Századok – 1966

Folyóiratszemle - Külföldi folyóiratok - 1034

FOLYŐIRATSZEMLE 1047 Bajátságra utalt: míg a későbbiekben a női lapok általában a házasság védelmében szólaltak fel, a francia forradalmat közvetlenül megelőző időszakban, illetőleg alatta a házasságot bírálták, s a válás biztosításáért emeltek szót. Sullerot megjegyezte, hogy az 1792-ben (!) engedélyezett válástörvény után 76%-ban a nők indítottak bontópert. Sullerot egyúttal arra is rávilágított, hogy noha Rousseau tulajdonképpen antifeminista volt, hiszen a nőket nem művelni, nem az egyenjogúságra nevelni kívánta, hanem a férfiak társává óhajtotta tenni, ennek ellenére — nyilván az érzelmek megszólaltatása miatt — Rousseau volt a nők között népszerű, s csak kevesen hibáztatták antifeminizmusa miatt. A forradalom idején már a politizáló nők cikkei láttak nyomdafestéket. 1795-ben a cinizmus, hedonizmus, a divat, a tánc ós a társalgási nyelv hódított tért. Napóleon idején minden szervezett jelleget öltött, egy lapot kaptak a nők is — mindezt a belügyminisztérium felügyelete alatt. A konzulátus idején a nőlapban már a vallásosság visszatértét hirdették meg, amit a császárság, majd a restauráció idején még inkább hangoztattak. Sullerot emléket állított az első szocialista, munkás nőlapoknak. "Előadásából kitűnt, hogy az 1830-as évek elején külön saint-simonista nőlap jelent meg, ugyanakkor a lyoni felkelőknek is pártját fogta e lap. Az 1830-as évek elején megjelenő másik nőlap (La Paix des Deux Mondes) pedig egyúttal az egyik első pacifista orgánum volt az országban. Az 1830-as években jelenik meg a nőlapokban az új fogalom, ,,a női méltóság" megbecsülése | is. Másfelől azonban ekkor pusztít a tömeges prostitúció is (Sullerot szerint Párizsban a nők 1/3-a volt ekkor prostituált), aminek orvoslását a szocialisztikus nőlapok már ekkoriban a gazdasági függetlenedésben keresték. 1848-ban az új szocialista nőlap (Voix des Femmes) már a női munka megszervezésével, szövetkezetek, szakszervezetek megteremtésével foglalkozott. Ugyanekkor a nők számára is „nemzeti • műhelyek" felállítását szorgalmazták. В lapban Jeanne Deroine heves polémáit folytatott Proudhonnal, aki Rousseauhoz hasonlóan antifeminista és konzervatív volt, ellenezte a nők munkába vonását. A lap 1848 június barrikádjain szintén elvérzett. A második császárság korában a női lapokat megint a 'társadalom felső rétegeinek írták, nagyrészt a divatról. Az előrelépés csak abban mutatkozott meg, hogy a nevelést, illetőleg oktató-nevelést immár a feleségek, anyák kötelességévé is tették. Az 1860-as évek végén kezdtek cikkezni újból a nők jogairól. Előadásának végén Sullerot utalt Louise Michel nőlapjára, amelyben a neves anarchista forradalmárnő tiltakozott a gyarmati háborúk ellen, kitekintést nyújtott a századforduló új tüneteire, valamint a női lapok megjelentetésének problémáira. — JACQUELINE BOULLIER: A női sajtó művészete és technikája (31 — 42. 1.) ugyanennek a témának néhány speciális kérdését tárgyalta. — LOUISE BLANQUART: Az eszmék harca és ezeknek szociális tartalma (42—53. 1.) azzal foglalkozott, hogy a női sajtó semleges-e. Természetesen a divat- és kereskedelmi női lapokra vonatkoztatta a kérdést, hiszen akár a katolikus, akár a különféle demokratikus, szocialista ós szakszervezeti lapok esetében e kérdésfeltevésnek nincs értelme. Majd a jelenkor tapasztalatainak fényében a feltett kérdésre olyan feleletet ad, hogy ezek a divat- és kereskedelmi lapok többségükben mégis adnak politikai útmutatót, de a fennálló társadalmi rend, illetőleg a kormány intézkedéseinek védelmében, azok igazolására. — CLAUDE M AZ A URIC: Vendée és a huhogok (54 — 85. 1.) a Nantesban 1965. február 11-én megtartott marxista napokon elhangzott előadás^ kibővítése. A szerző ismerteti az 1793-ban előállott helyzetet, különösen annak gazdasági nehézségeit, mindezt a katonaállítással, a háborúval összekötve, de rávilágít arra, hogy az adóterhek, az infláció belső nehézségeket, elégedetlenséget váltott ki. Majd nagy anyag alapján részletezi a Vendóe-felkelés kibontakozását mind kronológiailag, mind topográfiailag. A szerző hangsúlyozza, hogy a huhogok mozgalma kiterjedtebb, lángolóbb és eredményesebb volt, mint a Vendóe-felkelés. Igazat ad Balzac-nak, aki a huhogókban a lázadó parasztot látta meg. E tekintetben is kiegészítő történeti, katonai adatokkal szolgál a cikk, majd kísérletet tesz a „paraszti ellenforradalom" szociológiájának felmérésére. Mazauric megállapítja, hogy a hagyományos elképzelésekkel szemben nem nemesi, vagy egyházi lázadást kell látni a huhogók mozgalmában. Mazauric e nézeteknek igen részletes historiográfiai rajzát adja meg, amelyek még a forradalom napjaiban kaptak először nyomdafestéket, s később is gyakorta a haladó ^szemléletű történetírók véleményének alapjául szolgáltak. Mazauric elismeri, hogy ezekben a mozgalmakban a nemesek és papok nagy szerepet játszottak, de hiba lenne egyszerűen nekik tulajdonítani a felkelést. A spontaneitástfeltételezve néhány új vonatkozást mutat ki: az ellenforradalmi felkelés területén az egyháznak viszonylag kis földbirtokai voltak, ezzel szemben a burzsoázia itt már korábban a földek jó részét megszerezte, s ő vált nagybirtokossá. Természetesen vidékenként különféle arányok 22*