Századok – 1966

Közlemények - Munby; L. M.: Az angol helytörténet és amatőr művelői 1207

AZ ANGOL HELYTÖRTÉNET 515 Ennyit a magam elé tűzött célokról ; most lássuk, hogyan látok hozzá ós hogyan hajtanak végre egy ilyen tervet. A tanfolyam első éve 24 előadásból áll, mindegyik egy órás, és egy másik órát szánunk kérdésekre és vitára. A sorozat kétféle, aszerint, hogy a helyi kutatócsoport milyen jellegű tanfolyamot kér az egyetemtől. Vagy a grófság történetéről, azaz a táj történetéről tartok előadássorozatot — ez voltaképpen a megye viszonylatában tekintett angol történelem —, vagy a helytörténet tanulmányozásával járó problémákról, módszerekről, forrásokról stb. Ez a kettő nem zárja ki egymást: vagy az egyik, vagy a másik sorozat kerül sorra, de leggyakrabban a kettő keveréke; pl. a feudalizmusból a kapitalizmusba való átmenetet jelző társadalmi változásoknak a grófság anyagára (pl. a parasztság rétegeződésére) támaszkodó bemutatása után a rendelkezésre álló helyi forrásokra vonatkozó előadás következik, s ez bevezeti a hallgatókat azok használatába, majd javaslatokat tesz az illető helységben, az előadás színhelyén elvégezhető munkára. Nem vállalok előadást annak a községnek a történetéről, amelyben a tanfolyamot tartom. Sőt ma már elvből nem tanulmányozom előre a kérdéses hely történetét. Számos vezető elkészíti a község történetéről szóló előadását; a tapasztalat azonban azt mutatja, hogy ha a tanfolyam hallgatói azt hiszik: a vezető már tanulmányozta vagy tanulmányozza helységük történetét, nem látják értelmét annak, hogy maguk kutassák. Az első télen az a célom, hogy felkeltsem az érdeklődést, meggyőzzem a helyi lakosokat arról, hogy képesek a maguk történetét tanulmányozni, és elindítsam őket ezen az úton. A hallgatók munkája az otthoni olvasástól és a meglevő kiadott anyag összegyűjtésétől odáig terjedhet, hogy szabad idejükben elutaznak a helyi levéltárba (vagy levéltári fiókba), és ott leírják az eredeti iratokat. Eközben valamennyi hallgatót arra biztatom, hogy minél több történelmi munkát olvasson, és igyekezzék a történelemben olyan sajátos vonatkozást, korszakot vagy tárgyat találni, amely különösen érdekli. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a helytörténet sok helyszíni munkával, régészeti és topográfiai kutatással jár, s ez másokat is vonz, mint a könyvbúvárokat. Ebben a tekintetben a munkás vagy a földműves is jelentős munkát végezhet. Még mielőtt az első téli sorozat végére jutnék, meg kell győznöm a tanfolyamot arról, hogy érdemes és lehetséges kollektív munkával elkészíteniük az illető hely történetét; forma szerint is kötelezniük kell magukat arra, hogy három teljes téli tanfolyamon részt vesznek, és minél több hallgatónak egyéni feladatot kell vállalnia (pl. a helytörténet valamelyik vonatkozásának tanulmányozását — legyen az a helyi dissenter-gyülekezeteknek vagy a szegény törvény alkalmazásának története —, illetve bizonyos fajta történeti forrás kutatását — legyen az uradalmi iratok másolása, vagy régészeti leleteknek vagy határhasználati rendszereknek a hely geológiájával és talajszerkezetével összefügggő feltérképezése). Biztatni kell őket arra, hogy ezt a munkát a nyári hónapok folyamán végezzék; ez viszont azt kívánja meg, hogy a vezető levelezést folytasson az egyes hallgatókkal és tegyen alkalmi látogatásokat olyan — az egész tanfolyaménál kisebb létszámú — kutatócsoportoknál, amelyeknek közös problémájuk van. A kutatókat igyekszem rábírni, hogy ismertessék elért eredményeiket a második téli tanfolyamon; ezekre épül fel a tanfolyam vázlata, s a vezető már csak az esték felét vagy kétharmaelát tölti ki a maga előadásaival. Ezek az előadások továbbra is azzal foglalkoznak, amit történeti háttérnek nevezhetnénk, azaz a megye és a táj történetével; most azonban a vezető már maga is elkezdheti a hely történetét kutatni és hozzájárulni a kollektív munkához olyan témákkal, amelyeket a hallgatók nem tudnak vagy nem akarnak vállalni. A következő fázisban dossziéba gyűjtöm össze azokat a jegyzeteket, tanulmányokat és iratmásolatokat, amelyeket a hallgatók készítettek. Ha van gépíró a csoportban, jobb a másolatokat legépelni, de nem okvetlenül szükséges. A dosszié mindig rendelkezésére kell álljon az érdeklődőknek, s a hallgatókat biztatni kell, hogy mind új anyagot, mind a már elvégzett munkára vonatkozó megjegyzéseket és kritikát fűzzenek hozzá. Helyenként a tanfolyam ebben a szakaszban elkezdte egy sokszorosított röplap „kiadását", melyet ott helyben osztott szét vagy adott el; ebben a már feltárt érdekesebb részleteken kívül az olvasók segítségét kérték vagy konkrét kérdéseket tettek fel. Ahol ez megtörtónt, a helyi lakosok közül sok olyat tudtak rendszeres munkatársnak bevonni, akik nem tudtak vagy nem akartak folyamatosan részt venni a tanfolyamon. Most kezdődik a vezető legnehezebb feladata: kísérletet kell tennie arra, hogy a hallgatók összegyűjtötte anyag alapján megfogalmazza a község elbeszélő történetét. Amint ezzel valamennyire halad, nagyritkán átveszik tőle a munkát a tanfolyam tagjai, de a legtöbb esetben a vezetőnek kell betöltenie a szerző és a szerkesztő szerepét. Amikor ilyen elbeszélő történelmet írtam, mindig belenyugodtam abba, hogy a történet hézagos lesz, részben a forrásanyag hiányai következtében, részben (és inkább) azért, mert a kutatók egy bizonyos csoportja nem képes minden rendelkezésre álló anyag feltárására. Egyes hézagokat ki tudok tölteni a magam kutatásai alapján, de sohasem