Századok – 1966

Krónika - Tudományos ülésszak az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen a nemzeti ideológia múltja és jelene témakörből 1966. február 21–22. (Glatz Ferenc–Stier Miklós) 1068

1080 KRÓNIKA. máshoz közelítésének egyik lényeges formája — a nemzeti szuverénitást. Ez a szembeállítás kapcsolódott ahhoz a politikai állapothoz, melyben a népi demokratikus országok egymással elsősorban a Szovjetunión keresztül érintkeztek. Ma maga a Szovjetunió hangoztatja a szocialista országok közötti két és többoldalú kapcsolatok kiépítésének szükségességét. Tudatában kell lennünk annak, hogy a Szovjetunió világtörténelmi szerepe hosszú időre szóló történelmi küldetés. A szuverenitás megsemmisülésének tendenciája nem bizonyítható. Marx nyomán a szuverénitást nem a szocialista országok korlátozásaként keil felfogni, hanem úgy, hogy annak értelme a szocialista népek felemelése s fejlődésének útja a szocialista népek közötti kölcsönös, a szocializmus minden népét gazdagító és erősítő függés. Ez napjaink társadalmi fejlődésének objektív törvényszerűsége. Kapitalista viszonyok között a szuverenitás szakadatlan megsértése közepette haladnak az integráció felé, melyet azonban állandóan keresztez a szuverenitásra törekvés. Végezetül utalt arra, hogy e tényezők elemzése is figyelmeztet, milyen nagy józansággal kell kezelni a programokat, mert különben azokat a néptömegekben kiábrándulás követheti. Az előadások után Mód Aladár Szigeti József megjegyzéseire válaszolva ismét leszögezte álláspontját. Előadásában nem tárgyalhatta a problémakör minden részletét, mert az elhangzott szöveg csak egy készülő nagyobb munkájának része. Egyetért, hogy a nemzeti jelleget nem lehet csak a múlt kérdésének tekinteni. Az osztályharc és a nemzeti forma kérdésében az állásfoglalás nézőponttól is függ: ha az általános társadalmi fejlődés oldaláról közelítjük meg a problémát, akkor az osztályharc az elsődleges, ha egy ország fejlődését elemezzük, akkor — noha itt is osztályharcot vizsgálunk lényegében — a sajátosságok mint az általánosnak egy országban való érvényesülése tűnnek döntőknek. Alapjában egyetért Szigeti Józseffel, hogy a szocialista hazafiság nem elszigetelődést, hanem a szocialista nemzetköziség felé haladást jelent, de természetesen minden ország problémáját az adott konkrét viszonyok között lehet megoldani. A „sokféleség" kérdésében utalt a szocialista világegységre vonatkozó elképzelések fejlődésére, Marx, Engels, majd Sztálin erről vallott nézeteire. Véleménye szerint a szocialista közösségi tudat kialakulása hosszú folyamat, és ehhez csakis a szocializmus építésének közös eredményei alapján juthatunk el. Balogh Sándor rektorhelyettes zárszavában elmondotta, hogy nem kíván sem az előadások többségével kapcsolatosan állást foglalni, sem a szóban forgó kérdések bármilyen jellegű lezárásának igényével fellépni. A kétnapos ülésszak hasznos és eredményes voltát mindenekelőtt az adta, hogy a különböző társadalomtudományok — történelem, filozófia, jog, irodalom ós nyelvtudomány — segítségével sikerült sokoldalúan megvilágítani a szóbanforgó problémakört, s előrelépni az elmúlt években a magyar nacionalizmus történeti gyökereiről kialakult vitákhoz képest. Ezt az előrelépést jelezte az is, hogy a történelmi múlt tanulságait az ülésszak a szocialista nemzet, a szocialista hazafiság ós a proletár internacionalizmus szempontjából tekintette át, s így a nemzeti ideológia problematikájának történetisége nem szenvedett csorbát. E tekintetben fontos volt az a mozzanat is, hogy a dolgozatok a magyar nemzeti ideológia történetét beágyazták a szomszédos népek történetének ós a szocialista világrendszer kérdéseinek összefüggéseibe, s így az áttekintett történeti fejlődés során világossá váltak az „általános' ' és a „sajátosan magyar" vonatkozások. A konferencia hiányosságaként említette azonban, hogy a Tanácsköztársaság története tanulságainak elemzésével sem előadás, sem hozzószólás nem foglalkozott és szűk helyet foglalt el az ülések során a munkásmozgalmak és a nemzeti kérdés közötti összefüggések megvilágítása is. Ezért az elhangzottakhoz ilyen irányban fűzött megjegyzéseket. A forradalmi munkásmozgalom létrejötte óta az egész világ munkásosztályának közös, a nemzetitől független érdekei megvalósításáért, céljaiért küzd. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a munkásoknak nem lenne érdekük a szocialista forradalom előtt az idegen elnyomás elleni harc, esetleg a burzsoázia által vezetett háborúban való részvétel, hiszen a kizsákmányoló osztályok elnyomó tevékenységének része a más nemzetek elnyomása is. A proletariátusnak érdeke a demokratikus célokért harcolni a kapitalizmus keretei között is, s ennek a harcnak része az idegen elnyomás, a nemzeti kiváltságok elleni küzdelem is. Az idegen hódítókkal történő leszámolás után kerülhet sor a saját burzsoázia megdöntésére, mert noha a proletárnak mindegy, hogy milyen nemzetiségű a kizsákmányolója, de az már nem mindegy, hogy a belső elnyomást külső is tetézi, s nem nézheti tétlenül azt sem, hogy a nemzeti kiváltságok megteremtésével hogyan szítják az ellentétet a nemzetek dolgozó tömegei között, s nehezítik meg ezzel összefogásukat. Mindebből természetesen nem következik, hogy a proletáriusnak minden nemzeti mozgalmat, minden időben támogatnia kell. Azt, mint Lenin is számos esetben hangsúlyozta, csak a konkrét elemzés döntheti el. Az imperializmus előtti nyugat-európai nemzeti háborúk, a gyarmati