Századok – 1965
Tanulmányok - Mérei Gyula: A nyugat-európai tőkés integrációs törekvések politikai és gazdasági háttere 721
734 MÉREI GYULA megoszlott Európa ,,egy kis Európára, amely eltökélten haladt a nemzetek -fölötti intézmények útján (CECA, CED stb.), és Európa egy másik részére, amely teljes egészében fenn akarta tartani a nemzeti szuverenitásokat". Maga az a tény, hogy az Európai Gazdasági Együttműködési Közösségben angol befolyásra nem sikerült a Montanunióhoz hasonló szervezeti formát megvalósítani, és így a nemzeti kormányok közvetlen beleszólásának lehetőségét Spaaknak és másoknak nem sikerült kiiktatniok, már a tőkés államok ellentéteiről tanúskodik. Még világosabbá válik a helyzet az Európa-Tanács esetében. 1948 májusában létrejött az Európa-Tanács. Ennek valóságos működése sehogyan sem felelt meg az eszme felvetői, Churchill, de Gasperi, Sforza, Ramadier, Spaak elgondolásainak, akik a nemzeti szuverenitás egy részéről való lemondás árán bizonyos fokú, korlátozott hatalommal kívánták felruházni e szervet, de ,,saj nos, beleütköztek az angol munkáspárti kormány makacs ellenállásába és a skandináv országok tartózkodásába; a végső megállapodás súlyos vereséget jelent számukra: az Európa Tanácsot megfosztotta minden tényleges hatalomtól", mivel csak az egyhangú szavazatokkal hozott döntések voltak érvényesek — állapítja meg keserű szájízzel az integrációbarát svájci szerző. Hasonlóan vélekedik az angol Mayne is.44 Nagybritannia még'ismertetésre kerülő hegemonisztikus törekvései, a skandináv államok pedig semlegességük megóvása érdekében tartózkodtak olyan megoldástól, amelyben szuverenitásuk egy részéről lemondván, az erősebb imperialisták többségi döntésének kellett volna alárendelniök saját — semlegességükhöz ragaszkodó, mert érdekeiknek jobban megfelelő — elképzeléseiket. Az imperialisták egymás közötti ellentétei, részben egymástól való félelmei, sőt egyes tőkés csoportoknak egy országon belüli ellentétei buktatták meg az Európai Védelmi Közösség tervét, és szorították igen szerény korlátok közé más integrációs kísérletek, az Európai Gazdasági Együttműködési Szervezet és az Európa-Tanács tevékenységét is. Az EVK-tervét a tömegeknek a német újrafelfegyvérzéstől való félelmén kívül a francia finánctőke egyes csoportjainak tiltakozása is zátonyra juttatta. Ez a csoport ugyanis a feléledő német finánctőke politikai és gazdasági hatalmi törekvéseitől féltette saját hasonló érdekeit. A francia finánctőke valamennyi csoportja egyetért abban, hogy Európában Franciaországé legyen a politikai és gazdasági vezetőszerep. A legerősebb finánctőkés csoportok, a nehézipar, a szénbányászat gazdái és a velük kapcsolatban álló nagybankok, amelyek már régóta összefonódtak a hasonló nyugatnémet vállalatokkal és a legnagyobb bankokkal, természetesen a szoros németfrancia együttműködés hívei voltak4 5 abban a reményben, hogy a Montanunióban és az Euratomban a gazdasági, az EVK-ban, az Európa-Tanácsban és egyéb integrációs szervekben a politikai vezetés az övék lesz. Azt hirdették, hogy a nemzeti önrendelkezés eszméje elavult, és hogy a nemzeti államot be kell olvasztani az európai nemzetekfölötti államközösségbe az európai egység kedvéért, mért abban reménykedtek, hogy eme integrációs szervezetben az övék lesz a vezetés és a többi állam szuverénitásáról való lemondás majd az ő javukra szolgál. Ez a csoport azonban biztosítékokat kívánt szerezni a német vetélytárs újramegerősödése ellen. Nem tiltakozott a német finánctőke talpraállása és a nyugat-német állam újrafelfegyvérzésé ellen, mert ez a vezetése alatt álló ipari érdekeltségnek búsás hasznot ígért, de ez a csoport is úgy látta, hogy Francia-44 Uo. 26., 27. 1. (idézet), 47. 1. (idézet). — Mayne: i. m. 73. 1. 46 A CED tervét Robert Schuman, a Montanunió-terv kezdeményezője vetette fel. — Albonetti: i. m. 105. 1.
