Századok – 1966

Történeti irodalom - A müncheni egyezmény létrejötte és Magyarország külpolitikája 1936–1938 (Ism. Tilkovszky Lóránt) 1314

1314 TÖRTÉNETI IIÎ.ODALOM forgott, anélkül azonban, hogy a korszerű abszolutizmus mibenlétét teljes egészében felfogta volna. Nemcsak a nyugat-európai abszolutista politikai irodalom, hanem Comenius Gentis Felicitas-a mögött is elmaradnak idevonatkozó nézetei, legalábbis azok, amelyeket írásaiban kifejtett. Machiavellitől lényegében csak a reneszánsz hőskultuszt vette át, s azokban az évtizedekben, amikor az angol politikai irodalom már államformák és társadalmi osztályok összefüggéseit feszegette, ő a magyar közélet reformját döntően morális problémának látta. Ez az elmaradottság természetesen nem Zrínyi egyéni, hanem Európa agrárius felének általános elmaradottsága, annak a gazdasági-társadalmi helyzetnek gondolati tükröződése, melyben nem törhettek felszínre az abszolutizmust lehetővé tevő objektív erők, úgy hogy a politikai reform szubjektív óhaj maradt. Ha a barokkot a kibékíthetetlen ellentétek illuzionisztikus áthidalása jellemzi, úgy Zrínyi valóban barokk egyéniség. Az ő illúziója a saját társadalmi osztályának önmegújító erejébe vetett hite volt, s tudjuk, hogy a magyar feudálisok, főurak és nemesek semmivel sem érdemelték ki ezt a hitet. A magyar késői feudalizmus válsága ekkor még nem éleződött ki annyira, hogy a rendiség önmaga felszámolására kényszerült volna, mint az másfél-két évszázad leteltével megtörtént. A magyar abszolutizmusnak sem akkor, sem később nem voltak meg a belső feltételei, s minden függetlenségi törekvés szükségszerűen csak a rendi ellenállás formáit ölthette, mely csak bénítani tudta, de kivédeni nem a Habsburgok abszolutista törekvéseit. Talán igaza van Perjés Gézának abban, hogy Zrínyi nem lepett a kuruc ellenállás útjára, de az is igaz, hogy a magyar önerő ébresztése az adott viszonyok között a magyar abszolutizmus helyett csak a rendi ellenállást szíthatta (tudjuk, hogy már Vitnyédy ós a nemesség is így értelmezte át Zrínyi eszméit), ezért egyet kell értenünk Klaniczayval abban, hogy a kuruc szabadságharo eszmei magvetését Zrínyi életművében találhatjuk meg. Mindez persze nem egyéb, mint a két kitűnő Zrínyi-monográfia olvasása közben felötlő gondolatok rendezésének kísérlete. A tisztánlátáshoz ennél jóval több kell; alapos kutatása és újragondolása a XVII. századi magyarországi osztályerőknek és politikai mozgásuknak. Ehhez ad alapot ós indítást, sok maradandó eredménye mellett, ez a két könyv. MAKKAI LÁSZLÓ A MÜNCHENI EGYEZMÉNY LÉTREJÖTTE ÉS MAGYARORSZÁG KÜLPOLITIKÁJA 1936-1938 DIPLOMÁCIAI IRATOK MAGYARORSZÁG KÜLPOLITIKÁJÁHOZ (1936—1945) II. Összeállította és sajtó alá rendezte: Ádám Magda (Budapest, Akadémiai Kiadó. 1965. 1029 I.) A Zsigmond László által szerkesztett, hat kötetre tervezett kiadványsorozat — amelynek keretében a Kerekes Lajos illetve Juhász Gyula által sajtó alá rendezett s 1962-ben megjelent I. és IV. kötet után most a II. kötet jelent meg Ádám Magda összeállításában, — a legfontosabb és legreprezentatívabb vállalkozása a mai magyar történettudománynak a legújabbkori forrásanyag publikálása terén. A magyar külügyminisztérium levéltárából teszi közzé azokat a válogatott diplomáciai dokumentumokat, amelyek az 1936 —1945 közti évek magyar külpolitikájába mélyebb betekintést engednek. Az I. és IT. kötettel kapcsolatban megjelent hazai és külföldi méltatások után, s főleg miután e kötetek máris nélkülözhetetlen forrásai, segédeszközei lettek az ez időszakra vonatkozó történeti kutatásnak, úgy véljük, ezúttal nem szükséges a kiadványsorozat jelentőségével részletesebben foglalkoznunk, hanem rátérhetünk a most megjelent kötet vizsgálatára. A 625 dokumentumot tartalmazó kötet, mint előszava is rámutat, Magyarország és Csehszlovákia, illetőleg Magyarország és a kisantant kapcsolataira vonatkozó magyar diplomáciai iratokat teszi közzé az 1936 márciustól 1938 novemberig terjedő időszakból; az okmányok többsége a csehszlovák válság kibontakozásával és a müncheni egyezmény létrejöttének körülményeivel foglalkozik. A kötetnek ez a tematikus felépítése kronologikus párhuzamosságra vezet az I. kötettel, amelynek anyaggyűjtését szintén tematikus szempont vezérelte: Magyarországnak a tengelyhatalmakhoz való viszonyára és az Anschluss-kérdésrc vonatkozó — ugyancsak 1936—1938 közti - magyar diplomáciai iratok közreadása. Lényegében ugyanazon időszak — természetesen egymással összefüggő — forrásanyagának e két fő témakör alapján történt különválasztása bizonyos fontos kérdéskomplexumok megvilágítása szempontjából kétségkívül sok előnnyel járt, de mutatkoznak hátrányai is: a II. kötetben pl. a magyar fegyverkezési egyenjogúság és a kis-