Századok – 1965

Krónika - Beszámolók kandidátusi disszertációk vitáiról - 657

666 KRÓNIKA e problémát nem Károlyi szándéka döntötte el. Megítélése szerint nagyobb nyomatékot kell kapjon a polgári demokratikus rendszer külpolitikájában a szovjet-ellenesség, bár a szerző helyesen mutatott rá, hogy a magyar kormány akkreditálta a szovjet kormány követét. Nem értett egyet a disszertációnak a Lenin-Szverdlov-féle távirat visszhangját bemutató megállapításával, mert az a nacionalizmusnak a munkásságra gyakorolt hatását eltúlozza. A diplomáciatörténeti műfajt, a feldolgozás módszerének bizonyos egyoldalúságát bírálva kérte szâmoç a kitekintést, utalást olyan problémákra, mint a szövetségesek szerepe a fasiszta rendszer létrehozásában, a szociáldemokrácia irányzatainak viszonya az ellenforradalom megszilárdulásához stb., különben a disszertáció „némileg hamis optikát ad". A Külügyi Tanács összetételének ismertetése kapcsán hívta fel a szerző figyelmét arra, hogy helyenként túlbecsüli a levéltári források értékét a korabeli sajtóval szemben. Nem értett egyet Hajdú Tibor a disszertációnak Benes egy megnyilatkozását kommentáló megállapításával. Véleménye szerint Benes indokoltan vonta kétségbe a szegedi kormánnyal és a nacionalista magyar burzsoáziával való együttműködés lehetőségét. Hajdú is kitért a polgári, politikai vezetők és a tábornokok viszonyára, elsősorban Clemenceaut illetően. Rámutatott, hogy a javaslattétel a katonai vezetők feladata volt, a döntés viszont a politikusokra hárult, akiket sokkal nagyobb felelősség terhelt, s ez magyarázza a magatartásbeli különbségeket közöttük. Több más kérdés mellett szólt még Hajdú Tibor a historiográfia és a források áttekintésének hiányáról, bírálta a disszertációnak néhány magyar szerzőre tett kritikai észrevételét, illetve egyes esetekben ezek elmaradását. Befejezésül ismét hangsúlyozta a munka érdemeit, de rámutatott, hogy helyes volna, ha a szerző „a lelkiismeretes kutatásnál nem becsülné kevesebbre az állásfoglalást, a helyes fontossági arányok kialakítását, egy forradalmi korszak szellemének maradéktalan megértését". Kívánatosnak tartotta a munka mielőbbi megjelentetését. A disszertációt elfogadásra ajánlotta a bíráló bizottságnak. Liptai Ervin elismerve a disszertáció érdemeit, hangsúlyozta az intervenció megindításában a francia kezdeményezés szerepét, majd vitába szállt Galántai Józseffel a román előnyomulás megállításának okairól. A júliusi offenzíva kapcsán bővebb tárgyalást és magyarázatot kívánt annak az antant támadását megelőző jellegéről, mivel ez a disszertációban csupán egy lábjegyzetben, egyetlen mondat erejéig kap helyet. L. Nagy Zsuzsa egyetértett opponenseivel ama bíráló megjegyzésekben, amelyek a disszertáció első részére, a fegyverszüneti szerződésre, illetve a polgári demokratikus kormány nemzetiségi politikájára vonatkoztak. Emlékeztetve azonban Csehszlovákiának a november 13-i megállapodást követő magatartására, hangsúlyozta, hogy a demarkációs vonalak és a végső határok összefüggése bonyolult módon jelenkezett a korszakban. Hajdú Tibornak válaszolva hangsúlyozta, hogy a meglevő internacionalista törekvések ellenére a korszakban igen erős befolyása volt a burzsoá, burzsoá-demokratikus nemzeti-nacionalista irányzatoknak. Szükségesnek tartotta azt is, hogy tisztázza Károlyi szerepét az ország esetleges antant megszállásának ügyében, szembehelyezkedve így a korábbi irodalom túlzó és rosszindulatú állításaival, anélkül azonban, hogy a magyar miniszterelnök szándékaival magyarázta volna az események alakulását. Részletesebben válaszolt a jugoszláv—magyar területi egyezkedések, tárgyalások kapcsán emelt kifogásokra. Ennek során kiemelte, hogy a háború alatt kötött szerződések és kötelező ígéretek ugyan nagy vonalakban és a lényeget tekintve eldöntötték a területi vitákat már a békekonferencia megnyitása előtt, de számtalan nyitott kérdést, alkudozási lehetőséget is hagytak. Ilyen volt többek között a tescheni medence, a jugoszláv—csehszlovák korridor ügye, vagy maga Fiume, amelynek birtoklásáért Jugoszlávia szívesen mondott volna le olyan területről, amelynek hovatartozásáról a békekonferencia és az előzetes szerződések egyértelműen még nem döntöttek. A Tanácsköztársasággal kapcsolatban tett megjegyzések közül a politikai és katonai vezetők, Clemenceau és Foch viszonyát emelte ki L. Nagy Zsuzsa. Válaszában — a disszertáció anyagán túlmenően — szólt a francia belpolitika ellentéteiről, amelyek hátterét, magyarázatát, alapját adták Clemenceau és Foch szembenállásának. A radikális-párti Clemenceau jobboldali, rojalista, klerikális ellenzékéhez tartozott Foch is. így érthető, hogy Clemenceau a júniusi vitában, vagy júliusi tervek idején a diplomáciai módszereket a fegyverek rovására előtérbe állítva nemcsak a Tanácsköztársaság megdöntését, hanem saját helyzetének megerősítését is kívánta belpolitikai ellenzékével szemben. L. Nagy Zsuzsa rámutatott, hogy hamis optika akkor keletkezett volna a disszertációban, ha abból nem derülne ki a szövetséges hatalmak szerepe és felelőssége