Századok – 1966

Közlemények - Simonyi Henri: Visszaemlékezések 98

VISSZAEMLÉKEZÉSE К. 105 Jegyezzük meg: Így nem szoktak diplomáciai jegyzéket küldeni, a küldője elvetésről nem szokott beszélni. Ők azonban előre tudták, de legalább is sejtették, hogy ez a dolog nem jog simán és egyszerűen menni. Károlyi válasza ekkor ez volt : Sem ö, a magyar népköztársaság elnöke, sem a magyar kormány, amelynek részéről itt áll most Vyx előtt a miniszterelnök és a hadügyminiszter, nincs abban a helyzetben, hogy egyszerűen tudomásul vegye a békekonferenciának ezt a nemcsak megalázó, de bennünket talán meg is semmisítő határozatát, s hogy tetejébe mi még közre is működjünk ennek a végrehajtásában. Ez különben teljesen ellenkezik a belgrádi fegyverszüneti szerződéssel. A kormány tehát le fog mondani, ő, Károlyi Mihály, a minisztertanácsot azonnal összehívja és ennek írásos válaszát 21-ének esti hat órájáig át fogjuk nyújtani Vyxnek. Vyx szalutált, s senkivel kezet sem fogva, sarkon fordult. Berinkey és Böhm elsiettek. A lázas Károlyinak szemei könnybe lábadtak, amikor bementem hozzá. Kért, hogy azonnal hívjam le a Svábhegyről feleségét. Fönn a hegyen laktak Károlyiék egy idő óta, az ott bérelt Domony-villában. Domony Móric a Magyar Folyam és Tengerhajózási Társaság vezérigazgatója és főrészvényese volt. О adta bérbe szép villáját Károlyinak, mert Károlyi nem akart a Várban lakni, királyt játszani. Március 20-án kora délután összeült a minisztertanács. Károlyi elreferálta a rbssz hírt. Utána Berinkey és Böhm megerősítette. Egyetlenegy ember sem volt a minisztertanácsban, aki ne látta volna, hogy ez a polgári többségű kormány nem maradhat a helyén, hogy át kell adni a hatalmat egy tettrekész munkás kormánynak. Jöjjön egy tiszta szociáldemokrata kormány, amely bátran visszadobja a lealázó jegyzéket és megtagadja az ultimátum teljesítését. A minisztertanács jegyzője voltam. Láttam a megdöbbent minisztereket, akik mind érezhették, hogy valóban erős új kormánynak kell jönnie. Be kellett vallaniok, hogy ez a kormány már nem elég erős, nem elég harcos, változásra van szükség. Az egész minisztertanács egyhangúlag osztotta Károlyi Mihály véleményét, hogy a kormány s a nép nem mehet bele abba, hogy országunk értékes magyarlakta területei is egyszerűen leszakittassanak tőlünk, s utána nyomban hasonló legyen a helyzet a csehszlovákokkal és a jugoszlávokkal szemben is. Egyhangú volt a minisztertanács állásfoglalása abban is, hogy tiszta szociáldemokrata kormánynak kell a hatalmat a kezébe vennie. Es Károlyi szavai után abban is egységes volt a kormány : annak érdekében, azért, hogy a munkás frontot és a jövendő munkáskormány tettrekész terveit, határozatait semmi se zavarja, úgy, ahogy ezt Károlyi nyomatékosan hangsúlyozva kérte: ki kell békiilniók és meg kell egyezniük a szociáldemokratáknak kommunista elvtársaikkal is. Legyen vége. a testvérharcnak a magyar dolgozók táborában — így fejezte be szavait Károlyi. Pillanatnyi csönd. A miniszterek elgondolkodhattak Károlyi utolsó'szavain. A polgári miniszterek, velük a kisgazdapárti Nagyatádi Szabó István is, mind szociáldemokrata társaikra néztek, Kunfi, Garami, Böhm, Peidl arcát vizsgálták. Ők némán maradtak, de a négy szociáldemokrata miniszternek sem volt semmi kifogása Károlyi szavai ellen. A minisztertanács megállapodott abban, hogy a szociáldemokrata miniszterek beszéljenek meg mindent pártvezetöségükkel és a Munkástanáccsal. Ez a két fórum állítsa össze az új kormányt, — amelyet Károlyi előre elfogadott. Vége volt a minisztertanácsnak. Mint jegyzője, összepakoltam írásaimat, s még hallottam Kunfit, aki ezzel búcsúzott társaitól: — Undorral bár, de meg kell csinálnunk a tiszta szocialista kormányt ! Estére megindultak a tárgyalások a kommunista párt szabadon levő, majd utána a Gyűjtőfogházban levő vezéreivel is, természetesen elsősorban magával Kun Bélával. A Katonatanácsot is nyomban összehívta Pogány József. Meg kell egyezni a kommunistákkal, véget kell vetni a testvérharcnak, egyesüljünk : ezt hirdette itt mindenki. A Katonatanács határozata után — a szociáldemokrata pártvezetőség ekkor még nagyban tárgyalt — először Vántus Károly és Göndör Ferenc mentek ki együtt a Gyűjtőfogházba. Vántus Károly a magyar munkásmozgalom régi jó harcosa volt, szerették munkástársai, hallgattak rá. Göndör Ferenc a Népszavának volt a munkatársa. Volt egy hetilapja is, Az Ember, amelyben bátor hangon irt. Kaposvári fiú volt, zamatos magyarsággal beszélt és írt. Az októberi forradalom után az újságírók egyik vezére volt. Senh' se jósolta volna meg, hogy ez a harcos, tüzes, baloldali újságíró a kommün vége felé, s majd az emigrációban is egyszerre csak engedni kezd a negyvennyolcból és aztán haláláig tartó emigrációjában Bécsben és Amerikában is örökös harcban lesz a kommunistákkal. Kint is halt meg, sohasem tért vissza hazájába. Vántus Károly és Göndör Ferenc azért mentek ki a Gyűjtőfogházba, hogy beszéljenek Kun Bélával és Vágó Bélával. Különösen ez utóbbival Göndör Ferenc is régi barátságban volt, szerették egymást. Vágó Béla Az Est-lapok kiadóhivatalának volt tisztviselője. A Gyűjtőben Vántus Károly, aki már régebben csatlakozott Kun Béláékhoz, volt a tulajdonképpeni szó•