Századok – 1966

Közlemények - Simonyi Henri: Visszaemlékezések 98

102 SIMON УI HENRI őszintén, hogy ö most már nem a régi világ agrár programjára gondol, hanem a szegény, a nincstelen magyar nép követeléseinek a teljesítésére. És mindennek a kezdete legyen az általá­nos, egyenlő és titkos szavazati jog, s különösen aláhúzta a titkosat. Utána Mezőssg Béla nem új koalíciót, de új pártot követelt. Valaki ekkor a tömegből odakiáltotta: Éljen Justh Gyula miniszterelnök! Rá így felelt Mezössy : Szívből kívánom, hogy ez a közbeszólás valóság legyen! Károlyi, Kunfi, Szende Pál is tapsolt erre. Ez volt az új Károlyi Mihály bemutatkozása népünk előtt. . (KOSSUTH FERENCRŐL) 1914. május 25-én 73 éves korában meghalt Kossuth Ferenc, özvegye, egykori barát­nője, Kossuth Ferenc elölt gróf Benyovszky Móricnak, Kossuth Ferenc-párti képviselőnek volt a felesége. Az öregedő Kossuth Ferencnek, az agglegénynek nagy szerelme most annyira szivére vette Ferencének halálát, hogy morfiummal megmérgezte magát, de megmenthették életét. Kossuth Ferenc élete utolsó idejében már csak élő halolt volt. Néhanapján tudott még keveset dolgozgatni, politikával törődni, embereket fogadni, hívekkel beszélgetni, ellenzéki vezértársaival is tanácskozni. A szövetkezett ellenzék az utóbbi időkben már többnyire az ö lakásán gyűlt össze a Gresham-palotában, hogy Kossuth Ferencnek ne kelljen kimozdulnia ott­honról és ezzel is fárasztania magát. De betegsége előtt is mindig gyenge, puha ember volt. Kossuth Lajostól csak a nevét örökölte, sem erejét, sem szellemét. Nem is született ő vezérnek, még politikusnak sem. Eg és föld választotta el apjától. Szemben apja nagy egyszerűségével, nagyon hiú i>olt, beteges puhaságában pedig sokak szemében szinte már nevetséges. Amikor én 1912-ben megismertem, szinte pirultam, amikor láttam, hogy Kossuth Lajos fia, a már öregedő, érett ember pirosító rúzst használt, mint a tetszeni vágyó asszonyok, hogy az emberek üdébbnek, frissebbnek, fiatalabbnak gondolják. Akkor még nem tudtam arról, hogy a kormányzónak a londoni és turini emigrációban hűséges, utolsó titkára : Tanárky Gyula is megírta kézírásos Naplójában, hogy már lent Olaszországban az akkor még egészen fiatal Kossuth Ferenc, ez a szint'e még gyerekember is pirosítóval kente be az arcát, meg aztán, hogy a legnagyobb gondja volt egy szép nyakkendő ! Haláláig is a jól vasalt nadrág . . . Es ez a beteg ember, a 48-as pártvezér, az emigrációban meghalt Kossuth Lajos fia, mily sokat adott arra,hogy Ferenc József ne lásson benne mást, mint egy teljesen királyhü, az udvarhoz húzó embert, s valahogy össze ne tévesszék őt Bécsben az apjával. Andrássy Gyula, koalíciós minisztertársa is megírta a később az Országos Levéltárba került naplóföljegyzésé­ben, hogy maga az öreg Ferenc József is mily jókat mulatott Kossuth Ferencnek ezen a gyere­kes igyekezetén. És ez a szörnyen hiú, betegesen puha, gyönge Kossuth Ferenc milyen rossz emberis­merő volt! Körülötte lubickoltak a leghaszontalanabb és legüresebb senkik, akikben pedig mindhalálig bízott. Az apja halála után hazajött fiúnak Justh Gyula azonnal átadta a függet­lenségi és 48-as párt elnöki székét, és később kellett megtudnia, hogy milyen méltatlan volt erre Kossuth Ferenc. A pártnak egyik régebbi elnöke, Eötvös Károly, a vajda volt azelőtt az első ember a 48-asok táborában, aki látta, hogy milyen puha emberrel állnak szemben és korán nyiltan, sőt kíméletlenül Kossuth Ferenc ellen fordult. Egyszer a régi képviselőházban egy Ugron-párti 48-as képviselő azt kiáltotta oda feléje, hogy ő nem is törvényes fia Kossuth Lajosnak. Törvényes fia volt, de nem szellemi fia, nem eszméinek örököse. Mint koalíciós kereskedelmi miniszter nemcsak a királynak akart nagyon tetszeni, de mindent elkövetett, hogy Ferenc Ferdinánd, a trónörökös is fogadja öt, hogy bebizonyítsa neki, hogy őtőle igazán nem kell tartania. Haláláig is fájt neki, hogy a trónörökös arra se méltatta, hogy fogadja őt, beszéljen vele. Szterényi József volt mellette a kereskedelmi minisztérium politikai államtitkára. Igazában azonban Kossuth volt ő mellette a névleges miniszter, akit Szterényi teljesen a kezé­ben tartott. Régi latin közmondás tartja: Halottakról jót, vagy semmit. Maradjunk nála most hát a semminél. Kossuth Ferenc halála után Justh Gyula nem akart egyedüli elnöke lenni az egyesült 48-as pártnak. Szélütése óta tényleges elnöke úgyis az ügyvezető Károlyi Mihály volt. Justh Gyula leköszönt és a párt egyhangú fölkiáltással Károlyit választotta elnökül. Ezen a napon temették el Kossuth Ferencet. Koporsóját a Nemzeti Múzeum előtt ravatalozták föl. Legalább 200.000 ember jött el a temetésére. Ennyi embert együtt az utcákon soha életemben még nem láttam. A Múzeumtól a Kerepesi-temetőig ott volt szinte a fél város.

Next

/
Thumbnails
Contents