Századok – 1966

Krónika - Bottló Béla 1905–1964 (Bélay Vilmos) 1055

1066 KRÓNIKA A felkért bírálók közül elsőnek felszólaló Bálint Alajos múzeumigazgató (Szeged) a monográfia régészeti tanulmányait vizsgálva kifejtette, hogy a kötet a helytörténettel foglalkozók számára igen értékes gyűjtemény. Sajnálkozva állapította meg, hogy a csekély régészeti leletanyag következtében a régészeti rész nem támaszkodhatott alapvetően új és hiteles anyagra. A monográfia szerkesztésével kapcsolatban az aránytalanság problémáját vetette fel. Megjegyezte, hogy a könnyebb kezelhetőség miatt célszerűbb lett volna ugyanezt az anyagot négy kötetben megjelentetni. Wellmann Imre, a Mezőgazdasági Múzeum osztályvezetője hozzászólásának bevezetésében megállapította: Orosháza város Tanácsa a monográfia létrehozásával példát állított más városok, községek elé a helytörténet művelésében. Hangsúlyozta, hogy az orosházi vállalkozás létrehozói nemcsak meglátták a helytörténet művelésében rejlő lehetőséget, hanem élni is tudtak vele. Áll ez bizonyós fokig arra a fejezetre is, amely a község múltját a török idők utáni újjátelepüléstől 1848-ig tárgyalja, kivált, ha a néprajzi kötet érintkező fejezeteinek mondanivalóját is hozzávesszük. Véleménye szerint több tényezővel függ össze, ha mindebben a korra vonatkozólag mégsem látjuk kimerítve a helytörténetírás elé táruló lehetőségeket. A kútfők szélesebb körű kiaknázása, behatóbb értékelése, a fejlődés folyamatának bemutatása — az adatok, események kronologikus egymásmellé helyezése helyett — sokban hozzásegíthette volna a megfelelő történeti fejezet szerzőjét a feudális kor utolsó szakaszának teljesebb és elevenebb ábrázolásához. Felhívta a figyelmet arra a körülményre, hogy az egész vállalkozás nélkülözte a központi támogatást és iránymutatást úttörő munkájában. Sajnálkozva állapította meg, hogy a helytörténetírással kapcsolatos viták nyomán nem született olyan gyakorlati eredmény, teljes értékű falutörténeti feldolgozás, melyet módszerében, mondanivalójában követendő példaként állíthatnánk a készülő falutörténeti monográfiák elé. Kifejtette, hogy — a mai Magyarország legtöbb falutelepítéséhez hasonlóan — Orosháza múltja is a török hódoltság utáni évtizedekig nyúlik vissza megszakítás nélkül. Részletesen foglalkozott a kialakuló község népének életével az újjátelepüléstől a jobbágyfelszabadításig. Megállapította, hogy az újjáéledő falvak történetéről a mezőgazdasági termelőerők és termelési viszonyok feltárása mondhatja el a leglényegesebbet, annak a küzdelmes útnak ábrázolása, ahogy a török kor pusztasága helyén fokról-fokra bőven termő kultúrtáj jött létre, s az összeverődő első települőkből differenciált, s feszültségekkel terhes falusi társadalom alakult. A lassanként bontakozó ipar éppúgy az agrártevékenység talaján sarjadt, mint ahogy erre az alapra épült rá a szellemi művelődés vékony felépítménye is. Befejezésül annak a reményének adott kifejezést, hogy Orosháza helytörténetíróinak — épp a falusi ember életét kitöltő agrártörténet kellő szerephez juttatása révén — városuk múltjáról lesz még mondanivalójuk. Borús József kandidátus, a Társulat titkára, a kötet hadtörténeti részeihez szólt hozzá, elsősorban 1848 — 49 vonatkozásában. Megállapította, hogy az „Orosháza a forradalom és a szabadságharc idején 1848—49" című rész szerzője a témát jelentőségének megfelelő terjedelemben ábrázolja. Állásfoglalása helyes, a paraszti osztályharc reális, sokoldalú elemzésére törekedett. Ez nemcsak az 1848—49-es rósz, de az egész kötet vonatkozásában is kiemelendő. E pozitívumok mellett azonban utalt több probléma jelentkezésére is, elsősorban az irodalom és a források kezelése következtében. Á szerző sokoldalú kutatást végzett, és csak sajnálni lehet, hogy a nemrég elhunyt Barta István által még az ötvenes évek első felében kiadott „Kossuth Lajos Összes Munkái" sorozat vonatkozó köteteit nem vette figyelembe. A XIII. kötetben közölt okmányok némileg módosítják is a szerző álláspontját, pl. a Lehel-huszárok orosházi alkalmazását, és ennek következtében az 1848. december 14-i aradi ütközetből törtónt távolmaradását illetően. Megállapítása szerint hasonló pontatlanságok adódnak az irodalom nem kellő figyelembevételéből is. A továbbiakban 1944 és a felszabadulás hadtörténetének problémáival foglalkozott. Itt szintén rámutatott arra, hogy jóval több adat áll rendelkezésünkre, mint amennyit a kötet e részéhez felhasználtak. Hiányolta annak említését, hogy milyen körülmények között szabadult fel Orosháza és környéke, milyen szovjet, illetve magyar alakulatok álltak egymással szemben. Végezetül hangsúlyozta: jelentős munkáról, komoly eredményről beszélünk ebben a vitában. Ennek ellenére a város történetét még korántsem tekinthetjük feldolgozottnak, — és gondolkozni kellene azon, hogyan lehetne a további kutatások eredményeit közzétenni. L. Nagy Zsuzsa kandidátus, a Történettudományi Intézet munkatársa írásban beküldött hozzászólásának bevezetésében a helytörténetírás nehézségeit fejtegette. Az 1867-et követő időszakra vonatkozó fejezetekkel kapcsolatban megállapította, hogy sokoldalú anyaggyűjtés — helyi levéltári ós sajtóanyag, sőt visszaemlékezések — mellett a korszak egészére vonatkozó irodalom, a fővárosi és országos események forrásai, publikált