Századok – 1966

Történeti irodalom - Launay; Jacques de: Les Grandes Controverses de l’Histoire contemporaine 1914–1945 (Ism. Ormos Mária) 1328

1330 TÖRTÉNETI IRODAI.ОМ Ami példánkat, a Laval-féle ígéretet illeti, a kártyarendszer 42 munka megfelelő vonatkozását tartalmazta, ezek közül 9 foglal magába eredeti tanúvallomásokat, 11 érdemleges megjegyzéseket, 22 pedig esak kisebb adalékokat. Ezek segítségével, összevetésével és értékelésével igyekszik a szerző a valószínűséget tisztázni. Természetes, hogy ebből az eljárásból nem születik meg a nem létező bizonyítók, sem valamilyen abszolút új koncepció, de van egy hallatlan előnye, s ez az, amivel a munka igen nagy szolgálatot tesz a történettudománynak: rögzíti, hogy hol tartunk (az igazságnak talán jobban megfelel, ha azt mondom: hol tartottunk néhány évvel ezelőtt). Az átlagos, szokásos jellegű feldolgozásoknál így sokkal szélesebb irodalmi alapon adja meg a valószínűség s ezzel együtt több esetben a további kutatás irányát. Visszatérve választott pékiánk tárgyi részéhez, a szerző megállapítja, hogy Laval Kómában a létesített egyezménnyel nem, hanem csak a Mussolinival folytatott konverzációkkal volt elfoglalva. Ebből kifolyólag valószínű, hogy a beszélgetések előterében nem a szerződósben érintett kérdések, hanem egyéb, általános természetű problémák álltak. Ezekre nézve munkatársai véleményét nem kérte ki, teljesen saját belátása alapján járt el. Minden ok megvan ugyanakkor arra a feltevésre, hogy Mussolini beavatta őt tervébe, hogy tehát Lavalnak módja volt véleményét hallatni. Semmi sem szól viszont amellett, hogy Mussolinit lebeszélte volna; ellenkezőleg, Mussolini a megbeszélés után úgy lépett fel, mint aki teljesen bizonyos a francia semlegességben. Ha ehhez hozzávesszük Laval római ünneplését, s ezt szembeállítjuk Eden jeges fogadtatásával, aki Mussolinit vállalkozásáról szerette volna lebeszélni, úgy van okunk feltételezni, hogy Laval tényleg keltett bizonyos reményeket. A szerző megállapítja, hogy Laval „diplomáciai módszere", mellyel Franciaországot kormányfelhatalmazás nélkül egy „új politika" irányába lekötötte, legalábbis óvatlannak és súlyos következményekkel járónak tűnik. Az ismertetett módszerrel és hasonló szellemben veszi sorra a szerző mind a 62 kérdést, melyeknek felsorolása itt feleslegesnek tűnik. Hadd említsek meg azonban közülük néhányat, melyek különféle okokból hazánkban különleges érdeklődésre tarthatnak számot. Ilyeneknek vélem az első világháború időszakából a következőket: felelős volt-e a szerb kormány a szarajevói merényletért; provokációt jelentett-e a Monarchia július 23-i ultimátuma; számolt-e a Monarchia július 28-án az orosz beavatkozással; egyedül határozta-e el az osztrák vezérkari főnök a mozgósítást; miért hiúsult meg Sixtus pármai herceg békeközvetítése? Az 1919 — 39-es eseményeket illetően a szerző többek között vizsgálja az 1920 — 21-i francia—magyar diplomáciai tárgyalások megszakításának következményeit, a genovai konferencia kudarcának hatását, Stresemann „lojalitásának" kérdését, a Briand-féle európai unióterv meghiúsulásának okait, a preventív háború kérdését, Mussolini szerepét a marseille-i merényletben, a már említett Laval—Mussolini megegyezést, a Hoare — Laval-tervet, a Szovjetunió álláspontját a müncheni egyezménnyel kapcsolatban, az 1939-es angol — francia—szovjet tárgyalások kudarcának motívumait, a szovjet—német megnemtámadási paktummal kapcsolatban a Szovjetunió szándékait. Harmadik, a második világháború problematikáját felölelő részében az alábbi főbb kérdésekről olvashatunk: a németek provokálták-e 1939. szeptember 1-én a lengyel határineidenst; ki volt a németek nyugati hadjárati tervének szerzője; partra akart-e szállni Hitler Angliában; szabad kezet adott-e Japánnak az 1941-i szovjet—japán egyezmény; meglepte-e Rooseveltet a Pearl Harbour-i japán támadás ? Végül a szerző a jugoszláv, francia, belga, olasz és lengyel ellenállás egyes problémáit veti fel, utolsó kérdése pedig a japán kapitulációra vonatkozik. Amint ebből a távolról sem teljes felsorolásból is kitűnik, a tematika igen szétágazó, s a kérdések nem egyenrangúak fontosságukat tekintve sem. Nyilvánvalóan akadhatnak, akik azt mondják, hogy könnyűszerrel össze tudnak állítani további 62 kórdóst, melyekre nézve a történészek és politikusok szintén nem tudnak megegyezni, melyek egyelőre teljes bizonyossággal nem dönthetők el, s melyek között talán akadnának fontosabbak is a kötetben szereplő némely problémánál. Ez könnyen lehetséges. A munka azonban nem állítja sem azt, hogy az érintettekkel kimerül a vitatható problémák köre, sem, hogy ezek a legfontosabbak. Egyszerűen átnyújt egy sorozatot a korszak problémái közül anélkül, hogy ezeket bármikónt is rangsorolná, vagy bármiféle távolabbi összefüggésbe állítaná. A felvetett kérdések különneműek további kutathatóságuk szempontjából is. Vannak közöttük olyanok, melyekre nézve a feketén-fehéren bizonyító dokumentum előkerülését csaknem bizonyos, hogy nem remélhetjük, s ezek egyúttal azok a kérdések, melyeknek a/, adott feldolgozás a leginkább maradandó összegezését nyújthatja. Minden valószínűség szerint ilyen a Laval-ügy mellett a szerb kormány felelősségének, Sixtus pármai herceg közvetítésének, a thoiry-i Briand — Stresemann-tárgyalásnak stb. kérdése. Szerepelnek azonban itt olyan problémakörök is, melyekre a további kutatástól még választ várhatunk, sőt, amelyekre nézve időközben a történetírás már eddig is újabb