Századok – 1966

Közlemények - Simonyi Henri: Visszaemlékezések 98

104 SIMON УI HENRI Félháromkor éjjel. Ma este csupán и családtagok voltak meghíva, a Szentkirályi-utcai Károlyiak, Pappenheimék, Zeykék, Cláránk, Emilék, Duci, Eszterházy Irma, Zichy Antal itt voltak éjfélig. Az utolsó napok fáradsága, a kelengye körüli intézkedések, stb., egészen kimerítettek, pedig holnap még meg kell állni a helyemet kora reggeltől késő estig. Most a harmadik lányo­mat adom férjhez! És mindegyiket ugyanazzal az aggodalommal és balsejtelmekkel. Ebben az esetben még hozzá fülemben cseng Mihály kemény önvádaskodása, amikor előbb Ducinak, aztán nekem minden elképzelhetőnek elmondta önmagát, mint akiről nem is tudják, hogy milyen ember, mi mindenre képes. Ismételve mondotta, hogy Katus túljó őnéki, ő nem érdemli meg ezt a szerencsét, hogy egy ilyen leány kösse össze az életét ővele. Minden, amit akkor mondott, már elkésett volt, Katus semmi körülmények között sohasem mondott volna le róla. 1914. November 10. — Mihálytól Párádról kaptam levelet: Kedves Napsi! Korán kellett fölkelni, mert a Szentkirályi-utcaiak gondoskodása folytán egy misével lettünk meglepve. Eszerént a Krisztusi stílusról is gondoskodva lett!" ( A családban Atidrássy Gyula becéző neve Duci volt.) (A T AN ÁC SKÖ ZT ÁRS AS ÁGRÓL) 1919. március 20-án jelentik az októberi forradalom óta a legnagyobb, legvégzetesebb eseményt : Tegnap délelőtt 11 órakor megjelent Károlyinál a Várban Vyx francia alezredes, az entente budapesti katonai missziójának vezetője és átnyújtotta néki a Pesti Hírlap által hetekkel ezelőtt bejelentett jegyzékét, amellyel az entente missziója kijelenti, hogy a demarkációs vonalat ezentúl politikai határnak is tekintik* Csodálatos : Pesten a levegő már teli volt villamos szikrákkal. A vasasok a Gyűjtőbe bezárt kommunisták fegyverrel való kiszabadítását határozták el. A nyomdászok tegnap óta sztrájkolnak, s a Népszava kivételével a lapok sem jelentek meg. A tettrekész, energikus, az eddig mindig oly határozott és bátor Károlyi Mihály jó ideje valahogy már nem volt a régi Károlyi. Nagyon, nagyon levert, megviselt, kifáradt ember benyomását tette. Súlyosan nehezedtek Károlyi vállára azok a gondok, amelyekért az előző kormányzat volt felelős. Amíg ő tehetett volna valamit, nem kellett, s most az összeomláskor ő úgysem tehet már semmit. De Károlyi Mihály ki akart tartani. Ezekben a napokban még hozzá külön is szörnyen megkínzott, megtört embernek is láttuk. Felesége gyermeket várt a közeli időre, s Károlyi is szenvedett : fiatal korában a trópusi vidéken szerzett elég veszedelmes szénaláz betegsége fogta el épp ekkor újra és kínosan gyötörte. Ez a szénaláz néha hosszú időkre, évekre teljesen eltűnt, aztán hirtelen újra elővette, s ilyenkor nagy kínok közt fetrengett otthon. Es ilyen állapotában jött Vyx a kegyetlen hírrel, s kellett hallania a hidegen ejtett szavakat. Károlyi, mintha nem hinne saját fülének, újra elmagyaráztatja magának Vyx-szel a jegyzéket. Megértett mindent. Rögtön kiszólt nekem, s általam odahivatta magához Berinkey Dénest, a miniszterel­nököt és Böhm Vilmost, a szociáldemokrata hadügyminisztert, hogy megérkeztük után Vyx ö előttük is megismételje, amit néki az imént mondott. Berinkeyék is hallhatták : a Károlyinak az imént átadott jegyzéket De Lobit francia tábornok, a magyarországi entente seregek ideigle­nes parancsnoka küldte föl Vyxnek. A dátumot, amelyet üresen hagyott a jegyzék elején, — — nyilván azért, hogy ezt majd Vyx töltse ki arra a napra, amikor az átadására sor kerül, tényleg utólag írta rá Vyx tintával a gépírásos papírra: Le 19 Mars, 1919. A jegyzékben De Lobit tábornok bejelenti, hogy a demarkációs vonal többé nem a fegy­verszüneti szerződésben megállapított választóvonal lesz, hanem politikai határ !** Vagyis a béke­szerződés aláírása előtt elszakítják az egész területet Magyarországtól, nem törődve azzal, hogy az elszakadó részen sok helyt a lakosság színmagyar, vagy magyar többségű. Megálla­pítja a jegyzék az úgynevezett semleges zóna határait, s az általunk kiürítendő zóna kiürítésé­nek, s utána a megszállásnak a föltételeit. Elmondja végül, hogy a polgári közigazgatás a semleges zónában a magyar kormány kezében marad ugyan, de a szövetséges katonai parancs­nokság ellenőrzése mellett. E jegyzékre március 21-ének esti hat órájáig kell a magyar kormánynak választ adnia : aláveti-e magát ennek, vagy elveti. * A jegyzék a békekonferencia határozatát tartalmazta a semleges övezet felállításáról, ennek határát nem nevezte politikai határnak. A visszaemlékezések Vyx szóbeli közlésének tulajdonítják. (A visszaemlékezéshez fűzött megjegyzések a szerkesztőségtől származnak.) • * Lásd az előző jegyzetet. A valóságban a líékekonferencia ekkor nem tulajdonított Jelentőséget a jegy­zék átadásának.

Next

/
Thumbnails
Contents