Századok – 1966

Folyóiratszemle - Külföldi folyóiratok - 1034

FOLYÓIRATSZEMLE 1045 biztosítottnak. Nagy tisztelettel szólt a sinn-feinek és az agrármozgalmak érdemeiről, azonban az ő esetében személy szerint is éppen az a változás mérhető le, hogy a forradalmi mozgalom súlypontja — még az elmaradott, agrárjellegű Írországban is — a városba került. Conolly félreérthetetlenül a munkásságtól várta a nemzeti és szociális forradalom megvalósítását. Az ír nemzet nyomortól, társadalmi ellentétektől való megszabadítását így a szocializmussal ós a proletariátus forradalmával kötötte egybe. A szocialista patriotikus és internacionalista elemek így összeszövődtek írásaiban, amit még a vallásos megfogalmazások, gondolatok is színeztek. E hármas hatás Conolly egész tevékenységére kihatott. Mindemellett Bódarida Conolly tevékenységében mégis meghúz néhány belső cezúrát. Az 1868-ban Skóciában született Conolly, aki 11 éves korától fizikai munkásként kereste meg kenyerét (pók, nyomdász, segédmunkás, földmunkás volt) az 1880-as évek végétől kapcsolódott a skót—angol szocialista politikai mozgalomba. 1896-ban költözött át Írországba, ahol nyomban megalapítja az ír Szocialista Köztársasági Pártot. Ezt a lázas politikai szervezőmunka évei követték, ami részben az illegalitás jegyében folyt, ő maga pedig gyakorta a munkáltatók feketelistájára került. Conolly ezután az Egyesült Államokba ment, ahonnan nyolc évi távollét után 1910-ben tért vissza Írországba. Felfogása azonban ezen idő alatt lényegesen módosult. Mert míg korábban a proletariátus politikai mozgalmától, a politikai hatalom megszerzésétől, parlamenti küzdelmektől, illetőleg politikai I forradalomtól várta a kérdések megoldását, 1910 után, az amerikai ós angol szindikalista mozgalom fellendülése nyomán ő maga is szindikalista lett. A forradalom megvalósulását már a szakaszervezetektől várta, s a szocialista társadalmi rend kiépítését az állami etatista bürokráciától féltve a szakszervezetekre bízta. 1910 után James Larkinnal, az ír forradalmi mozgalom másik vezetőjével működött együtt és az ír szállítómunkások szakszervezetére támaszkodott. Végül Conolly fejlődésében a harmadik korszak 1914-ben köszöntött be. E változás ekkor inkább a gyakorlati következtetéseket, mint az eszmei módosulásokat érintette. Conolly ekkor megérte a dublini általános sztrájk csődjét, ami, ha nem is ábrándította ki a szindikalizmusból, de ezt követően a katonai erők felsorakoztatását inkább szorgalmazta. 1914-ben a Home Rule körüli politikai válság a nemzeti önállóság elakadására ébresztette, a nemzeti törekvések még határozottabb felkarolására sarkallta. 1914 nyarán az Internacionálé összeomlása, a kirobbant világháború új feltételek elé állította, nemzeti törekvéseinek még inkább szabad utat adott. Bódarida hangsúlyozza, hogy Conolly és Lenin között ekkoriban bizonyos hasonlóságok figyelhetők meg: mindketten forradalomra készülnek, elítélik a háborút, de a pacifizmust is. Az elnyomott népek felszabadulását mindketten fontosnak tartják. Bódarida a fő különbséget abban véli megjelölni, hogy míg Lenin e forradalmat a párt, Conolly továbbra is a szakszervezet, illetőleg a munkáshadsereg útján kívánta megvalósítani. 1916 tavaszán Conolly vállalta azután a harcokban való személyes részvételt, noha számított a forradalmi felkelés bukására. Conolly életútjának vázolása után Bédarida rövid historiográfiai áttekintést is nyújt e kérdésről. Megállapítja, hogy a nemzeti, az ír labourista, a katolikus, keresztény-szocialista, de a kommunista ír—angol mozgalom is ősének tekinti Conollyt. Maga a szerző Conollyt Leninnel ós Jaurès-veï rokonítja, akik szintén arra törekedtek, hogy a hazafias érzéseket összeegyeztessék a szocialista törekvésekkel. — A cikk közlését belső vita is kísérte. Ennek során M. Rebórioux azután érdeklődött, hogy Conollyra, az amerikai IWW-n kívül mennyire hatott a francia szindikalizmus. Bódarida kitérőleg válaszolt, minthogy szerinte a francia befolyás inkább Larkin esetében érvényesült. Más kérdésre válaszolva Bédariba kifejtette, hogy Írország nem tekinthető gyarmatnak, de bizonyos gyarmati vonások jellemzőek voltak az angol—ír kapcsolatokra. — JOHN W. BOYLE: Az ír munkásmozgalom fejlődése 1880—1907 között (33 — 53. 1.) hangsúlyozza, hogy Írország alapjában agrárjellegű struktúráját az egész időben megtartotta, mindamellett az iparosodás előrehaladt. A munkások száma nőtt, belső szerkezeti összetételük változott, a mezőgazdasági munkások száma mindvégig csökkent. Boyle feltérképezi az első szakszervezetek megalakulását az 1830 — 40-es évektől, jelezvén, hogy a nagyobb fellendülés csak az 1860—70-es évektől kezdődött. Utal az angol fejlődéstől eltérő jegyekre: az íreknél általános textiles szakszervezet nem alakult, csak a textilesek néhány elitcsoportja létesített külön, körülhatárolt szakmai szervezetet. Másfelőlaz ír nem-szakmunkások az angolokénál hamarabb hoztak létre szakmai csoportosulásokat (mezőgazdasági, dokkmunkások stb.). Boyle vázolja a területi szakszervezeti tanácsok (trade councils) kialakítását, majd az ír Szakszervezeti Szövetség megteremtését az 1880—90-es években. Ismerteti az ír szakszervezetek politikai magatartását, kapcsolatukat az angol politikai élettel és az angol munkás, szocialista szervezettel, 22 Századok 1966/4—5