Századok – 1966

Tanulmányok - Sipos Péter: Az Imrédy-kormány megalakulásának történetéről 62

AZ IMRÉD Y-KO RMÁ NY MEGALAKULÁSÁRÓL 93 bizalmát és nagyrabecsülését bírja" — jelentette Rátz Dezső. — „Kitűnő benyo­mást gyakorolt itt az új kormány bemutatkozása, főként Imrédy Angliához intézett barátságos szavai és a dunavölgyi együttműködést hangsúlyozó kije­lentése. Megértő rokonszenvvel találkoztak a belső megnyugvást célzó erélyes kormányintézkedések is."13 1 Az új kabinet iránti barátságos érzelmek a Times, a Daily Mail, a Financial News és más angol lapok hasábjain is kifejezésre jutottak, a világsajtó általában meleg rokonszenvvel írt az új magyar minisztériumról.13 2 A kormány fogadtatása a hazai uralkodó körökben is kedvező volt, mert Imrédy klerikális frazeológiába burkolt programja alkalmasnak tűnt arra, hogy a bonyolult politikai helyzetben az uralkodó osztályok egységes platt­formjává kristályosodjék. A hazai sajtó ezért hangsúlyozta különös nyoma­tékkal a katolikus elemeket az új miniszterelnök megnyilvánulásaiban, s ezért jellemezte úgy, mint a politikai katolicizmus vezérférfiúját, a pápai encikli­kákon alapuló korporativizmus apostolát. „Emberi egyénisége . . . inspirá­cióját a lélek csendjében, a keresztény kegyelmi élet mélységes átélésében találhatjuk meg ... A magyar Schachtból, amivé bizonyos álkatolikus szel­lemek az ő helvén bizonvára lettek volna, sokkal inkább a magyar Salazar lehet/'133 Elismerőleg fogadták Imrédyt a Vatikánban is, ahol különös örömmel üdvözölték azt a tényt, hogy az ország gyeplője végre egy katolikus politikus kezébe került, aki egész életében „hitvalló és buzgó tagja volt egyházának".13 4 A Darányi ellen „lázadó" felsőház nevében Károlyi Gyula gróf kijelen­tette, hogy ,, ... a mai kormány az országgyűlés mindkét házában és az egész országban tekintéllyel bír, az ország hajlandó vezetőjének tekinteni, ... és segédkezet nyújtani".13 5 Ez lényegében a nagytőke és a nagybirtok támoga­tását biztosította Imrédy számára, amely különben más úton és módon is kifejezésre jutott. A NEP-től balra álló ellenzéki pártok álláspontja fölöttébb különös volt — hangoztatták ugyan ellenzéki mivoltukat, de egyidejűleg meleg sza­vakkal üdvözölték Imrédy minisztériumát, s bizalmukat fejezték ki iránta. A kisgazdapárt nevében Tildy azzal zárta terjedelmes felszólalását a képviselő­ház felhatalmazási vitájában, hogy nem nyilatkozik ugyan a javaslat elfoga­dásának kérdésében, de „a miniszterelnök úrnak . . . nagyon megrendítő invo­kációja, amellyel az útjára elindult, bennem és sok . . . hivő keresztyén magyar emberben azt a meggyőződést keltette, hogy jó és erős kézben van az ország hajójának kereke . . . , azt kívánom, hogy az . . . isten áldja meg mind a két kezével ennek a kormánynak a munkáját".13 " Rassav, a polgári ellenzék vezérszónoka, bár kifogásolta a program egyes intencióit, Imrédy különös érdemeként emelte ki, hogy bemutat­kozó beszéde lehetővé tette, hogy a nemzeti lét fundamentális kérdéseiben 131 OL. Kozma iratok 27. cs. Angol dosszié. 132 OL. MTI 1938. máj. 16. Journal de Genève: „Imrédy kiváló képességeit nagyra becsülik Genfben." Gazeta Polska: „Az Imrédy-kormány az alkotmány és a rend alapján áll." máj. 17. New-York Herald Tribune: „Imrédy ... a nemzet legkiválóbb gazdasági vezére, akinek sikerült olyan kabinetet alakítania, amely józan bel- és külpolitikát biztosít." 133 Korunk Szava, 1938. okt. 1. Katona Jenő: Imrédy. 134 Nemzeti Újság, 1938. máj. 20. 135 Felsőházi Napló 1938. jún. 22. 1П. köt. 336. 1. 138 KN. 1935—40. XIX. köt. 89. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents