Századok – 1965

Tanulmányok - Mérei Gyula: A nyugat-európai tőkés integrációs törekvések politikai és gazdasági háttere 721

722 M К II Ii I Г, Y TL A I. 1914-ben London, Párizs, Róma, Berlin és Szentpétervár voltak a világ fővárosai. A világ-politikát e városokból irányították. A szövetségi rendszerekbe tömörült európai nagyhatalmak kölcsönösen egyensúlyban tartották az erőviszonyokat. Napjainkban „Washingtonban és Moszkvában születnek meg a nagy elhatározások''. 1914 előtt Európa volt a világ gyára. „Napjainkban magából az Egyesült Államokból kerül ki a világ termelésének csaknem a fele, messze maga mögött hagyva" Európát, amelynek talán nemsokára versenytársává lesz a Szovjetunió. Az európai nagy nemzetek ereje a második világháború óta tovább hanyatlott — állapítja meg Henri Stranner, a svájci író.1 Ugyanilyen hangot üt meg Achille Albonetti, az olasz szerző is. Ő is abból ( indul ki, hogy a világon és Európában is megváltoztak a hatalmi viszonyok. Két új nagyhatalom lépett a világtörténelem porondjára, az Egyesült Államok i nyugaton, később a Szovjetunió keleten. ,,E két hatalom fejlődésének gyors felfelé ívelése az egyes nyugat-európai országok egyidejű hanyatlásával jár együtt. Két világháború, amelyet európai földön vívtak meg, hozzájárult ahhoz, hogy Európa országainak befolyását csökkentse a világpolitikára, sőt magára az európai politikára is." „Az európai egyensúly megbomlott."2

i Európa két részre szakadt. tekintetben az Európai Gazdasági Közösség irányításában végbement. Nem tartozván az EGK két vezető országának polgárai közé, feltehetően higgadtabban mérlegelheti a tapasztaltakat, mint t>kár egy ryugat-német, akár egy francia beavatott, sőt — a szövegben már éi'intendő okok miatt — az EGK vezetésének jelenlegi hatalommegosztásával és egyes lépéseivel elégedetlen Egyesült Állomok vag}' Nagybritannia egynémely szakírója. Albonetti művének szövege is tárgyilagosságról tanúskodik. A megjelent ós objektivitásra törekvő nyugat-német, angol kritikák is a szerző józan, higgadt, reális szemléletét emelik ki — szakavatottságán kívül. Henri Stranner a kívülálló, de az EGK-el rokonszenvező semleges állam polgáraként, minden általa számbavehető eshetőséget mérlegelve fürkészi svájci szemmel, érdemes-e Svájcnak csatlakoznia a szövetkezéshez. Művének második részét csak Svájc helyzetének elemzésére fordítja és végkövetkeztetésként ajánlja hazájának a belépést. Ez azonban nem gátolja meg abban, hogy a valóság feltárására irányuló tisztes iparkodással rávilágítson az EGK előnyein kívül árnyoldalaira, belső ellentéteire és a kívülállók és az EGK ellentéteire. Richard Mayne volt az első angol, aki az európai irtegrációs szervezetek szolgálatába lépett. Az 1962 előtti időben az EGK bizottságának angol szóvivője, azóta Jean Monnet munkatársa. Hét évig (1963) működött a különböző európai integrációs szervezetekben, és csaknem egy évtizeden át foglalkozott az európai integráció kérdéseivel. Fiatal cambridgei történész, aki meggyőződéses, de nem elvakult híve az Európa -eszmének, aki iparkodik tőle telhető tárgyilagossággal, kritikai szemüvegen át vizsgálni az integrációs szervezetek eddig elért eredményeit és az előttük álló feladatokat. Műve 1962-ben jelent meg angolul Community of Europe címmel Londonban a Victor Gollancz Ltd. kiadásában. Az általunk használt német nyelvű és a szerző által kibővített kiadás 1963-ban látott napvilágot. (A Mayne-re vonatkozó személyi adatokra vö. a német nyelvű kiadás Die Einheit Europas. München, PrestelVerlag. H. és év n. [1963] 8. lapját.) Mindhárom szerző — a műve végén felsorakoztatott nagy terjedelmű irodalomjegyzék tanúsága szerint — a vonatkozó forrásanyag és irodalom legfontosabb és menynviségben tetemes részét felhasználta. Ezen az alapon úgy látszott, hogy megfelelnek reprezentatív és a tájékoztatás céljait szolgáló műveknek természetesen más írások figyelembevétele mellett. 1 Henri Stranner : Neutralité suisse et solidarité européenne. Lausanne, Edition Vie. 1959. 9. 1. 2 Achille Albonetti : Vorgeschichte der Vereinigten Staaten von Europa. Mit einer Einführung von Roberto Ducci. Baden-Baden—Bonn, Verlag August Lutzeyer (1961). 30.1. i