Századok – 1966
Történeti irodalom - Két könyv Zrínyi Miklósról (Ism. Makkai László) 1310
1310 TÖRTÉNETI IIÎ.ODALOM lakta területeken) végül is e 140 év legjellegzetesebb, s 1848 — 49-et végül is talán legdöntőbben befolyásoló, a Habsburg-birodalom egészén belül is sajátosan magyarországi elemének tekinthetjük. Ami a kultúrtörténetet, a kötet legkevésbé sikerült, legelnagyoltabb részét illeti, szerzők — ha elsősorban az irodalom és a képzőművészet tematikus elemzésével a kultúrát végül is látszólag be tudták építeni a kor történetébe — azt már nem tudták megoldani, hogy a kultúra egészét olyan közvetlen felépítménynek lássuk, mint ami lyen az a valóságban. Meg kell persze jegyeznünk, hogy a kulturális (elsősorban az irodalmi és képzőművészeti) jelenségek történeti megalapozására szolgáló, e szaktudományok által kidolgozott képet a történész nem is veheti mindig át (e szempontból a legújabb irodalomtörténeti kézikönyv jelentvén igen örvendetes eltérést). Az ui. vagy egyoldalúan a művészi elem történeti előzményeit mutatja csak be, vagy maga is, ugyancsak egyoldalúan, sőt sokszor éppen vulgárisan is, csak a közvetlen tematikai tükrözés kimutatásában látja a történeti kapcsolatot. A kulturális fejlődés azonban szerves része a történeti fejlődés egészének, s kultúrtörténeti kutatásainknak véleményünk szerint még igen nagy s csakis történészek által megoldható föladatai vannak azon a téren, hogy ezt érzékeltessék is. Szükséges ui., hogy a történész pl. az irodalmi vagy képzőművészeti kultúra egészét, stíluskorszakaival, szellemi áramlataival, (sami különösen lényeges) a társadalmi tudatra gyakorolt teljes (tehát nemcsak tematikus, hanem pszichológiai) hatásával együtt is képes legyen éppen olyan, az anyagi valóságból szervesen és közvetlenül kinőtt felépítményként szemlélni, mint pl. a politikát. Különösen fontosnak érezzük azonban magának az általános társadalmi tudatnak, illetve ezen belül pl. a világképnek, az általános műveltségnek történeti alakulását vizsgáló kutatásokat. Ilyen szemlélet nélkül egyelőre szinte természetes, hogy — mint e fejezetek ezért szemrehányással legkevésbé sem illethető szerzői — míg részletesen indokolják valamely irodalmi vagy képzőművészeti mű tematikájának történeti jelentőséget, ugyanakkor egészében kihagyják a irodalmi népiességnek (mely pedig a legszorosabb összefüggésben áll a XVIII. század átmenetileg — legalábbis látszólag — sikerrel lefojtott nemesi politikai és paraszti polgárosodási igényeivel) mint egy, a korra és a társadalomra jellemző általános szellemi magatartásnak marxista és történeti elemzését, vagy akár a vallásos világnézetnek mint a legáltalánosabb és ekkor már elsősorban népi tudatformának még csak vázlatos tárgyalását is. Befejezésül hangsúlyozni kívánjuk: a felsorolt hiányosságok tulajdonképpen mind a fejezetek jelenlegi határain kívül eső területekre vonatkoznak, s mit sem vonnak le szerzőknek a kutatások jelenlegi eredményei által megszabott keretek között álló munkájának értékeiből. Jelenlegi ismereteink és a rendelkezésre álló terjedelem keretei között kétségtelenül sikerült nekik kerek, belsőleg is arányos ós szigorúan logikus tárgyalásban megismertetni az olvasóval Magyarország e döntő fontosságú másfél évszázadának történetét. Olyan könyvet adtak ezzel a művelt nagyközönség — úgy érezzük: húsz óv kultúrforradalmának eredményeire visszatekintve ezt a fogalmat ismét bevezethetjük a recenzens által használható fogalmak közé — kezébe, amely hosszú időre alkalmas lesz arra, hogy a szélesebb társadalmi rétegek történetszemléletét is valóban a haladás és a nemzeti illúziókkal való leszámolás irányában, tartós hatással fejlessze és alakítsa. VÖRÖS KÁROLY KÉT KÖNYV ZRÍNYI MIKLÓSRÓL Klaniczay Tibor: Zrínyi Miklós. Második, átdolgozott kiadás. Bpest, Akadémiai Kiadó. 1964. 852 1. — Perjés Géza: Zrínyi Miklós ós kora. Bpest, Gondolat. 1965. 391 1. Az az évtized, mely Klaniczay Tibor Zrínyi-monográfiájának első és második kiadása között eltelt, megérlelte másik Zrínyi-kutatónk, Perjés Géza szintézisét is. Ez alatt a marxista történeti tudományokban a XVII. század problematikája ismételten a viták előterébe került, s mindkét szerző megalkotta a kor átfogó koncepcióját, egyik a művelődéstörténet, a másik a hadtörténet vonatkozásában. Semmi sem kézenfekvőbb, mint hogy a XVII. század kérdéseit feszegető irodalomtörténész és hadtörténész Zrínyiben találják meg a közös témát; s az is érthető, hogy az olvasó nemcsak a kétféle megközelítésre külön-külön, hanem a két irányból érkező megvilágítás együttes eredményére is kíváncsi, annál inkább, mivel az elmúlt évtized vitái során a XVII. századról alkotott képünk számos vonatkozásban módosult, anélkül azonban, hogy az új összkép megnyugtató módon kialakult volna. Az új kérdésekre adott új válaszokat keressük e két Zrínyi könyvben is, s ez indokolja az együttes ismertetést.
