Századok – 1966
Krónika - Tudományos ülésszak az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen a nemzeti ideológia múltja és jelene témakörből 1966. február 21–22. (Glatz Ferenc–Stier Miklós) 1068
KRÓNIKA 1079 A szocialista országok együttműködésének hatékonyabbá tételében az objektív adottágok mellett számos szubjektív, ideológiai problémával is számolnunk kell — mondotta Magyar György. Véleménye szerint az együttműködéssel kapcsolatos nézetek két alapvető álláspontra vezethetők vissza: egyrészt a kínaiak által nyíltan meghirdetett és mások által is vallott: a szocializmus önerőből történő építésének programjára (ami teljességgel elfogadhatatlan), másrészt a szocialista országok többségének álláspontjára, amely a széleskörű együttműködést, a fejlődés kölcsönösségét, a szocialista integrációt hangsúlyozza. Előadása végén Magyar György a szocialista integráció biztosítókaival foglalkozott. Kifejtette, hogy az integráció mindenekelőtt gazdasági szükségesség, de fejlődése azon is múlik, hogy a gazdaságpolitikai és konkrét termelési tervek mennyire épülnek a szocialista országok optimális szükségleteire és lehetőségeire. A közös vállalkozások, a közös tulajdon irányításának egyszerre kell kifejeznie a nemzet gazdasági igényeit és az együttműködésben résztvevő valamennyi ország érdekeit. Az együttműködés csak a résztvevő országok egyetértésével, egyenjogúságuk, szuverenitásuk tiszteletbentartása alapján valósulhat meg. Ezzel kapcsolatban utalt a szuverenitás fogalmának állandóan fejlődő s változó tartalmára és ennek mai irányaira. Szigeti József egyetemi tanár „Szocialista hazafiság, szocialista közösségi tudat, proletár internacionalizmus" c. előadásában hangsúlyozta, hogy a címben adott fogalmak meghatározásakor lényegében azok bizonyos elemeinek kiemelését akarja elvégezni. A nacionalizmus elleni harc közben nem egyszer felvetődtek olyan nézetek, amelyek közvetve kétségbevonták a szocialista hazafiság létét. így például szerinte Klaniczay Tibornak a nemzeti kérdéssel kapcsolatos állásfoglalása nem azért hibás, mert a nemzeti jelleg átmenetiségét hangsúlyozza, hanem azért, mert tagadja, hogy a szocializmusért folyó harc jelenlegi szakaszán a nemzeti fejlődés irányát akár a politika, akár a művészet, irodalom területén figyelembe kell venni. A proletár osztályharc és a nemzeti forma kérdésében kapcsolódott Mód Aladár fejtegetéseihez, de véle szemben nem a sztálini gondolatból, hanem a Kommunista Kiáltványnak idevonatkozó mondataiból indult ki, s a művészetek nemzeti jellegét elemezve kimutatta, hogy a nemzeti sajátosságok tulajdonképpen osztályviszonyok sajátosságai, s ezen osztályviszonyok változásával a nemzeti sajátosságok is változnak. Ez az állítás érvényes mind a kultúra, mind a gazdasági élet vonatkozásában. A külfölddel megélénkülő kapcsolataink d nemzeti tudat alakulására is hatással vannak és számtalan példa tanulsága alapján levonhatjuk a következtetést: fejlesztenünk kell az állampolgári öntudatot, mert enélkül nincs szocialista hazafiság. Ez a hazafiság természetesen nem maradhat a nemzeti keretek között, funkciója nem az, hogy bárkitől is elkülönítsük magunkat, hanem sokkal inkább elősegíteni a szocialista nemzetek egymáshoz közelítését. Itt merül fel a „sokféleség" problémája. Noha egyetért Mód Aladárral, hogy ennek jelentősége nagy — gondoljunk csak a nyelvi sokféleségre —, de abban már nem biztos, hogy mind a nyelv, mind a társadalomfejlődés más területén a nemzetek között nem az összeolvadási folyamat a fejlődés pozitív iránya-e. Szerinte ezt a problémát napjaink politikai eseményei is felvetik, s azt bizonyítják, hogy az összeolvadás jövőbeni szerepét, a szocialista népek egymáshoz közeledésének tudatát kisebbíteni nem lehet. Az internacionalizmus tartalmát — noha látszólag kimerítik az előbb érintett kérdések — ennél tágabban kell értelmeznünk. Magában foglalja minden ország elnyomott osztályaival történő és cselekvő együttérzést, jelen körülményeink között mindenekelőtt a szocialista világrendszer népei közötti szocialista közösségi tudatot. Ez a szocialista közösségi tudat az internacionalizmus egyik variánsa, s legfontosabb politikai feladata az imperializmus ún. fellazítási taktikájának megakadályozása. E taktikának két eszköze van: a nacionalizmus és a burzsoá internacionalizmus, a kozmopolitizmus. Mindkettő gyökerei a polgári társadalom kialakulásának gondolatvilágában erednek, s születésük idején pozitív szereppel bírtak. Ma a nemzeti eszme torzultan a nacionalizmusban, a kozmopolitizmusban pedig a „nemzetek feletti technikai társadalom", a „szocializmus és kapitalizmus feletti" eszme köntösében jelentkezik. A kettő, mint azt az 1956-os események is mutatták, együtt jár: a nacionalizmus a szocialista országok közötti ellentéteket hivatott felkelteni, s ezután jelentkezik a kozmopolitizmus, amely felveti, hogyan kapcsolódhatnak ezen államok a Nyugathoz. E kérdéskörhöz tartozik a nemzeti szuverenitás eszméje is. Azok a megközelítések, amelyek a szuverénitás megszűnését igyekeznek igazolni, igy az amerikai Rostowéi hamisak. Amikor 1947-ben Dimitrov felvetette a balkáni népek föderációjának gondolatát, több cikkben helytelenül állították szembe a föderáció gondolatával — mely a nemzetek egy-23*
