Századok – 1966

Folyóiratszemle - Külföldi folyóiratok - 1396

FOLYÓI II ATSZEMLE 1421 féle privilégiumokat is jelentett. -Három nézetet különböztet meg: 1. Oroszországban a fogalom nyugati értelmében immunitásoknak mégcsak létezéséről sem beszélhetünk; 2. fokozatosan terjedtek és a XV—XVI. századra a földesurak általános jogaivá szélesedtek; 3. még a fejedelmi uralom kiépülése előtt meglevő ősi jogok voltak, melyeket utólag csak szentesítettek, a fejedelmi hatalom ezeket egyre kurtította, végül pedig megszüntette. A szerző a jogok ősi meglétét tagadva a tatár időszak alatt az immunitások növekedését az egyházi és világi támogatást megszerezni kívánó törekvésekre, valamint az elhagyott területek benépesítésére alkalmas eszközként való felhasználásukra vezeti vissza. A moszkovita korszakban a fejedelmi hatalom növekedésével párhuzamosan csökkentek a pénzügyi immunitások, míg a korábbi kiváltságok általános földesúri privilégiumokká váltak. — KEITH HITCHINS: Sámuel Clain és az erdélyi román felvilágosodás (660—675. 1.) kevés új gondolatot nyújtva tárgyalja a centralizáló Habsburg befolyás szerepét, részletezi Klein Sámuel életét és munkásságát. — IMMANUEL С. Y. Hsü Oroszország és Kína speciális viszonyáról ír a Csing uralkodók . alatti máskülönben teljes elzárkózás idején (688 — 700. 1.). Ennek oka az volt, hogy Hszinkiang meghódításához szükséges volt az orosz szomszéd semlegessége, aminek területi és kereskedelmi engedmények és a pekingi orosz képviselet engedélyezése volt az ára. Ez nagyban segítette a XIX. századbeli orosz behatolást is, mivel az oroszok elsőnek vették észre a mandzsu dinasztia hanyatlását. — ALEXANDRA KALMYKOV a francia—orosz kapcsolatok egy eddig ismeretlen, illetve kétségbevont epizódjára hívja fel a figyelmet (701 — 705. 1.): a XVI. század végén Borisz cár Pierre Ragon nevű követe Párizsban járt a kereskedelmi kapcsolatok megteremtése és francia kézművesek Oroszországba hívása tárgyában, amint ezt egykorú párizsi szemtanúk leírják. — LEOPOLD HAIMSON: A társadalmi stabilitás kérdése a városi Oroszországban 1905—1917 c. tanulmányának I. része (619 — 642. 1.) szembeállítja a szovjet történészek véleményét, amely szerint 1914-re forradalmi helyzet alakult ki és csak a háború kitörése odázta el a forradalmat, a nyugati történészek közt uralkodó nézetekkel (Gerschenkorn, Shapiro), miszerint Oroszországban a helyzet a stabilizálódás felé mutatott, csökkent a munkásosztály forradalmisága és a bolsevikok befolyása, ha a háború nem tört volna ki, Oroszország „megmenekült volna" a forradalomtól. A szerző azonban elismeri, hogy az 1912-es lénai vérengzések után a sztrájkmozgalom (különbséget téve politikai és gazdasági sztrájk között, bár elismerve ennek nehézségét) nagyban fellendült, az 1912-es (IV. Duma) választások pedig bolsevik sikert hoztak a mensevikekkel szemben. Mensevik forrásokat idéz ennek bizonyítására, és arra, hogy kudarcot vallott az a kísérlet, hogy legális, nyugati mintájú reformista szociáldemokrata pártot építsenek ki. A szerző elfogadja azt a mensevik nézetet, hogy a munkásosztály balratolódásának oka a sztolipini reformok következtében a városokba özönlő fiatal munkástömegek (a munkásság száma 1910 és 1914 között 30%-kal növekedett) elkeseredettsége, nem pedig a harcokban megedződött proletariátus növekvő öntudata. Kettős polarizálódásról beszél: egyre szélesedett az ellentét egyfelől a cári autokrácia és a városi értelmiség, másfelől az utóbbi és a munkás-és paraszttömegek között. Az 1914. júl. 3-án kitört nagy pétervári sztrájkot a liberális értelmiség és polgárság — ellentétben 1905-tel — nem támogatta. 1965. 1. (márc.) szám. — HAIMSON folytatja érvelését (1 — 22. 1.), a júliusi sztrájkot nem tartja elég erősnek a forradalom küszöbönállásának igazolására, de elveti a növekvő stabilizálódás nézetét is. A cári uralmat támogatók és bírálók polarizálódását hangsúlyozva tárgyalja a kadet párt belső meghasonlásait (melyeket 1927-ben Miljukov is elismert), a Nvekraszovvezette balszárny kialakulását, a Progreszszista Párt (Konovalov) kiválását az októbristákból, és ezeknek a csoportoknak és a bolsevik pártnak a kapcsolatait. A polarizálódás a vidéki városokban is végbement, kialakult a „hivatalos" Oroszországgal szemben a „nem hivatalos" Oroszország. A liberális rétegek — félve a népforradalomtól — kísérletet tettek belső egységük helyreállítására, ezt a célt szolgálták az újraéledő szabadkőműves páholyok. Haimson szerint 1914 csak félút 1905 és 1917 között, de a forradalomhoz vezető ellentéteknek a háború nem létrehozója, csak gyorsítója volt, bár az első 18 hónap azokat ideiglenesen lecsendesítette. — ARTHUR P. MENDEL: Paraszt és munkás az I. világháború előestéjén (23 — 34. 1.) tagadja, hogy nyugaton általános volna az 1914 előtti stabilizálódás nézete, szerinte csupán a bolsevik forradalom lett volna elkerülhető, 1914-ben a helyzet hasonló volt 1905-höz, és egy liberális-szociáldemokrata, mérsékelt változás volt készülőben. Tagadja a kiváltságos „társadalom" és a munkásság elkülönülését, a bolsevikok növekvő befolyását. Túlzottnak tekinti a városba özönlő parasztok forradalmiságáról szóló nézeteket (ami szerinte tipikus