Századok – 1966
Krónika - Tudományos ülésszak az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen a nemzeti ideológia múltja és jelene témakörből 1966. február 21–22. (Glatz Ferenc–Stier Miklós) 1068
KRÓNIKA 1069 s paras? tol--at is, az egységes neiresi nemzetideológia alapjaiban csak a XVII—XVIII. század fordulóján töredezik fel. Nem csak aulikus és kuruc áll egymással szemben már ekkor, hanem a főnemesi réteg is bármii or kész a szegény-nemességet adózásra szorítani. 1707 egyrészt ezt a nemesi eszmevilágon belüli feszítő erőket jelzi, másrészt ekkor jelentkeznek a szegénylegények megfogalmazásában a nemesi kiváltságokat éppen a nemesi nemzet koncepciójával szembeni érvekkel támadó nemzettudat körvonalai is. A nemzeti tudaton belül ez a változás csakis hazai történelmünk e két, igfn sok különböző irányú társadalmi és politikai erőt felvonultató óvs á'.adának áttekintése el pján érthető meg. Mind a nemesség, mind a parasztság tudatvilágában lejátszódó változásokat alapjaiban a következő tényezők Íormálják: a három részre szakadt Magyaroi s'.ág állandó harcai átalakítják a hadviselés egész rendjét; ezzel egy időben Nyugat-Európában megindul a tőkés termelés kialakulási folyamata, mely az állandósuló háborús'.odások mellf tt kiterjeszti a mezőgazdasági termékek felvevő piacát; mindezek növelik a pénzszerzésnek mint a gazdagodás formájának előtérbe kerülését; végül e társadalmi talajon megjelenő reformáció az ideológia síkján kezdi ki a nemesi nemzeti ideológiát. A nemesi osztály a hadakozások szükségszerű következményeként „végérvényesen elveszti" azt a pozícióját, melyet a fegyveres erő kizárólagos tulajrlonosaként élvezett. Ugyanakkor mind szívósabban törekszik kihasználni az árutermelésből adódó gazdagodási lehetőségeket. Ez azzal jár, hogy minden erejével maga alá akarja gyűrni az árutermelésre vállalkozó mezővárosok és falvak népeit. E törekvéseinek megvalósítása folytán azonban szemben találja magát az államhatalommal, a Habsburgok „mohó abszolutizmusával". Mint ismeretes, a Habsburg-abszolutizmus nélkülözte a belső erőforrásul szolgáló polgári bázist, s mindinkább a jobbágyi adópénzekre támaszkodott. Ebből hasznot természetesen csak az udvari arisztokrácia egy vékony rétege húzott, mely mind határozottabban idézte elő a hazai nemesség tudatvilágában a közös nemesi tulajdonságok, a „szittya-erkölcsök" háttérbe szorulását s vele együtt az idegenellenesség, a rend, a biztonság óhajtásának hangsúlyozását. A nemesség e belső ellentétei mellett az egységes nemzeti ideológia XVTII. század elejére kitapintható telj js bomlását a rendi kereteken kívüleső változások idézik elő, melyek szorosan kapcsolódnak az elnyomott népek sorsának alakulásához, s az ónodi országgyűlésen mutatkoznak meg teljességükben. Az állandó háborúk legjobban a jobbágyot sújtották. Az idegen katona elpusztította gazdaságát, felgyújtotta házát, kialakult közössegét szétdúlta, s így objektív érdeke volt, hogy „nem egyszer gyűlölt urai oldalán" harcoljon. A felemelkedést számára egyébkent is vagy a pénzen szerzett részleges szabadság, vagy a fegyveres szolgálat biztosította. Az uralkodó osztály, mivel rá volt utalva jobbágyának fegyveres erejére, kedvezményeket adott a fegyverviseléséit cserébe. E kisebb szabadságok eszmei alapját úgy próbálta megteremteni a nemesség, hogy a nemesi nemzet-eszmében a harcias, katonai erények fontosságát mind erősebben hangsúlyozta. Ez még természetesen megfért a rendi nemzeteszme kereteiben, szélesebb körűen uralkodóosztály-ellenes élét csak a reformáció hirdetői, maguk a fegyvert forgató rétegek hangsúlyozták (a főurak felelősségének hangoztatása az ország sorsáért stD.). Nem arról van szó, hogy a várkatonaság, a fegyvertíorgató nép meg akaita volna változtatni a feudális rendet, csupán annak „napfényesebb oldalára" vágyott. Természetesnek tartották, hogy katonáskodásukért szabadságokat kapnak majd, s mikor a török kiűzésével Becs minden erejével e kiváltságszerzósi lehetőségek megsemmisítésén fáradozik (végvárak lerombolása; zsoldos katonaság helyettük) tudatukban mind dühösebbé válik a nemzeteszme ide gen-ellenessége. A jobbágyosztályt — amelyet egyébként a végvárakból kiszakadó várkatonaság is nem egyszer sanyargatott — a Habsburg-abszolutizmus a török kiűzése után minden eddiginél jobban sújtotta. Az egész jobbágyságra alapozó és a készpénzben követelt adó magában is súlyosbodást jelentett, melyet elviselhet tlenül fokozott az udvari klikkek érdekében rendszeresített merkantil gazdaságpolitika (monopolrendszer, vámpolitika), mely elérhetetlenné tette, hogy az adózás alapjául szolgáló rendszeres pénzjövedelmet a jobbágyok előteremtsék. Tehát a Habsburg-abszolutizmus mind nemesnek, mind jobbágynak „elevenébe vágott", s ha nem is békítette őket össze, „ideig-óráig való együttműködésre kényszerítette egyes csopoitjaikat". Ez együttműködés alapjainak gyengeségét azonban mindennél jobban mutatja az, hogy amikor Rákóczi a fegyvert. logó jobbágynak teljes szabadságot igért (mint ismeret s, a jobbágykatonák ez Ígéret beváltását nagyon határozottan követeitik is), s az ór.odi országgyűlésen meg is kezdődik ennek megvalósítása (Göncz mezóváios hajdúkiváltsága), mind erősebbé válnak a nemesi tiltakozások, melyek „régi nemzetünknek és szabadsagunknak magunk jobbágyai által való megbántódását" sérelmezik. Az a gondolat, hogy a jobbágykatona „nemzetéért hullatja vérét" a nemesi nemzet ideológiájától
