Századok – 1966

Történeti irodalom - Két könyv Zrínyi Miklósról (Ism. Makkai László) 1310

TÖRTÉNETI IRODALOM 1311 I Klaniczay Tibor új könyvének új mondanivalója elsősorban az általa megelőzőleg kimunkált barokk-koneepció alkalmazásában keresendő. A barokk kultúrát a feudalizmusnak a reneszánsz és a reformáció félbemaradt polgári forradalmát követő újraerősödéséhez kapcsolja, mint annak felépítményét. A XVII. századi európai „refeudalizáeió" természetesen nem egyszerű visszakanyarodás a feudalizmus korábbi szakaszához, nem a történelem kerekének visszaforgatása, hanem a megelőző polgári előretörés vívmányainak a feudális rend megszilárdítására való felhasználása, tehát viszonylagos előrelépés a fejlődésben, annál inkább, mivel az antifeudális erők ebben az átmeneti korszakban sem szűnnek meg működni. Éppen a kor belső ellentmondásainak feloldhatatlanságából fakad u barokknak az az erőfeszítése, hogy a valóság kettősségét esztétikai, érzelmi motívumokkal leplezze el, az objektív tényekről a szubjektív élményekre terelje a figyelmet. Joggal lát Klaniczay Tibor a XVII. századi magyar fejlődésben a nyugat-európai „refeudalizáeió val" párhuzamos, annak megfelelő folyamatot. 1008 után a magyar feudális uralkodó osztály megszilárdítja hatalmát az örökös jobbágyság bilincseibe vert parasztság és a nemesi pórázra vett polgárság fölött, s az abszolutisztikus törekvéseket visszaszorító kompromisszum árán megegyezik a Hagsburg-hatalommal is. A feudális erők diadala azonban nem teljes, az elnyomottak mozgalmai és a Habsburg-abszolutizmus megújuló kísérletezései belülről, a török veszély kívülről fenyegetik. Mint Zrínyi életművének elemzéséből kiderül, a magyar társadalomnak ezekből az ellentmondásaiból nő ki a magyar barokk mint szellemi erőfeszítés azok áthidalására. Mindezt nem új Zrínyi-könyTvében, hanem más munkáiban fejti ki a szerző, de az átdolgozott kiadásban is a legterjedelmesebb módosítás éppen a barokk-koncepciónak Zrínyi költészetére való alkalmazása (a teljesen újra írt „A barokk eposz és költője" c. fejezetben). A Szigeti Veszedelem barokk jellegét abban látja, hogy Zrínyi egy logikailag elfogadhatatlan állítást (a vereség tulajdonképpen győzelem) a költészet eszközeivel, irreális témát valószerű ábrázolással íogadtat el. Mindez — s ez is barokk vonás — propagandisztikus céllal történik: Zrínyi lehetetlennek látszó feladatra buzdít, a töröknek önerőből való kiűzésére, s csak úgy remélhet meghallgatást, ha bizonyítja a konkrét lehetőséget is, ami másként nem megy, mint hogy „elmossa a valóság és a csoda közötti határvonalat". Ezt a költői magatartást a szerző átviszi az egész életműre: „a józan politika ós a heroikus magatartás kettőssége s e kettősségnek egységbe erőszakolása jellemzi Zrínyi egész életpályáját". A könyv egyéb mondanivalóit kevésbé érintette az átdolgozás. Nem mintha nem látszanék meg az egészen az újragondolás és újrafogalmazás igénye. Néhány lényeges részletkérdésben módosult a korábbi álláspont: pl. Zrínyinek Béccsel való elégedetlenségét most inár nem pusztán egyéni tapasztalatokból és meggondolásokból, hanem a csalódott Pázmánnyal és Eszterházyval folytatott beszélgetésekből is eredezteti. Gyakran találkozunk az új kutatásokat értékesítő kiegészítésekkel is, ilyen a Szigeti Veszedelem publikálásának körülményeire vonatkozó pótlás, még inkább az időközben előkerült Zrínyilevelek felhasználása, főleg pedig a hadtörténeti mondanivalónak Perjés munkássága alapján való elmélyítése. Kimaradtak az első kiadás idején uralkodó szemléletre jellemző élesebb jelzők, és nem egy helyen elhagyásra került vagy más hangsúlyt kapott a „népi" és „nemzeti" fogalom. Lényegében változatlan maradt azonban a társadalmi-politikai viszonyok rajza s Zrínyi politikai jellemzése. Mint az első kiadásban, úgy itt is Zrínyi a Habsburgok oldalán vívott törökellenes harc eszméjétől az erdélyi fejedelemségnek mint a függetlenségi harccal összekapcsolt nemzeti abszolutizmus bázisának koncepcióján keresztül jut cl a kuruc szabadságharc kezdeményezéséig, s életpályájának e három szakasza egyben írói tevékenységének is három nagy művekkel jelölt állomása. A három szakaszt, bármilyen nagy fordulatok választják is el egymástól, szervesen összekapcsolja Zrínyi következetes törekvése a török kiverésére és az ennek alapvető feltételét jelentő nemzeti abszolutizmusra. A második az elsőből következik, annak a felismerésnek a közvetítésével, hogy a Habsburgoktól nem lehet remélni a török kiverését, éspedig nem azért, mert nincs'eiejiik erre, hanem mert nem akarják mindaddig, amíg Magyarországot nem sikerül abszolút uralmuk alá vetni. A „két pogány" kuruc ideológiájának gyökereit Klaniczay Zrínyiig vezeti vissza, s az ötvenes évek elejétől mindvégig ezt tekinti Zrínyi alapfelfogásának, amelynek nyílt hirdetésétől csak taktikai meggondolásokból tartózkodott adott esetekben. Ennek a politikai programnak az a Zrínyi által — minden csalódása ellenére — fanatikus hittel vallott meggyőződós volt az alapja, hogy a morálisan ós katonailag megreformált magyar uralkodó osztály vezetésével a magyar társadalom a rr^aga erejéből is képes kiverni a törököt és megvédelmezni a visszaszerzett függetlenséget. A magyar arisztokráciának eleinte csak kis töredéke osztotta ezt a programot és meggyőződést, de Bécs