Századok – 1965

Tanulmányok - R. Várkonyi Ágnes: A Habsburg-abszolutizmus és a magyarországi jobbágyság a XVII–XVIII. század fordulóján 679

V A HABSBURG-ABSZOLUTIZMUS ÉS A JOBBAGYSÁG 687 miatt is, ha az adópolitika társadalmi hatását és következményeit az adóösszegek nagysága alapján kísérelnénk meg lemérni. Az 1698. évi adókivetés sem az összeg mennyisége miatt érdemel figyelmet, hanem mert mintegy lezárását jelenti annak a folyamatnak, amely az adózás középkori szisztémájának átalakítására a XVI—XVII. század fordulóján megindult, egyben pedig felszínre veti az adópolitika csődjét kiváltó mozzanatokat. Mint láttuk, 1698-ban országgyűlés nélkül, egy összegben veti ki az uralkodó az adót. Készpénzben követeli meg, tehát elszakadt attól a korábbi években rendkívül sok visszaélésre okot szolgáltató gyakorlattól is, hogy az adó egy részét portióban — hús-, gabona- és szénaadagokban — a katona házi élelmezésében kívánja. Az adóegység, a porta fogalma mögött már nem az előző században az adózás alapjául szolgáló jobbágytelek, hanem amint az 1696-os összeírási utasítás megfogalmazta, a jobbágygazdaság és feltételezhető jövedelmezősége áll. A porta szerint adózók köre jóval nagyobb a korábbiaknál: telkes jobbágyok mellett adót fizetnek a zsellérek, libertinusok, taxás és árendás paraszti elemek, a régen kiváltságot élvező hajdúvárosiak; a jászkun kerületek lakói és a nemesi társadalom legalsó rétegei: a taxás nemesek, az armalisták és a curialisták. Ugyanakkor, ha kompromisszum útján, ha jelentéktelen összeg erejéig is, de a fizetési kötelezettség eléri a kiváltságos osztály legfelső köreit, a fő- és köznemességet és a klérust. Úgy is értékelhetnénk tehát a Habsburg-állam 1696—98. évi adópolitikáját, hogy a rendek és a központi hatalom évszázados harcában véglegesen az utóbbi oldalára billentette a mérleg nyelvét. Megvalósította az osztrák örökös tartományokban már korábban bevezetett gyakorlatot, s nagyot lépett előre az újkori jövedelemadó felé. Elveiben az elnyomottak megsegítése érvényesül, hiszen a nemesség és más, addig mentességet élvező rétegek megadóztatásával gyakorlatilag a jobbágy lakosság túlterhelt rétegeit mentesítette. Az ilyen következtetés azonban formális, a jelenségek felületi szintjén megrekedő lenne, s a tévedések egész sorozatát szülné. Nemcsak 1697 —1703 társadalmi felkelései cáfolják, amelyeknek egyik kiváltójuk éppen az adórendszer volt. Tudjuk, hogy a XVH. század végén Magyarországon nincs pénz, a készpénzben követelt adó megfizethetetlenebb, mint kielégítése az éhes katonának. Ismeretes, hogy az adózás új elveit megvalósítandó 1696-os összeírás nem sikerült, nem annyira az összeírok miatt, akik különbözőképpen értelmezték az utasításokat, hanem ami ennek is oka volt, a szempontok realitásának esetlegessége, a lakosság nagyarányú fluktuációja szült kudarcot. Az addig mentességet élvezők — a hajdú városiak, őrségiek, a jász-kun kerület lakói — megadóztatását maguk a nemesek szorgalmazták. Nem késztette ellenállásra a nemesi osztály felsőbb köreit az alsó nemesség, a taxások, armalisták, curialisták adóra fogása sem, legfeljebb sajnálkoztak felettük, de inkább a nemeslevél megszerzésének akkoriban könnyű módja, mint az új nemeslevél birtokosainak megterhelése ellen tiltakoztak, hiszen ez a szemükben gyanús réteg nem a nemesi rend testéből szakadt, homályos származású, s túl közeliek a jobbágyősök. A főnemesek pedig, mint pl. П. Rákóczi Ferenc Bars vármegye Eszterházy Pálnak Kistapolcsány, 1693. márc. 3. OL Eszterházy-család lt. PN. 47/4460. — Győr vármegyét 1698 —99-ben a portaszám szerint kivethetőnél többől terhelik. Győr vármegye Eszterházy Pálnak. 1699. márc. 10., uo. 48/4520.