Századok – 1966

A Szovjetunió és a népi demokráciák történészfrontja - Gurevics; A. Ja.: Általános törvény és konkrét törvényszerűség a történelemben 1265

1268 A. JA. GUKEVICS sága«, »nem vív harcokat« ! Ellenkezőleg, az ember, a valóságos, eleven ember az, aki mindenben tesz, rendelkezik és harcol; nem a »történelem« az, amely az embert eszközül használja fel a maga —- mintha a történelem valamilyen különálló személy volna — céljainak keresztülvitelére, hanem a történelem nem egyéb, mint a maga céljait követő ember tevékenysége."1

2

A későbbiekben Engels, hangsúlyozva a természet és a társadalom története között fennálló lényeges különbséget, megállapította: „A természetben — amennyiben figyelmen kívül hagyjuk az emberek visszahatását a természetre — csupa tudattalan, vak erőtónyező hat egymásra, melyeknek kölcsönös játékában jut az általános érvényre. Mindabból, ami történik — sem a számtalan látszólagos véletlenségből, amelyek a felszínen megmutatkoznak, sem a végleges, e vóletlenségeken belül a törvényszerűséget igazoló eredményekből —, semmi sem történik akart tudatos céllal. A társadalom történetében ellenben emberek cselekszenek, csupa tudattal rendelkező, megfontolással vagy szenvedéllyel cselekvő, határozott célokra törő ember; semmi sem történik tudatos szándék, akart cél nélkül."1

3

Mindenekelőtt a korabeli tőkés társadalmat tartva szem előtt, Engels arra a következtetésre jutott, hogy az emberek által kitűzött célok többnyire elérhetetlenek, e tevékenység eredményei pedig egyáltalán nem kívánatosak. Ezzel Marx és Engels a történettudomány elé azt a feladatot állították, hogy egyrészt ismerje meg a történeti folyamat objektív menetét, tanulmányozza az emberi tevékenység eredményeit, másrészt pedig e tevékenység tükröződését az emberek tudatában. Az emberi kollektívák, osztályok, egyedek magatartása és cselekvése, ezek kölcsönhatása ós összefonódása alkotja a történeti fejlődést. Természetesen, a történeti folyamat résztvevőinek tevékenysége determinált tevékenység. Ez a determináltság azonban sohasem vezethető vissza teljességgel, maradéktalanul az általános szociológiai törvény hatására, megnyilvánulására — az emberi cselekvés többé-kevésbé autonóm mind a maga végtelenül sokféle okai, mind pedig az elérendő célkitűzések tekintetében.1

4

Éppen ezért ismételten hangsúlyozzuk, hogy a történettudomány által tanulmányozott sajátos, konkrét történeti törvényszerűség a világtörténeti fejlődés törvényeinek nem egyszerű konkretizálása vagy megszemélyesítése, az emberek tevékenysége folyamán jut kifejezésre, a folyamatban az adott időpontban részt vevő valamennyi erő és akarat erőfeszítéseinek egybekapcsolódása, összeütközései, kölcsönhatása révén. Ha a történelem általános szociológiai törvénye szerint a történeti folyamat alapját a terrnélőerőknek a termelési viszonyok struktúráját elsősorban és közvetlenül meghatározó fejlődése alkotja, úgy az emberek közvetlen történeti cselekvése a legkülönbözőbb okoktól függ, s ezek között a termelési viszonyok mellett helyet kell kapniuk a természeti viszonyoknak, a nemzeti sajátosságoknak, a lélektani feltételeknek, az ideológiának, a külső hatásoknak és befolyásoknak, mindenfajta tradíciónak, a kultúrfoknak, biológiai ós demográfiai tényezőknek és még sok egyébnek is. Itt azonban nincs szó egyenértékűségről, a tényezők szabad játékáról, ahogyan azt a pluralisták állítják. A tényezők eme sokaságának hatását a fejlődés korábbi stádiuma határozza meg. A legfontosabbat pedig: a társadalmi viszonyokat, vagyis az emberek egymáshoz való viszonyát egész sokrétűségében, végső soron az embereknek a termelésben elfoglalt helye szabja meg. A történeti törvényszerűség hatását elemezve, annak objektív alapjaként, a termelési viszonyok meghatározott rendszerére bukkanunk, s ennek keretei között megy végbe az adott időpontban mozgásban levő összes társadalmi erők és egyedek „játéka". " Karl Marx és Friedrich Engels Művei. 2. köt. Bpest 1958. 91—92.1. Marx—Engels Válogatott Művek. II. köt. 353—354. 1. " Ez vonatkozik a társadalom szellemi életére is. Elismerve filozófiai és genetikai értelemben a tudat függését a léttől (a szellem másodlagos az anyaghoz képest), valamint elismerve azt, hogy a társadalom szellemi élete azoknak az impulzusoknak a hatására fejlődik, amelyek a gazdasági, társadaiml, biológiai, természet-földrajzi környezet részéről állandóan érik, s hogy — következésképpen — több-kevesebb mértékben e rendszerek törvényeinek behatása alatt áll, szemlátomást el kell fogadnunk azt is, hogy a szellemi élet. fejlődése nem redukálható e hatások és törvények közvetlen tükröződésére, hogy bizonyos mértékig önmaga által determinált, minthogy megvannak a saját törvényszerűségei. Mi gyakran nem fordítunk kellő figyelmet arra a kardinális jelentőségű tényre, hogy valamely rendszer, ha már létrejött, viszonylag önálló tartalmat nyer, s a maga belsőleg meghatározott törvényei szerint fejlődik. Éppen ezért a felépítmény fogalmához csak óvatosan szabad közelítenünk: nem szabad elszakítanunk az alaptól és számításba kell vennünk az előbbi függését az utóbbitól, valamint az alap és felépítmény kölcsönhatását is; ugyanakkor nem feledkezhetünk meg a felépítmény viszonylagos önállóságáról és önmeghatározottságáról sem. Különösen vonatkozik ez a társadalom szellemi életére. Az ember s a társadalom szellemi tevékenysége olyan rendszer, amelyben az autonómia és a heteronómia elvei egybefonódnak ; másként szólva: ez a rendszer különböző szintű és rendszerű törvények : mind a saját, mind podig az objektív létezés törvényei alapján működik: de nemcsak a társadalom számára meghatározó jellegű társadalmi-gazdasági, hanem a természeti törvények alapján is, amelyek egyaránt hatnak a társadalmat körülvevő környezetben s magukban az emberekben is. Itt, természetesen, szó sincs voluntarizmusról: a társaüalmi élet olyan felfogásáról van szó, amelyben különböző szintű vagy rétegű, egymással kölcsönös kapcsolatban és kölcsönös függésben levő rendszerek vannak, amelyek gyökere végső soron az anyagi termelés szférájába nyúlik, amelyek fejlődése azonban elvileg nem vezethető vissza csak ez utóbbira. Lásd: Sz. L. Rubinstein. Lét és tudat. Moszkva. 1957. 319. 1. (orosz nyelven).