Századok – 1966

Folyóiratszemle - Külföldi folyóiratok - 1396

1422' EOLYÓIRATSZEMLE mensevik és narodnyik túlzás volt), és a parasztság konzervatív voltát bizony­gatja. Az Októberi Forradalmat csak a háború, és főleg annak a parasztságra gyakorolt hatása következményének tartja. — THEODORE H. VON LAUE hozzászólásá­ban: A liberális alkotmányosság esélyei (34—46. 1.) a kórdós megválaszolásának szubjektív nehézségeit (emigráns nosztal­giák stb.) hangsúlyozva állást foglal a liberális konstitueionalizmus útjának jár­hatatlansága mellett. Egy liberális-alkot­mányos Oroszország szerinte nem tudott volna megállni a maga lábán a nemzetközi hatalmi versengésben, iparosodása túl későn indult meg ehhez. Ha távolmaradt volna a háborútól, akkor polgári ellenzéke valószínűleg átvette volna a hatalmat, de már nem lett volna ereje a birodalom összetartására a tömegek felébredő poli­tikai aktivitásával szemben, és a liberá­lisok szembekerültek volna saját elveikkel és a néptömegekkel, akiknek szembe­fordulása — „középosztály" hiánya és a termelés fejletlen volta következtében — törvényszerű volt, az ellentétek növeke­désének eredményeként. Tehát 1914-ben már nem volt kiút a cárizmus és a kivált­ságos rétegek számára. — HAIMSON vála­szában (47 — 57. 1.) fenntartja nézeteit Mendellel szemben, hangsúlyozza, hogy 1905-tel szemben a döntő különbség a polgári ellenzék gyengesége, a munkás­sággal való szembekerülése volt. A növekvő bolsevik befolyást igazolják az Ohrana — a szovjet történészek által publikált — jelen­tései is. Magyarázza, hogy bár nem mondta ki, hogy 1914-ben a forradalom már szük­ségszerűen a munkásforradalomhoz kel­lett, hogy vezessen („nem találom gyümöl­csözőnek a történelmi szükségszerűségről szóló érveléseket"), de ezt valószínűnek tartja. Felhívja a figyelmet a további kutatásra és a szovjet történészekkel foly­tatandó dialógusra. — GERALD E. SILBER­STEIN: A központi hatalmak és a második török szövetség 1915 (77 — 89. 1.) bizonyítani igyekszik a török és az osztrák-magyar külpolitika önállóságát Németországgal szemben, e célból az 1915. január 11-én Németország és Törökország között meg­kötött, a szerző szerint az utóbbi érdekeit fokozottabban biztosító szövetség letár­gyalásának részleteit ismerteti, kiemelve, hogy a Monarchia balkáni érdekeinek fél­tése, valamint Románia ós Olaszország ellenséges oldalon történő hadbalépésének megakadályozása miatt húzódozott szoro­sabb kötelezettségek (a „Nógyesszövet­ség") vállalásától, bár 1915. március 21-én hozzájárult a szövetséghez. — J. O. HISTORISCHE ZEITSCHRIFT 1965. 201. köt. 3. füz. — Max Weber születésének 100. évfordulója alkalmából a tanulmá­nyokat Weber életműve tudományos elem­zésének szentelték. — A. HAUSS: Max Weber jelentősége a görög-római ókor tör­ténete szempontjából (529 — 556. 1.) egy Max Weber életműve szempontjából nem centrális jelentőségű kérdést világít meg igen érdekesen. Az ókori görög-római val­lásoknak Weber nem juttat különösebb szerepet nagy vallásszociológiai rendszere­zésében. Egy fiatalkori művének, A római agrártörtónetnek azonban önálló történeti jelentősége van mind a görög—római tör­ténelem koncepciójának kialakítása, mind Gazdaság és társadalom c. későbbi monu­mentális művének megalapozása szem­pontjából. A tanulmányíró különösen fon­tosnak tartja Weber elutasító álláspontját az antik történelem Eduard Meyer állal kezdeményezett modernizálásával kapcso­latban, a római agrárviszonyok beható elemzését, az ókori „kapitalizmus" fogal­mának, a rabszolgák és kézművesek hely­zetének, viszonyának, az ókori katonai jellegű várostípus fogalmának, a római jog­fejlődés kérdéseinek tisztázását. — WOLF­GANG J. MOMMSEN: Egyetemes történeti gondolkodás Max Webernél (557 — 612. 1.) azt a bonyolult ellentmondást vizsgálja, amely Max Webernek minden történet­filozófiát mint a történeti folyamattól idegen, szubjektív elemet elutasító elvi magatartása és saját meglepően önkényes ós reakciós történetszemléletének kialakí­tása közt fennáll. Ennek a történetszem­léletnek középpontjában a nagy, de tisz­tán személyi értékű ideálok felé forduló egyéniség vezető szerepe áll. Ennek tar­talmát a Weber ideáltípus tanában oly nagy szerepet játszó kharizma fogalom fejezi ki. Politikai ós társadalmi gondol­kodásának tengelyében az a kérdés áll, hogy mit jelent a történelem a nyugati ember számára, s vajon meg tudja-e ez sa­játmagát, sajátmaga lényegét őrizni a racio­nalizálás fölétornyosuló hullámaival szem­ben. Ez a kérdésfeltevés rokon Jacob Burck­hardt-, Alexis Tocqueville, Marx, Wilfredo Pareto és főleg Friedrich Nietzsche kér­désfeltevésével. Max Weber válasza a sajátmaga által feltett kérdésre a heroikus pesszimizmus. A kor minden megoldási javaslatát mint illuzórikust elveti, s végső soron a nópszavazásos Führer-demokrá­ciánál köt ki, amelyben a Führerre s rajta keresztül a nemzeti államra esik a hang­súly. — KARL BOSL: A „szociológiai szem­pont" a történélemben (613 — 630. 1.) az értékmentes történettudomány és az ideál-

Next

/
Thumbnails
Contents