Századok – 1966
A Szovjetunió és a népi demokráciák történészfrontja - Gurevics; A. Ja.: Általános törvény és konkrét törvényszerűség a történelemben 1265
ÁLTALÁNOS TÖRVÉNY ÉS KONKRÉT TÖRVÉNYSZERŰSÉG 1271 giai életünkben hosszú időn át uralkodó felfogás magyarázza, amelynek értelmében a történelmi materializmuson (s annak is szubjektív magyarázatán és hirdetésén) kívül a történelemnek semmiféle más törvénye nincs. Egyébként könnyen észlelhető, hogy a végletek itt is találkoznak. Az a történész, aki a történeti folyamat igazi magyarázatát a történelmi materializmus törvényeire való utalással helyettesíti, lényegében lemond az általa leírandó folyamit okainak tudományos elemzéséről s a legtisztább empirizmusba süllyed. Ma már mind világosabban látjuk, hogy mennyire létfontossági'i számunkra, hogy a történettudomány s a szociológia összeötvözésének újabb, gyümölcsözőbb formáit kutassuk, hogy végérvényesen leszámoljunk a történészel^élő, alkotó gondolkodását elfojtó dogmatizmussal. Mind a két — a maguk módján hamis és a tudomány fejlődése szempontjából meddő — tendencia leküzdése rendkívül aktuális. Véleményünk szerint éppen ezzel összefüggésben igen hasznos lenne szabatosabban meghatározni azokat a funkciókat, amelyeket a különböző törvényszerűségek a történeti megismerésben betöltenek.1 9 S itt világosan kell látnunk, hogy milyen értelemben hajtjuk végre ezt a klasszifikálást. A történeti folyamat konkrét törvényszerűségét a történész ismeri meg, akit feltétlenül általános elméleti elképzelések vezetnek. Ahhoz, hogy a történeti jelenségek törvényszerű okozati összefüggéseit helyesen és alaposan tanulmányozhassa, a történésznek kutató munkájában a szociológiai törvényekből kell kiindulnia, anélkül azonban, hogy konkrét anyagot idomítana hozzájuk. Ezek a törvények a történeti kutatás módszertani, elméleti alapjául szolgálnak. Ezen kívül szüksége van rájuk a tudósnak, ha a történelem egészét, vagy nagy, átfogó korszakait kívánja ábrázolni, ha a történeti folyamatot periodizálja. Talán nem lenne helytelen, ha azt mondanánk, hogy míg a filozófiában a történeti fejlődés általános szociológiai törvényei — átfogva mind a lét, mind az ismeretek szféráját, s a történeti folyamat egészét kifejező, logikailag kiigazított ábrázolásaként — mind ontológiai, mind gnoszeoiógiai szerepet játszanak, addig a történeti kutatásban ezek az általános törvények alapjában ismeretelméleti funkciót töltenek be, minthogy eszközei a konkrét valóság megismerésének, de nem tükrözik azt a maga sokféleségében, tarkaságában ós teljességében, — anélkül pedig nincs történelem.20 A történész — kompozíciójában — az általa tanulmányozott törvényszerűséget mintegy rávetíti az általános szociológiai törvényre, illetve, pontosabban szólva, az magába olvasztja a törvényszerűség fogalmát, gazdagabbá válik általa. Eközben, persze, a történész nem „öltözteti át" az „átfogó törvényt" a tanulmányozott időszak és ország „divatja" szerint. Az általános szociológiai törvények ismerete a marxista történész világnézetét alkotja, a konkrét történeti törvények pedig az általa folytatott, erre a tudományos világnézetre támaszkodó kutatómunka eredményei. Ha elfogadjuk a történeti törvényszerűség és a szociológiai törvény között a fentiekben vázolt megkülönböztetést, akkor meg kell vizsgálnunk néhány, a konkrét törvényszerűség fogalmával összefüggő kérdést. Vegyük mindenekelőtt a történeti determinizmus jellegének a kórdósét A történeti determinizmus hibás értelmezése az egyik legjellemzőbb vonása a polgári történészek és filozófusok marxizmus—leninizmus bírálatának. A történelmi materializmus ellen irányuló — egyes esetekben nyilvánvalóan rosszhiszemű, más esetekben megnemórtésből fakadó — támadásokat e filozófusok és történészek többsége azzal próbálja alátámasztani, hogy a történelem materialista felfogása állítólag a végbemenő események fatális elháríthatatlanságának koncepciójából indul ki. A marxizmus — írják — a társadalmi törvények érvényesülésének szigorú mechanizmusát, a történelemnek afféle szüntelenül forgó „kerekét" tételezi fel. Ez a mechanizmus — elképzelésük szerint — az embereknek csak egyetlen lehetőséget ad: azt, hogy alkalmazkodjanak a személytelen ós könyörtelen törvényekhez. Még ennél is tovább mennek s úgy vélik, hogy a történelmi materializmus nem enged meg semmiféle aktív beavatkozást a választás és cselekvés szabadságának folyamatába. Marx tanításának kritikusai a történeti providencializmus vádját is felhozzák ellene. K. Löwith szavai szerint a társadalmigazdasági formációk változásáról szóló marxi tanítás állítólag nem más, mint materialista felfogású bibliai eschatológia: a választott nép szerepét Marx tanításában a proletariátus tölti be; a szocializmus korszakáig az egész történelem csak ennek előkészítője, a kommunizmus pedig a világtörténelem célja, csúcspontja (s itt a szerző párhuzamot von a keresztény „világ végével" ós „Krisztus eljövetelével").21 A bibliai istenség és a hegeli " A sajátos történeti törvényszerűségek tanulmányozásának szükségességéről 'ásd: P. N. Fedoszejev és 0.1' Francev: A történelem módszertani kérdéseinek kidolgozásáról. Voproszi Isztorii, 1984. 3. sz.; lásd ugyanott M. I). Kammari felszólalását (46. 1.). Vö.: V. I. Pripisziiov : A történelmi materializmus és a történettudomány viszonyáról. Voproszi Filoszofi, 1961. 1. sz. 107. 1. 11 K. Löwith: Meaning in History. Chicago. 1957. 35. kk. 1.
