Századok – 1965

Tanulmányok - R. Várkonyi Ágnes: A Habsburg-abszolutizmus és a magyarországi jobbágyság a XVII–XVIII. század fordulóján 679

714 It. VÁRKONYI ÁGNES Az adott viszonyok között tüneti megoldást jelentett a nemesség megadóztatása is. Lipót császár 1698. évi leiratában határozottan kijelenti, hogy a hatalmasok részvállalása a közterhekből áthidalná a szegénység nyomorúsága miatt válságos helyzetet. De vajon valóban könnyebbséghez jutnának olymódon a szegények, a porták szerint adózók? 1696 — 98-ban az államhatalom a földesúri birtok jövedelme után kívánta kivetni az adót. Szándéka eredményes megvalósításának lehetőségét viszont már korábban teljesen aláásta. Mert hiába biztosította a feltételeit a földesurak megetósödő hatalmának, segítette fölébekerekedni az uralkodó osztályt a parasztság árutermelő, áruértékesítő rétegeivel szemben, a század második felében szisztematikusan befullasztotta a mezőgazdasági termékek földesúri értékesítésének általános lehetőségeit. Mire az utolsó negyedébe fordul a század, már az egyházi és a világi főnemességnek az udvarhoz közelálló tagjai közül is kevesen vannak, akik nem szorulnak ki a nagyobb kereskedelmi ügyletekből. Az erdélyi főnemesség viszonylag sokáig kezében tartja az állami jövedeimek bérleteit s él — sőt botrányos módon visszaél — a só- és gabonakereskedelemmel. Bécs azonban a század végére s a századfordulón a hazai uralkodó osztálynak ezt az igen vékony rétegét is félreállítja a jövedelem forrásaitól. A köznemesség vesztesége — ha szerényebb keretek között is mozgott — nem kisebb: a kocsmát, mészárszéket tartó zsoldoskapitányokkal és a kocsmáitatást friss energiával használó jezsuitákkal szemben, a monopóliumok, vámok ellenében a hazai piacokhoz is nehezebben tud hozzáférkőzni. A nemesi mezőgazdasági áruértékesítés lendülete az exportlehetőségek befulladásán tört meg. Háborús konjuktúra nem pótolja a külső piacot, de a belsőt kétségtelenül tágíthatja. Magyarországon a török háborúk viszont még a meglevőt is szűkítették. A várőrségek önellátásának, a katonaság házi élelmezésének rendszere a hadseregellátás monopolizálásával, a főtisztek erőszakos kereskedelmi tevékenységével együtt az addigi, nem túlságosan kedvező belső piaclehetőségeket rombolta. Még inkább erre a következtetésre kell jutnunk, ha a feudális-céhes viszonyok között megrekedt városok hanyatlásának, a kontributió, katonatartás miatti eladósodásának tényét is figyelembe vesszük. A szabadkereskedelem a kor nemesi felfogásában a nemesi rendi szabadság gondolatkörébe kapcsolódik: a vámokkal és monopóliumokkal nem kötött, akadálymentes áruértékesítés lehetőségét jelenti: az elrontása fölötti felháborodás a század közepétől egyre világosabban megfogalmazódik a rendi nemzeti ideológiában, sőt fellelhető H. Rákóczi Ferenc kiáltványaiban is. Noha a nemesség vámmentes, a rendi burokban jelentkező szabadkereskedelmi kívánságának kielégítését több ízben is országgyűlési végzés biztosítja, sőt a Diploma Leopoldinumnak (1691) is lényeges pontja, a magyar főnemesség egyrésze és a köznemesség egésze fölött haszon nélkül múltak el a visszafoglaló háborúk konjukturális lehetőségei. Bár szívósan harcol a vámfizetés ellen, csempészutakon kerüli meg a harmincadokat, ugyanúgy, mint a felvásárlási kiváltságot élvezők vagy az Orientalische Compagnie képviselői, a század végére esélyei teljesen megfogyatkoztak. Az új, a spanyol örökösödési háború megindulásával jelentkező új konjuktúra megnyergelésére tudtunkkal a magyarországi fő- vagy kisnemesség kísérletet sem tesz. Nem is tehet, mert olyan ziláltak az állapotok, megcsappant a termelés, s annyira kiélt, felemésztett mindent a saját és az idegen hadsereg. A földesúri gazdaság jövedelme viszsza szorul az úrbéri szolgáltatásokra s a szűkebb vidék, az uradalom piacára.