Max Weber nem alkotott iskolát, szociológiájának mégis óriási hatása volt a világtudományra. Ezt a jubileum alkalmából Max Weberről kiadott munkák is tükrözik. Maga a Max Weber-kutatás azonban néhány speciális részlettanulmány kivételével nem haladt előre. Ez utóbbiak sorában a referens legjobbnak tartja Judith Janoska-Bendl: Az ideáltípus módszertani szempontjai c. tanulmányát, amely alapvető megállapításokat tesz a Weber által kidolgozott genetikai-történeti és szociológiai ideáltípusok tudományos értékére vonatkozólag, az eddigi kutatásokkal ellentétben inkább az elsőt állítva előtérbe. — B. ZEITSCHRIFT FÜR OSTFORSCHUNG 1965. 14. köt. 3. szám. — ALFRED A. STRNAD : A breslaui polgárság és Pogyebrád György királysága (401—435. 1. ós a 4. számban 601 — 640. 1.) Breslau (Wroclaw) polgárságának a király elleni harcát vizsgálva új szempontként a pápaság szerepét veti fel és főképp a küzdelemben részt vevő egyházi személyekkel foglalkozik. Figyelme elsősorban II. Pius pápa unokaöccsére (Francesco Todeschini Piccolomini, később III. Pius) és Nicolaus Cusanus tevékenysége felé fordul, akik a város érdekeit a királlyal szemben erőteljesen pártfogolták, míg a másik oldalon Santi Angeli kardinális és a breslaui püspök szerepét világítja meg. Úgy véli, hogy Pogyebrád György kiátkozásában a breslaui polgárságnak jelentős szerepe volt, még akkor is, ha erre a lépésre a pápa csak a cseh nemesség Pogyebrád elleni állásfoglalása és Mátyás király segítségül hívása után szánta rá magát. 1965. 4. szám. — WALTER HUBATSOH: Mazuria és Porosz-IAtvánia a poroszok nemzetiségi politikájában 1870 —1920 (641 — 670. 1.). A tanulmány itt közölt első részében a szerző a kérdést a XX. sz. elejéig vizsgálja; ismertetésére visszatérünk. — MARTIN YVINCKLER: AZ 1875-i tavaszi háborús válságéi (671 — 713. 1.) megállapítja, hogy a történészek többsége a kérdést a német külügyminisztérium nézőpontját elfogadva világítja meg. Nézete szerint figyelembe kell venni, hogy Németország ez idő szerint többirányú kísérletet tett arra, hogy szomszédai nyomása alól kikerüljön, aminek célja Németország izolálása, nemzetközi helyzetének gyengítése volt. A válság oka ez a törekvés, nem pedig a francia nemzetgyűlés által 1875. március 13-án elfogadott katonai törvény volt, amint azt Bicmarck hivatalosan hangoztatta. Németország számára különösen veszélyes helyzet alakult ki a felosztott Lengyelország mindhárom részében, ahol jelentős oroszbarát, német — orosz háborúra számító irányzat alakult ki. Ennek hatására küldte Bismarck Pétervárra Radowitzot azzal a feladattal, hogy a befolyási övezetek szétosztásánál Oroszországot kívül tartsa a németellenes koalíción. — HANS ERICH VOLKMANN: Német —