Századok – 1966

Tanulmányok - Jemnitz János: A Német Szociáldemokrata Párt erfurti programmjának megszületéséhez 1168

1204 JEMNITZ JÁNOS 4 sen feladta. így azután teljesen új értelmet kapott annak az új marxista baloldalnak a fellépése, amely az 1890—1891-es „fiatalokra" emlékeztetően szintén a parlamenti frakciót, sőt a pártvezetést támadta, de ezúttal már valóban az európai munkásság és szervezett munkásság forradalmasodására építhetett, s így politikai súlyt is kaphatott. Miként 1891-ben Liebknecht öregedett el, az 1900-as években, főként 1907 után a pártvezetőség zöme elmaradt a kor követelményei mögött, s az elemző válaszokat forradalmi szellemben már a baloldal adta meg. így egy-két évtized múltán az előjelek megváltoztak. Erfurt értékelésében természetesen mindez mit sem változtathat, a retrospektív tükör azonban néhány olyan vonást is kieifielhet, amely az adott korban kevésbé volt feltűnő vagy érdemleges. A munkásmozgalomban hosszú idő óta megérlelődött Erfurtról az ítélet: úgy tekintettek vissza e kongresszusra, mint amely után a német párt megerősödött, pályája nagy ívben emelkedett felfelé, miközben egyúttal le is zárt egy hősi korszakot a párt eletében. Erfurtban a lezárást és útnyitást tisztelték, s 75 esztendő múltán mi is ez előtt a teljesítmény és siker előtt hajolhatunk meg. Й. Йемниц: К истории создания эрфуртской программы Германской Социалдемократической Партии Резюме В 1890 году германское социалдемократическое движение развивалось в новых условиях. Падение Бисмарка, отмена Исключительных Законов означали прекращение травли, полулегального положения движения. Все это потребовало, чтобы партия, в соответствии с изменившимися условиями, разработала новую политическую программу. Этой работы требовало и то положение, что партийная программа, принятая еще в 1875 javára. Ekkor — 1895-ben — azonban még Engels is bízott bennük: „A latin országokban is mindinkább belátják, hogy a régi taktikát felül kell vizsgálni. Mindenütt utánozták a választójog kihasználásának, a számunkra hozzáférhető összes állások meghódításának német példáját, mindenütt háttérbe szorult az előkészületlen támadás." Engels itt utalt «га, hogy Franciaországban is feladták az „összeesküvések és felkelések" taktikáját, indaddig, amíg „a nép nagy tömegét és a parasztokat" nem nyerték meg. A „német taktika" előretörését azonban Engels megfellebbezhetetlennek vélte: „növekedése olyan önkéntesen, oly tartósan, oly feltartózhatatlanul és egyúttal oly nyugodtan megy végbe, mint egy természeti folyamat. Valamennyi ellene irányuló kormányintézkedés tehetetlennek bizonyult. Két és egynegyedmillió választóra már ma számíthatunk. Ha ez így megy tovább, úgy a század végéig meghódítjuk a társadalom középrétegeinek, a kispolgároknak és kisparasztoknak a többségét és az országban oly döntő hatalommá növekszünk, mely előtt valamennyi más hatalomnak meg kell hajolnia, akár akarja, akár nem." Engels e reményeit ós következtetéseit az inverz bizonyítás eljárásával is alátámasztotta. Utalt arra, hogy a modern fegyverkezési technika mint tette lehetetlenné az utcai harcok potenciális sikerét — mindaddig, amíg a hadsereget a kormánykörök biztosan fel tudják használni. így a feladat a növekedés kivárása, az idő előtti akció, a provokációk elkerülése, mint Engels írja: „hogy ezt a növekedést szakadatlanul folyamatban tartsuk egészen addig, míg az uralkodó kormányzati rendszernek fejére nem nő, ezt a napról-napra növekvő »erő-zömöt« előcsatározásokban fel nem őrölni, hanem a döntés napjáig sértetlenül megőrizni, ez a legfőbb feladatunk." (Marx—Engels: Válogatott Művek. I. köt. 110 — 113. 1.) Ez volt az a „taktikai elképzelés" — amelyet Engels oly nagyszerű lendülettel és körültekintéssel, több, más tendencia jelzésével együtt fejtett ki —, amely Erfurtban is kiindulópontul szolgált, amit az 1880—1890-es években az élet messzemenően igazolt, s ami az imperializmus korában elévült.