Századok – 1966

Történeti irodalom - Világtörténet 6. kötet (Ism. Vadász Sándor) 983

984 TÖRTÉNETI IRODALOM Még egy szempont előrebocsátását tartjuk szükségesnek, nevezetesen arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a fentebb körvonalazott témakörök kutatásában a szovjet történettudomány már a két világháború közötti időszakban, de méginkább az utóbbi két évtizedben jelentősen előrehaladt. Elsősorban az 1789-es francia polgári forradalomra, a napóleoni korszakra, a korai európai munkásmozgalomra gondolunk, az utópikus szocializmus különféle irányzataira, valamint az 1848-as forradalmakra, az I. Internacionáléra ós a párizsi kommünre. Tarie, Volgin, s a jelen kötet írókollektívájából Dalin, Manfred, Molok, Zselubovszkaja és mások munkássága nyomán a szovjet történetírás időtálló eredményeket mutathat fel, ezekre az eredményekre épülnek a Világtörténet 6. kötetének fejezetei is. A fejezetről-fejezetre haladó, részletekbe menő ismertetés ilyen vaskos könyv esetében — véleményünk szerint — nem lenne célszerű; hasznosabbnak tűnik, ha néhány, a mű egészére jellemző sajátosságra fordítjuk figyelmünket. Elsősorban a szinkronisztikus szerkesztési módszerről kívánunk néhány szót ejteni. A szerkesztők kisebb időegységekre osztották a korszakot, és egy-egy alperióduson belül egymás mellett tárgyalják több ország történetét. Ez a módszer kiválóan alkalmas az alapvető történeti folyamatok kidomborítására, ugyanakkor érzékelteti jelentkezési formáik nemzeti sajátosságait. Hogy konkrét példát említsünk, az 1830—40-es évek történetére kíváncsi olvasó először a tőkés fejlődés ólén járó országok, Anglia és Franciaország ipari forradalmával, a munkásmozgalom megszületésével, majd Németország, Ausztria és Itália lassúbb tempójával, nemzeti mozgalmaival ismerkedik meg, végül pedig az oroszországi hűbéri rendszer fokozódó válságáról tájékozódik. Európa után az Egyesült Államok gyors előretörését, India végleges meghódítását ós Kína fólgyarmattá válását mutatják be, mindenütt hangsúlyozva a kölcsönös összefüggéseket. A szinkronisztikus módszernek persze hátrányai is vannak — elkerülhetetlen ismétlések, az olvasó kénytelen vissza-vissza lapozni, ha egy ország történetét összefüggően kívánja tanulmányozni —, azonban nem vitatható, hogy az így nyert kép plasztikusabb, többrétűbb, mintha a fejezetek nagyobb időszakokat ívelnének át. Valamennyi fejezeten végighúzódik az átfogó szemlélet kialakításává, irányuló törekvés. Ez természetesen szorosan összefügg a szinkronisztikus módszerrel, de több annál, azt jelenti, hogy a szerzők minden ország esetében valóban a legfontosabb, az adott kor-, szakra legjellemzőbb tényeket vonultatják fel. így például Korea és Japán századközópi történetét rajzolva a szerzők figyelmüket — helyesen — a feudalizmus felbomlási folyamatára, az idegen hatalmak behatolási kísérleteire, valamint a belső reformtörekvésekre irányítják, mivel a múlt századi fejlődés lényege: a középkori hűbéri rendszer veresége a magasabbrendű tőkés társadalmi formációval szemben. Nyilvánvaló, hogy sem a szinkronisztikus módszer, sem az átfogó történetszemléletre valló tárgyalási mód nem egyszerűen módszertani kérdés, hanem a világ egységes fejlődéstörvónyeiben gyökerező megoldás. Éppen ezért a Világtörténet eredményei is a materialista törtónetfelfogás alkalmazhatóságát, rendkívüli életerejét bizonyítják. A következő sajátosság lényegét így summázhatnók: minden eddiginél szélesebb ablaknyitás az Európán kívüli földrészekre. Igen tanulságos következtetésekhez jutunk, ha a Világtörténet 6. kötetét összehasonlítjuk a Nova ja Isztorija című egyetemi tankönyvvel. Ez utóbbi ugyancsak az 1789 —1870 közötti periódus történetét foglalja magába és egy évvel koiábban került ki a nyomdából, mint a Világtörténet orosz nyelvű, 1959-es kiadása. Amíg a Novaja Isztorija csupán 5 fejezetet szentelt az Európán kívüli országok történetének, addig a Világtörténet már 10 ilyen fejezetet tartalmaz. De még ez a számszerű összevetés sem fejezi ki hűen a különbséget, mert az említett 5 fejezet mindössze két történeti táj, az Egyesült Államok és Latin-Amerika fejlődését követi nyomon, ezzel szemben az itt ismertetett műben 2 — 2 fejezetet kapott India és Kína, 1-1-t Irán, Korea, Japán valamint a keleti kérdés és a közeikeleti országok. Nem érdektelen megjegyezni, hogy a terjedelemben is jelentős a gyarapodás. A bővítés, amint ez a felsorolásból is . kitűnik, egyértelműen a Kelet javára történt. Mivel az Európa-centrikus szemléletnek hazánkban is erős gyökerei vannak, örömmel üdvözöljük ezt az ablaknyitást, bár a mulasztások pé)tlása csak részben történt meg. Délkelet-Ázsia országai, Áusztrália, Dél-Amerika nyilvánvalóan nem maradhatnak ki a sorozat esetleges második kiadásából, nem szólva a fekete kontinensről, Afrikáról. Az Afrika-kutatás csak az utóbbi öt évben lendült fel, máris számottevő eredményei ezért nem gazdagíthatják a sorozatnak ezt a kötetét, amely még az 50-es évek végén eljutott az olvasókhoz. Az egyre táguló szemhatár feletti örömünk mellett hiányérzet is keletkezett bennünk olvasás közben, ugyanis hiába kerestük Skandináviát, Hollandiát, Svájcot. Belgiumot is egyetlen fontos esemény, az 1830-as forradalom reprezentálja. A szovjet történészek szem előtt tartották az olvasmányosság rendkívül fontos követelményét, mindegyikük igyekezett oldottabb formában közölni mondanivalóját.