Századok – 1966

Történeti irodalom - A müncheni egyezmény létrejötte és Magyarország külpolitikája 1936–1938 (Ism. Tilkovszky Lóránt) 1314

TÖRTÉNETI IRODALOM 1315 antant ehhez való viszonyulásának kérdése nagyon el van szakadva a német és az osztrák előzmények dokumentumaitól; ugyanígy az itt közreadott dokumentumoknak 1936 nyarán a „német—osztrák megegyezós"-re, 1938 tavaszán az „osztrák eseményekre" tett célzásai is meglehetősen légüres térbe vesznek. A lapalji jegyzetek utalásai az I. kötet vonatkozó dokumentumaira hasznosan próbálják e nehézségeket áthidalni. A magyar külügyminisztérium iratanyagában 1944—45 folyamán keletkezett — s már az I. kötet bevezetőjében is jelzett — hiátusok, amelyek a IV. kötet sajtó alá rendezőjót nagyon helyesen arra ösztönözték, hogy jegyzeteiben fokozottan utaljon külföldi forráskiadványok megfelelő dokumentumaira, a jelen kötet esetében nemcsak ebben a helyes irányban hatottak, hanem négy, a kormányzói kabinetiroda állagából fennmaradt csehszlovák vonatkozású iratnak az itt közölt külügyi dokumentumok sorába való átvételére vezettek. Az átvett német, illetve angolnyelvű kabinetirodai iratok, mint Ádám Magda jelzi, a Szinai Miklós ós Szűcs László által 1962-ben Horthy Miklós titkos iratai címmel kiadott kötetben megjelentek, de — s ezt elmulasztja megemlíteni — magyar fordításban. E néhány irat, minden érdekessége ellenére, nem jelent olyan mértékű kiegészítést, ami indokolhatná azon alapelv áthágását, hogy a sorozat köteteiben a Külügyminisztérium iratai kerülnek publikálásra. Helyesebb lett volna ez esetben is közlés helyett az utalás — bővebb tartalmi kivonatot sem kizáró — eszközével élni. A kötet előszava megismétli azokat „az iratközlésre vonatkozó megjegyzések "-et, amelyeket már az I. kötet előszava is előrebocsátott, s amelyek a IV. kötet előszavában is változatlan formában kaptak helyet. Talán elégséges lenne csupán az iratközlés módszerében esetleg időközben beállott változásokat jelezni az egymást követő kötetek előszavában, egyébként pedig a sorozatot nyitó I. kötetben lefektetett, a közlési módszert illető megállapodásokra utalni. Ilyen változás, eltérés a már megjelent kötetekhez képest, hogy ezúttal a — teljes szövegükben közölt — dokumentumokon kívül a lapalji jegyzetek igen sok további vonatkozó külügyi irat tartalmi kivonatát is nyújtják. Az előszó azonban erre a körülményre oly félreérthető fogalmazással mutat rá („Több irat esetében azonban — a terjedelemre való tekintettel — kénytelenek voltunk lemondani a teljes szöveg közzétételéről. Ezeket kivonatosan a jegyzetben publikáltuk"), hogy azt hinnők, a terjedelmesebb iratokból kihagyások történtek, s a kihagyott részek tartalipi kivonata került lábjegyzetbe. Holott nem erről van szó, s különben is elsősorban nem a terjedelmesség, hanem — nagyon helyesen — a tartalmi fontosság döntötte el, hogy mely irat kerül a csonkítatlan, teljes szövegükben közölt dokumentumok sorába, s mely irat tartalmi kivonata kerül lábjegyzetbe. További zavaró momentum, hogy azok a lábjegyzetek, amelyek egy-egy ilyen, a közölt dokumentumok sorába fel nem vett irat tartalmi kivonatát adják, vagy sok esetben éppen csak tárgyát jelölik meg, rendszeresen e szavakkal kezdődnek: „Az iratot eredetiben nem közöljük." Az irat teljes terjedelemben, teljes szövegével történő közlésének kérdését ugyanis nem helyes az irat eredetiségének kérdésével összekeverni. Az iratközlés módszerei tekintetében még megjegyeznénk, hogy a 639. ill. 681. lapon a „(sic!)" illetve „(Az eredetiben így.)" megjegyzések beiktatása a közölt dokumentumok szövegébe teljesen indokolatlannak mutatkozik. A dokumentumok válogatása kellő hozzáértéssel történt. Nincs olyan dokumentuma a kötetnek, amely érdektelen lenne, sőt, mint arra még kitérünk, azok nagyrésze kifejezetten izgalmas, a legfontosabb kérdéseket újszerűen megvilágító, ismereteinket igen nagy mértékben gazdagító. Ha mégis felmerül a kérdés, lehetett volna-e valamit „megtakarítani", akkor legfeljebb a kisantanttal való egyezmény szövegén folyt fúrásfaragás — természetesen sok szempontból igen jellemző — dokumentumainak esetleges megrostálására lehet gondolni, vagy méginkább az olyan dokumentumok elhagyására, amelyek más — a kötetben közölt — dokumentum anyagát lényeges változás, hozzáadás nélkül ismétlik meg. Ennek tipikus esetei, amikor valamely magyar külképviseletnek a Külügyminisztériumba beérkező jelentéséről tájékoztatnak más magyar külképviseleteket. (Pl. a 272. és 273. sz. dokumentum esetében.) Ilyenkor elégséges lenne ennek tényét és a Külügyminisztérium által a tudomásukra hozott jelentéshez esetlegesen hozzáfűzött megjegyzést jegyzetben jelezni. Hasonló átfedéssel állunk szemben, ha valamely követ a korábban küldött távirati jelentését az ezt nyomonkövető írásos jelentésében is — lényeges eltérés nélkül — megismétli. (Pl. a 203. ós 205. sz. dokumentum esetében, ahol ráadásul valami tévedés is lehet a dokumentumok kelte körül, hiszen a londoni magyar követ távirata nem datálódhat egy nappal későbbről, mint írásos jelentése, melyben hivatkozik e táviratára, s majdnem szószerint rekapitulálja annak tartalmát.) Ilyenkor a távirati jelentés közlése mellőzhető volna, az írásos jelentés erre utaló részéhez pedig megfelelő jegyzet kerülne. / 13 Századok 1966/fi.