Századok – 1966
Tanulmányok - Jemnitz János: A Német Szociáldemokrata Párt erfurti programmjának megszületéséhez 1168
» AZ ERFURTI PROGRAM MEGSZÜLETÉSÉHEZ 1175 egyidejűleg a porosz »mintaezredek« katonáit. Ekkor az egész régi rendszer összeomlik és mi a helyzet urai leszünk."2 3 Ugyanígy rendkívüli jelentőséget tulajdonított Engels annak is, hogy a szociáldemokrata párt megvetette lábát a nyugati ipari körzetekben, s maga mögé állította a bányászokat is. Engels e jelenséget párhuzamba állította a néhány hónappal azelőtt lezajlott angol dokk- és gázmunkássztrájkkal, mikor új munkásrétegek kapcsolódtak a harcba. Miként a mezőgazdasági munkásokkal és a választások általános kimenetelével kapcsolatban, ehelyütt is attól tartott, hogy a bányabárók provokálni fogják a munkásokat. Általában a vezetők lelkére kötötte, hogy az „újonnan jötteket" tartsák vissza elhamarkodott lépésektől, különben „sok butaságot" követnek majd el. Ilyen körülmények közepette ismét felszínre vetődtek pártonbelüli régi viták, s megélénkültek a „fiatalok", vagyis a pártvezetést bíráló „baloldali" értelmiségi fiatalok csoportja is. Engels ezúttal ennek az ellenzéknek nem tulajdonított nagy jelentőséget.24 Voltaképpen már 1890 előtt sem aggódott tartósan, hogy a párt politikai irányvonalát hosszabb időn át helytelen irányban vezethetik. A „német forradalom" bekövetkezte után a saját hibák potenciális veszélyét Engels még kisebbnek látta. Tévedés lenne azonban, ha azt a segítséget, amelyet Engels a német munkásmozgalomnak nyújtott, pusztán olyan kétfrontos elvi-gyakorlati támogatásban jelölnénk meg, amely egyfelől a voluntarista „baloldaliak", másfelől a jobboldali opportunisták ellen irányult. Engels ezúttal sem pusztán csak „támadott", vagy „helyreigazított", hanem új jelenségekről megfigyeléseket tett, elemzéseket is nyújtott, s kritikai észrevételei is csak a többi munkájával egyidejűleg hathattak igazán építőleg a német pártmozgalomra. Engels a társadalmi valóság, az osztály- és politikai, ezen belül a katonai erőviszonyok felmérése mellett foglalkozott a párt belső életével, sőt annak megreformálásával is. Mindezt összefüggésbe hozta a Kivételes Törvénynek, vagyis a féllegalitásnak megszűnésével, hiszen ennek óhatatlanul vissza kellett hatnia a pártéletre, annak demokratizálására. Ez a kérdés már az első legális, Németországban megtartott pártkongresszus fő napirendi pontja lett, a pártkongresszus előtt pedig javaslatok, illetőleg ellen javaslatok formájában a párttagság tárgyalta, a pártsajtó vitatta a párt belső életének problémáit. Ugyanezen ügyben pedig a „fiatalok" csoportja lándzsát tört a pártvezetés ellen. Engels mindezzel, s kifejezetten a „fiatalok" ellenzékieskedésével kapcsolatban fejtette ki, hogy a Kivételes Törvény eltörlése után egy ilyen ellenzék fellépését „betiltani egyszerűen lehetetlen lenne. A párt oly nagy, hogy az abszolút véleményszabadság azon belül elengedhetetlen. Másképpen egyszerűen lehetetlen lenne asszimilálni és nevelni azt az igen számos új párttagot, akik az elmúlt három évben léptek a pártba; részben ez teljesen éretlen nyersanyag. Az újonnan érkezetteket, 3 év alatt 700 000 fő (csak a legutolsó válasz-23 Uo. 323. 1. 24 Engels a hallei 1890. évi pártkongresszus előtt többször kitért a „fiatalok" csoportjának értékelésére. Általában, miként K. Schmidthez 1890 augusztusában írott levelében rögzítette, komolytalanoknak, meggondolatlanoknak s félművelteknek tekintette őket. (Marx—Engels: Válogatott levelek 490—491. I.) Ugyancsak 1890 augusztusában Sorgénak jelezte, hogy „Németországban kisebbfajta botrány készül", mert néhányan fel kívánnak lépni a pártvezetés ellen (Marx—Engels: Szocsinyenyija. 37. köt. 373. 1.). A törekvést azonban változatlanul komolytalannak tekintette.
