Századok – 1965

Tanulmányok - Mérei Gyula: A nyugat-európai tőkés integrációs törekvések politikai és gazdasági háttere 721

748 MÉREI GYULA foglalkozni, amelyek eme teória politikai indítékaira derítenek fényt. Az angol tudós nézeteinek lényegéhez nincs mit hozzátenni, hiszen ez csak helyeselhető. A szovjet befolyásról vallott felfogásán kétségtelenül megérzik a nyugati propaganda hatása, amely szerint a népi demokráciák a szovjet hatalmi zónába tartoznak és mind politikai, mind eszmei függetlenségük csak formális. Ha azonban úgy értelmezné a szovjet befolyást, hogy valamennyi szocialista állam a Szovjetunióval azonos elvi alapon, a marxizmus—leninizmus alapján áll, és eszerint értelmezi a demokrácia gyakorlatát és a fogalom tartalmát is, akkor ebben is egyet lehetne vele érteni. Nem csupán a tárgyilagosságra törekvő angol tudós felfogása igazolja azt az állítást, hogy az egységes keresztény európai kultúra-elmélet politikai célokat szolgál. Az integrációt pártoló és annak szócsöveként közrebocsátott művekből is meríthetők bizonyító adatok. Albonetti véleménye szerint Németország újrafelfegyverzése és egyenlőjogú tagként való felvétele a NATO-ba az európai civilizáció védelmének érdekeit szolgálta.8

9 Politika és kultúra ilyenfajta azonosítása is amellett érvel, hogy a marxizmus eszmei hatását a Nyugaton — joggal — veszélyesnek tartják a polgári világnézetre és ezen a réven — áttételesen — a tőkés rend számára is. Az integráció hívei azonban — így tűnik — a liberalizmus, az emberi szabadságjogok és a demokrácia ér vényre juttatásában nem mennek el addig, hogy szabadon hagynák vitázni egymással a polgári és a marxista nézeteket, és nyugodtan megvárnák, míg az egyik legyőzi a másikat, ami azon mérhető le, hogy a tömegek melyik eszme mellé állnak. A tőkés rend válságának és annak jeleként, hogy a tőkés világ védelmezői tisztában vannak gyengeségükkel és félnek attól, hogy az eszméknek a történelem tényei által is alátámasztott versenyében alulmaradnak, jónak látják politikai és katonai szövetségek agressszív szándékú eszközeit is latbavetni az eszmei érvek mellett a tőkés rend fenntartása érdekében. Az sem véletlen, hogy a kereszténység univerzális jellegű eszméjét és a keresztény szocializmust állítják szembe a marxizmus ,,clausewitz-szerű szigorúságával". A mély emberséggel áthatott eredeti krisztusi kereszténység eszméjét ugyanis, amely békét, emberi egyenlőséget hirdetett, olyan ideológiának tartják, amelynek valóra váltásától, elsősorban a többé-kevésbé vallásos emberek békevágyuk és emberi életre és megbecsülésre irányuló óhajaik kielégítését remélhetik. A mai keresztényszocialista, kereszténydemokrata pártok látszólag osztályoktól függetlenül mindenki számára meghirdetik a szociális jólétet a „jóléti államban", a békét, az egyenlőséget, de a magántulajdon szentségére és megóvására irányuló programjaik világosan feltárják, mely osztályok érdekét szolgálják. így azután akaratlanul is utalnak arra, hogy a dolgozók tömegei sorsuk végleges rendezését, igazi szabadságukat és jólétüket ettől az ideológiától nem remélhetik. Albonetti érvelésének az Atlanti-óceánon innen és túl élő fehér népek külön kultúrájáról szóló része pedig a Nyugat faji egységét és különállását óhajtja aláhúzni a kelet-európai szocialista országok népeivel szemben. Szerző ezáltal önmagával is ellentétbe kerül, hiszen műve más helyén azt állítja, hogy a kelet-európai népek mindaddig az európai kultúrközösség tagjai, sőt az európai kultúra bástyái voltak, amíg a marxizmust el nem fogadták. Ezek szerint az atlanti közösség fehér népeinek faji egysége és külön kultúrája csak 89

Albonetti: i. m. 61. I.