Századok – 1966

Közlemények - Munby; L. M.: Az angol helytörténet és amatőr művelői 1207

1216 L. M. MUNBY érzem kötelezőnek a teljességre törekvést. Talán emlékeznek arra, amit korábban mondottam, hogy nem célom tudós kollégáim dicséretét kiérdemlő történelmi mű alkotása. Két dologra törekszem: kiigazítom azokat a tévedéseket, amelyeket a kutatók elkövettek (ez. igen sok munkát adhat), s olyan végleges szöveget készítek, amely összefüggő és jelentős, különösen ahol a helytörténetet tágabb jelentőségű történeti eseményekkel lehet összekapcsolni. Itt kénytelen megalkudni az ember, így a végleges szöveg sajátos keveréke lehet annak, amit egyik kollégám „falusi pletyká"-nak nevezett, s olyan tárgyak helyi feldolgozásának, mint a bekerítés és a parasztság osztálytagozódása vagy az egyházak szerepe a társadalmi haladásért vívott harcban. Az első fogalmazványt szakaszokban írom meg, ezt több példányban legépelik és — befűzött üres lapokkal — körözik a tanfolyam hallgatói közt. A hallgatókat felszólítom, hogy az üres lapokra írják be megjegyzéseiket, javaslataikat és a javításokat. A második ós harmadik téli tanfolyam során (esetleg egy negyedik tél folyamán is), valamint a rákövetkező nyarakon is folytatódik a hallgatók egyéni „kutatásának", az előadás, szeminárium és vita céljára való tanfolyami összejöveteleknek, meg a növekvő szöveg kollektív szóbeli ós írásbeli megvitatásának kombinált eljárása. A vezető olyan zsonglőrnek érzi magát, akinek egyre több labdát kell egyszerre a levegőben tartania. A három éven keresztül ós azután is mindig gondolnunk kell arra, hogy nem tudományos kutató programot hajtunk végre, és nem üzleti hálózatot építünk fel! Ez az a Szkülla és Kharübdisz, amelyek között hajózom. A munkának nevelő célja van, eredményét is a nevelés szempontjából kell értékelni. Ha anyagi haszonnal jár, vagy ha egy tekintélyes folyóirat megdicséri a kiadvány történészi érdemeit, az nagyon jól esik a vezetőnek és a hallgatóknak. De az igazi hasznot két más tekintetben kell felmérni. Először a helyi közösségre tett hatás szempontjából, hogy mennyire sikerült minél több embert az aktív önművelés részesévé tenni, s a maga közössége múltjának jobb megértése útján annak fejlesztésére, előbbre vitelére mozgósítani. A második szempont — s ez a dolog» lényege — a munkának a benne tevékenyen részt vevő hallgatókra gyakorolt hatása. Nehéz ezt felmérni, de bátran állíthatom, hogy eredményeim biztatóak. Egy háziasszony, akinek iskolai végzettsége nem adott erre megfelelő alapot, a hetyi anyag alapján több történelmi színdarabot írt a gyermekek számára, ezek helyi bemutatása sikerrel járt, s ő most mint tanítónő működik. Egy másik résztvevő a grófság helytörténeti bizottságának titkára lett. Sokan írnak cikkeket a különféle orgánumokba annak a történeti kutatásnak az alapján, melyet a maguk erejéből folytatnak tovább. A most ismertetett munkának tudományos színvonala, ha mint történetírást tekintjük, talán nem túl magas; az egyes hallgatók részéről vállalt „kutatás" mennyisége nem nagy, de 12—15 embernek három éven át végzett munkája sokra megy. Ha úgy fogjuk fel, mint történelmi kutatás elvégeztetésének a módját, időpazarlásnak tűnik. Ha egymagam dolgoznék az oktatási teher nélkül, feleannyi idő alatt sokkal alaposabb és sokkal tudományosabb művet kellene alkotnom. De nézetem szerint nem ez a fő kérdés. Ha az általam ismertetett tevékenységnek van valami értéke, ennek abban kell megmutatkoznia, hogy hozzájárul a teljes ember kialakításához. Mégis biztató az a tény, hogy a tapasztalt, nem hivatásos helytörténészek és az egyetemi kutatócsoportok újtípusú együttműködésének megindulásáról számolhatok be. Még alig hat hónapos ez, és egy bizonyos kutatási terv vonatkozásában jött létre, de az együttműködés olyan hasznosnak bizonyult, hogy máris felvetődött a javaslat: hasznos lenno egy országos szervezet felállítása, mely ezt az együttműködést kiterjesztené arra a sokféle kutatási tervre, amelyben lehetséges. A népesedés és a társadalomszerkezet történetét kutató cambridge-i csoport az egyetem történelmi és földrajzi karainak olyan oktatóiból áll, akik a Gulbenk-alapítványtól támogatást kaptak kutatás magszervezósére „Anglia háromszáz évi, a XVI. század közepétől a XIX. század közepéig terjedő nópssedéstörténete" tárgykörében; véleményük szerint az agrártársadalom indusztrializálódásának folyamatát sokkal jobban meg fogjuk érteni, ha ,,a múlt demográfiai viszonyaira vonatkozó pontos adatok megfelelő korpusza elkészül; ennek az általános történetírásra is hatása lesz, mert a gazdasági és társadalmi változások közötti összefüggést sokkal teljesebben fel lehet deríteni a kor demográfiai jellemvonásainak ismeretében, mint anélkül. Figyelemre méltó példa erre Goubert új munkája a Beauvaisis-ről."22

A cambridge-i csoportot valóban a francia demográfusok, L. Henry (Crulai népesedése) és P. Goubert (Beauvais és a Beauvaisis 1600-tól 1730-ig) ihlette meg, és tervüknek nemzetközi jelentősége van: 1965 augusztusában a müncheni III. nemzetközi gazdaságtörténeti kongresszus 7. szekciója megvitatta. Kísérletképpen гг Az idézetek dr. E. A. Wringley: „Községi anyakönyvek és népesedéstörténet" című két cikkéből valók, The Amateur Historian, VI. köt. 5—6. sz.