Századok – 1966

Krónika - Bottló Béla 1905–1964 (Bélay Vilmos) 1055

1058 KRÓNIKA в amelyekben fokozottabban érvényesül a politikatörténet, különösen az osztályharc történetének teljes kiküszöbölésére irányuló szándék, valamennyi emberi tevékenységnek a rendkívül széles értelemben vett kultúrába, kultúrálódásba való áttétele. A marxista kultúrtörténet művelésével kapcsolatban — a hozzászóló szerint — nem annyira az egyes művelődéstörténeti témák kidolgozásánál merülnek fel nehézségek, mint inkább a kultúrtörténeti szintézis megalkotásánál. Ezzel kapcsolatban — közbevetőleg — rámutatott a művelődóstörténeti témák marxista kidolgozásánál mutatkozó hibák típusaira, így egyfelől az alap ós felépítmény összefüggésének dogmatikus vulgarizálására, másfelől arra a módszerre, amely a gazdasági-társadalmi alapot a felépítményből kísérli meg kikövetkeztetni. A marxista kultúrtörténeti szintézis problémái részben az előmunkálatok hiányából következnek. De csak részben. A legnagyobb problémát az okozza, hogy egy ilyen szintézisnek azonos összefüggésrendszerben kell értelmeznie az adott korszak kulturális életének valamennyi jelenségét. Ez az, ami a szintézist szintézissé teszi. Példának említette, hogy egy ilyen szintézisben a XIX—XX. századi magyar irodalmi fejlődést, festészetet és építészetet, oktatást és sajtót, a tudományt ós lakáskultúrát, és a művelődésnek még sok más területét, fejlődésük irányának lényegét hitelesen kell jellemezni, le kell vezetni és meg kell magyarázni a XIX—XX. századi magyar társadalom és gazdaság struktúrájából, mozgásából. Ezzel adja meg a marxista kultúrtörténész a valódi kulcsot a kulturális fejlődés teljes megértéséhez, ezzel válik a mozaik egységes képpé, ezzel — és csak ezzel — lehet megcáfolni a szellemtörténet látványos tablóit. Ez bonyolult feladat, nehezebb mint az egyszerű anyagfeltárás, de ez a módszer a feltétele a marxista kultúrtörténet most már halaszthatatlan kibontakozásának. Pogány 0. Gábor, a Nemzeti Galéria főigazgatója korreferátumának bevezetésében kifejtette a közelmúlt néhány esztendő vitái, tanulmányai alapján, hogy történelemírásunk további gazdagodásához látóhatárának kiszélesítése vezet. A köztörténet, a politikai történelem feldolgozása akkor válik mind hitelesebbé, ha a múlt és jelen tudatformái s ezek alakulása iránt megnövekszik a figyelem. A történettudomány fejlődését egyre hatásosabban segíti elő a mindenkori kulturális állapotok komplex vizsgálatának alkalmazása, a gazdasági, politikai események, jelenségek mellett a művészeti, irodalmi alkotások mérlegelése, értelmezése. A képzőművészetekkel foglalkozó tudósok, teoretikusok éppen ezért őszinte várakozással figyelik a történészek és filozófusok körében megélénkült eszmecserét, mely a művelődéstörténeti emlékanyag aktivizálását célozza. A továbbiakban hangsúlyozta, hogy a művészettörténet nem él meg a história, a bölcselet nélkül, de kielégítően történelmet sem lehet írni a műalkotások lényegremutató tanulságainak tudomásulvétele nélkül. Részletesen elemezte, hogy az össztörténet érvényes tablóját megformálni, de még felvázolni sem lehet a kultúrhistóriai anyag nélkül. Ez a művészettörténészek számára rendkívüli feladatot jelent, munkálkodásukat különleges jelentőséggel ruházza fel. Elő kell készíteniök azt az építőanyagot, szerkezeti elemet, mely a történelmi rekonstrukcióhoz elengedhetetlenül szükséges. Mivel a valóság megismerésének nem csak a jelenben, de a múltra vonatkozóan is szuggesztív eszköze a művészet, a műalkotások alapos analízise éppen ezért perdöntő adalékokkal szolgálhat az eszmék történetéhez, a felépítmény visszaható erejének felméréséhez, ami megkönnyíti a történelem menetének motiválását. Rámutatott arra is, hogy a műtörténészek számottevő segítséget nyújthatnak ahhoz, hogy a történettudomány mind eredményesebben rendezze el a múlt emlékeit, emelje ki a fejlődés törvényeit, adjon támpontokat a jelen megértéséhez, a jövő megtervezéséhez. Felvetette azt a problémát, hogy miért szorgalmazzák a műtörténészek a művelődéstörténet tanulságainak beépítését az össztörtónelembe, a kézikönyvekbe csak úgy, mint a részletmonográfiákba. Véleménye szerint még a kiműveltebb emberfők is tájékozatlanok a képzőművészet tudatformáló jelentőségét illetően, s páratlan szellemi energiák maradnak így kiaknázatlanul a szocialista nevelés szempontjából. A reformkorra való rövid utalással demonstrálta az effajta tudati hézagokat. Balogh Sándor kandidátus, az ELTE rektorhelyettese korreferátumának bevezetéséül hangsúlyozta: a vándorgyűlés jeleritőségét elsősorban abban látja, hogy hozzájárulást jelenthet a művelődóstörténeti kutatás céljainak a korábbiaknál konkrétabb kijelöléséhez és segíthet számításba venni azokat a lehetőségeket, valamint erőket, amelyek céljaink eléréséhez közelebb vihetnek bennünket. Előadásának első részében kifejtette, hogy az anyagi és a szellemi javak termelésének, létrehozásának történetét tanulmányozó művelődéstörténet sem mellőzheti a politikát. A politika ós a művelődéstörténet összefüggésével kapcsolatosan adott gazdasági-társadalmi viszonyok mellett elsősorban és döntően az uralkodó osztály politikájáról, az uralkodó osztályt képviselő kormányzat politikájáról van szó, s azon belül, annak