Századok – 1966

Krónika - Bottló Béla 1905–1964 (Bélay Vilmos) 1055

% KRÓNIKA 1057 d) A tudat kéaése (vagy előresietése) a léthez képest: fontos történeti téma, mely az osztályharcok történetének eddig ismeretlen oldalait, benső szerkezetét tudhatja megvilágítani; az itt rejlő elvi és tényleges összefüggések feltárása előtt legalábbis könnyelműségnek nevezhetők azok az egyoldalú stílustörténeti vállalkozások, melyeket jelen irodalomtörténetünkben itt-ott tapasztalhatunk. e) Meg kell találnunk a kapcsolatot nyelvtörténet és kultúrhistória között, a Hegel és Pavlov által megfogalmazott problematikának marxista megoldásait kell kidolgoznunk. f) Nemkülönben meg kell ismernünk a kapcsolatot a mindenkori politikai eszmék története és az osztályharcok története között. R. Várkonyi Agnes kandidátus, a Történettudományi Intézet osztályvezetője korreferátumában a XIX. századi magyar történetírásban jelentkező művelődéstörténeti felfogás módszertani és elméleti kérdéseivel foglalkozott. Bevezetésül rámutatott arra, hogy a magyar történettudománynak ezt a demokratizmussal eltöltött ós racionalista szemlólettsl átitatott törekvését szinte a teljes ismeretlenségből kell feleleveníteni. A szellemtörténet jegyében kibontakozó irányzatok ugyanis, amelyek a művelődóstörténet fogalmát a XX. század első felének magyar tudományos köztudatába beplántálták ós munkálkodtak kidolgozásán, vagy csupán megtévesztő látványossággal szorgalmazták az ilyen jellegű szintézis megalkotását, egyértelműen hangsúlyozva, hogy a magyar történettudományban addig nem folytak európai színvonalú művelődéstörténeti kutatások. Ezzel szemben — állapította meg az előadó — a művelődéstörténeti érdeklődés hazai jelentkezése idején teljes szinkronban volt a hasonló európai törekvésekkel. Vázolta az előadás az európai országok történettudományában és történeti gondolkozásában megmutatkozó művelődéstörténeti felfogások jellegzetességeit. Megállapította, hogy az „egyidős a hatalomra törő polgár önmagára eszmólósével", tehát szükségszerűen antifeudális indítékokkal terhes. Új színtereit fedezi fel a történelemnek, mert a nemesi kiváltságokkal nem rendelkező rétegek történelmi szerepót és útját kívánja megragadni, a kézművesműhelyekben, a szántóföldeken, a falvak, a városok életében kell széttekintenie, a kétkezi munka, a szerszámok, a tudomány, a mindennapi élet világában, s az újonnan felfedezett jelenségek láncolatát, a múlt folyamatait, fejlődésvonalait kell feltárnia. A továbbiakban e különböző kultúr- és civilizációtörtónetek tartalmi kérdéseivel foglalkozott az előadó, úlalva ezek összefüggéseire a különböző országok sajátos történelmi fejlődósében megmutatkozó társadalmi törvényszerűségekkel; vázolta a nemzeti és egyetemes mozzanatokat hangsúlyozó elgondolások egymáshoz való viszonyát. Végül jelezte a változásokat, amelyek a XIX. század végére a műveltségtörténeti felfogásokban ugyanúgy bekövetkeztek, mint ahogyan a polgári történettudomány egész jellegét átalakították. Részletesebben a pozitivista történetszemléleten belül jelentkező művelődéstörténeti felfogások tartalmi eltéréseivel foglalkozott. A magyarországi művelődéstörténeti törekvések első képviselőjét Bessenyei Györgyben látja az előadó, de hangsúlyozta, hogy az a művelődéstörténetet szorgalmazó szemlélet, mely a kor társadalmi szükségleteiből nőtt ki, s a politikai törekvésekkel kölcsönhatásban kapott erőre, csak a reformkorban fedezhető fel. Megállapítja, hogy a „műveltség történet", a művelődéstörténet a kor historikusainak felfogásában polgárosulást, a polgári fejlődés folyamatát jelenti. Lényegében a reformkor előtt álló feladatok megoldásának igényéből kinőtt társadalomtörténeti érdeklődés öltött benne testet. Terveket, anyaggyűjtéseket, összefoglalásokat ismertetett, amelyekben felfedezhető az antifeudális szemlélet, s a történelmet összefüggéseiben feltárni kívánó látásmód. Vázolta Horváth Mihály, Hunfalvy János, Hunfalvy Pál, Hornyik János művelődéstörténeti tájékozódásának ós elemzésének módszereit, majd megállapította, hogy törekvéseik elszigeteltek maradtak, nem váltak uralkodóvá a század második felének magyar történettudományában. Ennek okait a hazai társadalmi fejlődós kötöttségeiben ós a polgári történettudomány fejlődésének belső törvényszerűségeiben látta. Befejezésül utalt arra, hogy a művelődéstörténeti szintézisalkotás lehetősége hazánkban a. történettudomány és a rokontudományok szakágazataiban felgyülemlett tapasztálat és tényanyag alapján adva van. Pamlényi Ervin, a Történettudományi Intézet osztályvezetője bevezetőül a művelődéstörténet fejlődésének útját vázolta, bemutatta, hogy a XVIII. század második felében hogyan nyert a történettudományban teret az a törekvés, hogy a politikai történeten kívül „a népek szokásait és erkölcseit" is előadják. Hangsúlyozta a művelődóstörténet fejlődésének ez időszakban alapvetően pozitív vonásait, melyek a polgárság előretörésével függtek össze. Kiemelte azonban, hogy a múlt század végén, a jelen század elején a művelődéstörténet egyik iránya hogyan hajolt át a szellemtörténetbe, amely az imperialista burzsoázia történetszemlélete volt. Itt utalt a második világháború utáni polgári történetírás azon törekvéseire, amelyek a kultúrtörténetet — elméleti síkon — abszolutizálják,