Századok – 1966
Tanulmányok - Molnár János: Fegyveres csoportok 1956-ban; az ellenforradalom „hadserege” 1127
1128 MOLNÁR JÁNOS A korabeli tudósításokban — november 4-ig — nem találkozunk a fegyveres felkelők közelebbi meghatározásával. „Felkelők", „szabadságharcosok", „fiatalok", „diákok" volt a szóhasználat, s természetesen: „a nép". November 4-e után azonban megváltozott a felkelők elnevezése és előkelő — gyakran első és kizárólagos — helyre került a „munkás" elnevezés. A „munkás", aki ezekben az írásokban úgy tűnik fel, mint a harcok — különösen a november 4-e utáni harcok — szinte egyedüli résztvevője. Az első álláspontot — ahol a „szabadságharcos" még mindenki, de leginkább diák és fiatal — képviselték a korán, 1956 végén vagy 1957 elején megjelent írások szerzői, pl. Mikes, Tollas, Pogány, Pálóczi. Mikes a Szénatéri fiúkról beszél, Pálóczi tipikus példája az a fiú, aki attól retteg, hogy ha hazamegy, összeszidja a mamája, mert részt vett a harcokban. Tollas harcosát már megveri a mama, ha észreveszi, hogy hol járt.1 A másik, a munkások részvételét kiemelő álláspont tipikus példája az ENSz-jelentés. Ez általában hangsúlyozza a munkásság részvételét, sőt szerinte a szabadságharcosok — különösen november 4-e után — legnagyobbrészt munkások voltak.2 Ez az álláspont később nagyon elterjedt, mivel a későbbi feldolgozások az ENSz-jelentésre sokszor mint forrásra tekintettek. November közepe óta a publicisztikai jellegű politikai irodalom — a munkástanácsok akkori fontos szerepe következtében — érthetően írt harcoló munkásokról. Az összefoglaló munkák mindmáig ezt a nézetet vallják. Ez az álláspontja Sartre-nak, Seton-Watsonnak, Áronnak stb. Egészen természetes, hogy a magyar 1 George Mikes: Revolution in Ungarn. Seherz et Goverts Verlag. Stuttgart. 1957 (a továbbiakban Mikes) 104 —106. 1. A magyar származású szerző a két világháború között politikai emigránsként hagyta el az országot. Angliában él, polgári lapoknál újságíró, író. Az ellenforradalom idején Magyarországon tartózkodott. Könyve a polgári újságírás tipikus jegyeit viseli magán. Elsősorban a „szenzációk" érdekelték, „Moszkva" álláspontja, Mikojan és Szuszlov látogatása stb. Szerinte a „magyarok" nyugati demokráciát akartak. Pongyola, pontatlan és felületes könyve az elsők között jelent meg 1956-ról, ezórt mindmáig gyakran idézett munka. Kiadták angolul és franciául is. — György Faludi— Mária Tatár—György Pálóczi-Horváth : Tragödie eines Volkes. Europa-Verlag. Wien. 1957 (a továbbiakban Pátóczi) 125.1. Pálóczi renegát kommunista. О írt ebben a munkában az ellenforradalomról „SOS Ungarn" címmel. 1956 előtt igazságtalanul bebörtönözték. 1956-ban disszidált. Angliában él. Polgári állásponton van. — István Tollas: Wir , kämpften für unsere Freiheit. Ein Tatsachenbericht. Lüdin A.G.Liestal. 1957 (a továbbiakban Tollas) 26. 1. Tollas fasiszta ízű szélsőjobboldali könyvében mindent összehordott, ami akkor nyugat számára érdekes volt. — Fritz Molden—Eugen Géza Pogány: Ungarns Freiheitskampf. Libertas-Verlag. Wien. 1956 (a továbbiakban Pogány) 36 — 37. 1. Pogány magyar származású újságíró, a Die Presse című bécsi lap munkatársa. A november 4-ig terjedő időről írt a könyvben. 2Az ENSz Ötös bizottságának beszámolója a magyar kérdésről. 1957. VI. 12. Hivatalos magyar fordítás. MTI. Bizalmas Tájékoztató. Különkiadvány (a továbbiakban ENSz) 57, 61. (A számok nem az oldalszámra, hanem a paragrafusok számára vonatkoznak.) Az ENSz-jelentés nem tartozik a politikailag legjobboldalibb írások közé a magyar ellenforradalomról. Bizonyos demokratikus, néhol szinte revizionista máz van rajta. Ennek nem az az oka, hogy közvetlen összeállítói között voltak szociáldemokraták is, hanem keletkezésének ideje és a beszámoló politikai-világnézeti funkciója. Részletkérdésekben és ismétlésekben gazdag, bizonyos pozitivista vonásokat mutató írásmű. Ez volt a polgári irodalom „hivatalos" alkotása. Szerzőinek gazdag dokumentumanyag (sajtó, röplapok stb.) állt rendelkezésükre, melynek nagy részét az ENSz irattárába tették, jegyzéküket pedig a jelentós mellékleteként felsorolták. Ezenkívül 111 tanú vallomására támaszkodtak, akiket részben Európában, részben az USA-ban hallgattak ki. Erről részletesen beszámolnak az 1 — 46. paragrafusokban. Nyolc nyelven jelent meg.
