Századok – 1966
A Szovjetunió és a népi demokráciák történészfrontja - Gurevics; A. Ja.: Általános törvény és konkrét törvényszerűség a történelemben 1265
ALTALÁNOS TÖRVÉNY ÉS KONKRÉT TÖRVÉNYSZERŰSÉG 1267 A tudós — szükségképpen — leginkább a történeti folyamat területileg korlátozott és viszonylag rövid szakaszát kutatja, s e szakasz folyamán az általános törvény — egyes vonásai vagy egyes oldalai révén — részint csak mint tendencia érvényesülhet, részint pedig egyáltalán nem jut érvényre, minthogy a történelemben nem ritkák a stagnálás, a visszaesés, a reakció esetei és más, az előrehaladás általános képének ellentmondó jelenségek. Vajon a kutató a maga empirikus anyagában csupán az ilyen, fentebb már említett általános törvény jelentkezését kutatja-e î A történelemben, természetesen, a végbemenő folyamat konkrét magyarázatára van szükség, s a szociológiai törvényekre való egyszerű utalás nem oldja meg a kérdést.8 Itt azután felvetődik a konkrét történeti törvényszerűség fogalmának szükségessége. Ha a szociológiai törvények a történeti folyamatot a maga egészében világítják meg s csak egész történeti epochák és nagy korszakok áttekintésével általános fejlődési tendenciákként tárhatók fel, úgy a konkrét történeti törvényszerűség rövidebb időszak keretei, konkrét feltételek között nyilvánul meg, és az adott társadalomban az adott időpontban végbemenő fejlődés okozati összefüggéseinek összessége alapján alakul ki. A konkrét történeti törvényszerűség hatásának számbavételekor nemcsak a fejlődésnek a társadalmi haladás általános törvényeit kifejező vezető tendenciáját kell figyelembe venni, hanem a társadalmi élet reális tartalmának egész gazdagságát: az ellentétesen ható tendenciákat, az emberek tevékenységét, akaratát és öntudatát is — a történeti folyamat valamennyi tényezőjét. Az emberi tevékenység elsődleges alapját a termelőerők alkotják;-ezek állapota azt fejezi ki, hogy az emberek mennyire képesek hatni a természetre. Minden egyes újabb nemzedék készen kapja az előtte és nélküle kialakult termelőerőket, termelési viszonyokat, a társadalmi rend, az ideológia meghatározott formáit, a kultúrát. Az emberek — a meglevő feltételekből kiindulva, azokat átalakítva — alkotják a történelmet, tevékenységükben azonban feltótlenül kötődnek a számukra adott valósághoz. Következésképpen, tevékenységüket ez határozza meg, és nem képesek arra, hogy a társadalomból „kiugorjanak", fölébe helyezkedjenek, hogy szabadon és önkényesen szabják meg életük folyamát. A társadalom — korábbi állapota révén meghatározott — fejlődése és alakulása az, ami a társadalmi fejlődés törvényszerűségében kifejezésre jut. Az embereknek azonban akaratuk van, érzelmeik, eszméik, törekvéseik vannak, személyes ós társadalmi, osztályérdekeik — és azokat meg is akarják valósítani. Ámde, minthogy ezek a szándékok a különböző egyedek és csoportok, osztályok, rétegek, pártok, népek, államok esetében nem azonosak, így erőfeszítéseik sohasem fordulnak egy irányba s nem összegeződnek, ennélfogva cselekvésükkel az osztálytársadalomban jobbára nem azt az eredményt érik el, amire törekedtek, hanem valami mást, esetleg egyenesen az ellenkezőjét annak, mint amit elérni kívántak. Ez, a történeti cselekvésben részt vett erők konkrét egyesítéséből származó eredmény mindezen erők sajátos eredője, középarányosa; szükségszerűen és törvényszerűen azon erőviszonyokból ered, amelyek részt vettek e középarányost kialakító összeütközésben. Az ilyenképpen megnyilvánuló történeti törvényszerűség valóban az embereken „kívül" és az emberek „felett" helyezkedik el — abban az értelemben, hogy az nem valamely csoport, kormány vagy egyed tudatos tevékenysége eredményének bizonyul, hanem valami másnak, az általuk kitűzött céltól teljesen eltérő dolognak, s nekik számolniuk kell vele s meg kell előtte hajolniuk.9 De, ismételjük, a történeti folyamat törvényszerűsége nem azonos a természeti törvénnyel: mind a történeti, mind a természeti törvények objektívek ugyan, de az utóbbiak az emberek tudatához képest külsődlegesek, míg a társadalmi élet törvényszerűségét, mint a társadalmat alkotó csoportok és egyedek történetileg meghatározott erőfeszítéseinek és kívánságainak eredőjót, ők maguk alkotják, ha törekvéseiktől eltérő eredményként jelenik is meg előttük az. Ebből ered hellyel-közzel a történeti törvényszerűségek fetisizálása s a hajlandóság természeti törvényekkel való azonosításukra. Marx és Engels az idealistákkal és szubjektivistákkal folytatott vitáikban, arról szólva, hogy a társadalmi fejlődés: természettörténeti folyamat, a kérdés egyik oldalát hangsúlyozták. Más feltételek között azonban10 mindig hangsúlyozták az emberi társadalom fejlődésének sajátosságait, a természetben végbemenő fejlődéstől való eltéréseit,1 1 azt a döntő körülményt tartva szem előtt, hogy az emberek nemcsak részvevői, hanem alkotói is a világtörténeti színjátéknak. Marx és Engels, fellépve az ifjúhegeliánusok „teológiai elembertelenedése" ellen, már a „Szent család"-ban így írt: ,,A történelem semmit sem tesz, »nincs roppant gazdag-8 Lásd: A. I. Danyilov: A marxista-leninista tükrözódési elmélet és a történettudomány. Szbornyik „Szrednyije Veka", 24. sorozat. 1903. 9—10. 1. " Lásd: Marx és Engels orogsz politikusokkal folytatott levelezése. Moszkva. 1951. 11—12.1. (orosz nyelven); Marx—Engels Válogatott Levelek. Bpest. 1950, 452—453. 1. 10 Uo. 453., 403. 1. 11 Marx Károly: A töke. Első köt. Bpest. 1961. 347. 1. 89. sz. jegyzet: „ . . . mint Vico mondja —• az emberi történet abban különbözik a természettörténettől, hogy az egyiket csináltuk, a másikat pedig nem csináltuk." 10 Századok 1966/6.
