Századok – 1966
Tanulmányok - Jemnitz János: A Német Szociáldemokrata Párt erfurti programmjának megszületéséhez 1168
1202 JEMNITZ JÁNOS 4 Engels másik szemtanúja Kautsky volt. Kautsky — akinek szerepe a kongresszus előkészítésére, megalapozására korlátozódott, s a kongresszuson már csak „szemlélő" lehetett — „jó benyomást" szerzett a párt helyzetéről, a pártvezetőség magabiztosságáról. Azon túl, hogy beszámolt az egyes csatározásokról, s panaszkodott, amiért Liebknecht akadályozta programtételeinek elfogadását, Kautsky leveléből egyetlen az eddigiekből ismeretlen színfolt tűnik elő. Kautsky ugyanis elmondta, hogy Bebel pártolta az „egyetlen reakciós massza" tételét, s a kongresszuson ő volt az egyedüli, aki ennek nagyobb nyomatékot adott.137 Ennek ellenére Kautsky Bebel beszédét tartotta legkiemelkedőbbnek, míg Liebknechtét fakónak találta.138 Ezek voltak a német párt gyakorlati és elméleti vezetőinek közvetlen reakciói a kongresszus másnapján. Egy negyedszázaddal később a német szociáldemokrata mozgalom két ismert teoretikusa, Eduard Bernstein és Franz Mehring nagyobb lélegzetű, hivatalos párttörténet-számba menő feldolgozást jelentetett meg, amelyikben mindegyikük rendkívüli tömörséggel, szinte szárazon ismertette az erfurti pártkongresszus előtörténetét és lefolyását. Bernstein megállapította, hogy a kongresszus jóváhagyta a párt taktikáját, a célok és közvetlen feladatok összhangját, s elutasította mind az „ellenzék" radikalizmusát, mind a vollmari elképzeléseket.139 Mehring szinte ugyanazokat a motívumokat húzta alá: a pártprogram átalakítását, Vollmar elutasítását és a „fiatalok" kizárását. Mehring csak annyit tett e képhez, hogy a „fiatalok" pártalakító kísérlete 1891 után megbukott, s 11 évvel később e harcokat annyira meghaladottaknak tekintették, hogy az „ellenzék" néhány tagját az 1902. évi müncheni kongresszuson visszavették a pártba.140 A tényszerű ismertetésen túl Mehring azt emelte ki, hogy a párt a végső célkitűzéseket e kongresszuson éppen azért állította előtérbe, mert tudta, hogy az osztályharc „viharos tengerén" az elvek, célok pontos kitűzésével nem téveszthetnek irányt. Mehring ehelyütt az elmélet jelentőségét taglalván bírálta azokat a gyakorlatias pártvezetőket, akik Erfurtról szólván „programhumbugot" emlegettek. Ezzel szemben Mehring aláhúzta, hogy a párt az erfurti programhoz évtizedes küzdelmek tapasztalatai alapján jutott el, s tulajdonképpen Erfurtnál lehet lezárni a német munkásmozgalom történetében azt a hosszabb szakaszt, amelynek nyitó mozzanatát Lassalle fellépése jelezte, s zárókövét a lassalleánus tévedések kiiktatása, a marxi elmélet maradéktalan elfogadása képezte.141 Mehring Erfurtnál fordulót látott, s ehelyütt zárta könyvét. A vég azonban egyúttal kezdet is volt, s ez Erfurtnak újabb színárnyalatot ad. A marxizmus maradéktalan érvényesülése nem volt olyan teljes, miként Mehring vélte. A marxizmus szemlélete maga is fejlődött, s a történelem új feltételei között a marxizmus szellemében már új feleleteket kellett adni. A marxizmus egyes Vollmar fellépését ügyesnek minősítette, s őt potenciális ellenfélnek látta (August Bebel : Briefwechsel mit Friedrich Engels. 454—460. 1.). 137 Friedrich Engels' Briefwechsel mit Karl Kautsky. 314 — 315. 1. 138 Uo. 313 — 315. 1. 139 Eduard Bernstein : Die Geschichte der Berliner Arbeiter-Bewegung. Dritter Teil. Berlin. 1910. 6 — 7, 120—129. 1. — Érdekes, ahogyan ezt Bernstein 1910-ben megjelent könyvében objektíven kiemelte, azokután, hogy ezt az összefüggést ő a párt újabb gyakorlatában szintén megtámadta. no Eranz Mehring: Geschichte der deutschen Sozialdemokratie. Zweiter Teil. Berlin. 1960. 681. 1. 141 Uo. 682 — 683. 1.
