Századok – 1966

A Szovjetunió és a népi demokráciák történészfrontja - Gurevics; A. Ja.: Általános törvény és konkrét törvényszerűség a történelemben 1265

ÁLTALÁNOS TÖRVÉNY ÉS KONKRÉT TÖRVÉNYSZERŰSÉG 1275 Ez a következmény, úgy tűnik, a hegeli abszolút rendszernek folyománya, a történelmi materializmus szemszögéből azonban ez a következtetés elfogadhatatlan és nem bizonyítható. Ez a hegeli tétel a történeti törvény idealista felfogásából származik, amely azt az emberek felett állónak tartja, holott a történeti törvények nem egyebek, mint a termelés ós társadalom objektív helyzete által meghatározott, minden esetben konkréten alakuló körülmények eredményei, s óriási mértékben függnek a társadalmat alkotó osztályok, csoportok, egyének akaratától és tevékenységétől is. Ilyenképpen tehát könnyen elképzelhető, hogy az azonos jellegű véletlenek felhalmozódása a történelemben lényegesen eltérő eredményre vezethet. Ugy véljük, hogy ez a gondolat egyáltalán nem felesleges. Erre szükség van a véletlen kategóriája logikai természetének megvilágításához. Nem véletlennek nevezzük-e azt az okot, amelyet a történész — a többi, okként felfogott tényező között — nem értelmez annak? Ez olyan tényezője a történeti fejlődésnek, amelyet a történész elméje nem tud a törvényszerű viszonylatok rendszerébe foglalni. Gyakran azonban az, amit korábban a véletlenek osztályába soroztak, most racionálisan felfogható, s amit ma tartunk véletlennek, a jövőben — lehetséges — teljesen megmagyaráz!)atónak bizonyul, s bekapcsolható lesz az okozati összefüggések rendszerébe. Minthogy a történeti jelenségek magyarázata összefügg a történész által alkotott értékrendszerrel, felvetődik a kérdés: nincs-e különbség egyrészt aközött, amit a történész törvényszerű oknak fog fel, s amit a véletlenhez sorol, s másrészt aközött, ami bevehető egy ilyen viszonyításba, illetve ami nem sorolható ide. Másképpen szólva: az a magyarázat, amelyet a történész logikája bevon az általánosításba, oki magyarázat; ami nem fér bele az általánosításba, amit a történész nem tart „tipikusnak", „egyedinek" minősít, azt véletlennek nevezzük. Ám ha a véletlen fenti megítélésében van ráció, úgy a történésznek tudomásul kellene vennie, hogy az általa adott magyarázat minden esetben logikai építmény, s nein a történelem valóságos összefüggéseinek egyszerű („lefényképezett") tükröződése. A történelem mint folyamatábrázolás és a történelem mint objektív folyamat (a maga okozati összefüggéseiben ós determináltságában) sohasem esik egybe. A történésznek szem előtt kell tartania ezt az elcsépelt igazságot, amely egyébként minden más megismerésre is vonatkozik, már csak azért is, hogy ne hagyja számításon kívül a számára meg nem magyarázható dolgokat. Véletlennek nevezzük valamely esemény egyedi, különleges okait, szemben az esemény „racionális", a történelemben gyakran előforduló s ezért a történeti törvény fogalmába foglalt okaival. A történész szempontjából véletlennek nevezzük azt, ami megbontja „a történelem rendes menetét". Ám a történeti fejlődés „rendes menetének" felfogása maga is valamilyen történeti elméletre, értékrendszerre támaszkodik, és ez az elmélet mindig „kiigazítja" a reális történeti folyamatot az utóbbi törvényeivel összhangban. A történeti folyamat magyarázata mindig vagylagos: a történészek az ismert okok közül kiválasztják a racionálisakat, s a véletlen kategóriájába sorolják azokat az okokat, amelyek nem támogatják vagy zavarják őket abban, hogy a történelmet az általuk elfogadott történetelmélet, történetfilozófia szerint interpretálják. Ezért a történész éppúgy nem tud meglenni a véletlen kategóriája nélkül, mint ahogyan nem tud „megszabadulni" a történelem filozófiai elemzésétől sem. Nem szabad azonban a véletlen fogalmának a történeti megismerésben betöltött, valódi jelentőségéről megfeledkeznünk, és nem szabad a megismerés eszközét történeti realitásként felfognunk. A történészek és a filozófusok nem tudják helyesen értelmezni ezt a fogalmat, ha a következő kót feltevés valamelyikéhez tartják magukat. Az első feltevés: abban az esetben, ha tagadunk mindenfajta törvényszerűséget, akkor semmi sem determinált ós — következésképpen — a véletlen kormányozza a világot s a történelem a véletlenek halmazának tűnik. A történész, persze, adhat a történelemnek értelmezést a maga magyarázata révén, de maga a történelem (a múltban történtek) meg van fosztva ettől az értelemtől és törvényszerűségtől s nem egyéb mint végtelen játéka a véletlennek.24

A másik feltételezés: egy olyan egyetlen, totális „átfogó törvény" elfogadása esetén — amelynek állítólag alá kell rendelni minden jelenséget és amely azokat állítólag megmagyarázza — mindaz, ami e törvény alapján megmagyarázatlan marad, véletlennek tekintendő. Ha azonban a történelmet különböző jellegű és szintű: társadalmi-gazdasági, természetföldrajzi, biológiai, lélektani és más törvényszerűségek állandóan és kölcsönösen ható eredményének tekintjük — elismerve, hangsúlyozzuk ismételten, a társadalmi törvények alapvető és jellegmeghatározó mivoltát —, e felfogás alapján a véletlen, szemlátomást, e törvényszerűségek kereszteződése szükségszerű termékének tekinthető. Nem lenne-e helyesebb azt mondanunk: tulajdonképpen abból, amit mi vólet-21 Lásd: Th. Lessing: Geschichte als Sinngebung des Sinnlosen. München. 1921.