Századok – 1965

Krónika - Beszámoló Barta István doktori disszertációjának vitájáról (Stier M.; Szász Z.) 650

KRÓNIKA 653 •csémnek tartom, hogy most . . . , késő öregségemben — is elmondhatom véleményemet ugyanennek a történésznek egy közel 800 gépelt lapra terjedő művéről, és megállapíthatom róla lényegileg ugyanazt, amit első műve ismertetésében megállapítottam: a hagyományos értékmérőktől való függetlenséget, az európai és magyar történet egészébe való szerves betagolódást, a történelem szemléletének és ábrázó lásának modern módszerei alkalmazását. Mindez természetesen most már egy nagyon sokkal magasabb hatványon értendő." Révész Imre opponens e tömör értékelő megállapítása után elismerően szólt Barta István eddigi történet-kutatói tevékenységéről. „Olyan mintaszerű s a megelőző régibb és újabb hasonló természetű publikációk átlagos színvonalát messze felülmúló nagyszabású forráskiadványokat köszönünk neki, mint a Kossuth Lajos 1848—'49-i összes munkáinak, valamint az Országgyűlési Tudósításoknak teljes kiadását — és olyan precíz, történetismeretünk számára anyagban és megvilágításban mondhatni csupa novumot hozó feldolgozásokat, mint amilyenek pl. a Kölcsey politikai pályakezdése, A kormány parasztpolitikája 1848/49-ben, a Csányi László monográfia, a Széchenyi-kérdés régóta szükséges marxista alapozású tisztázása — hogy a többit ne is említsük, bár egytől egyig megérdemelné." Szükségesnek tartotta kiemelni, hogy a jelölt legnagyobb történettudományi érdemét egyfelől a teljesen kiadatlan, vagy csak igen kis részében felkutatott levéltári kútfőanyagok rendkívül pontos és szigorú kritikával végzett kiaknázásában és kiadásában, másfelől a forrástanulmányok eredményeinek eleven, olvasmányos, színes képpé, tudományos munkává való feldolgozásában látja. A disszertációról szólva megállapította, hogy annak kettős fókusza: a fiatal Kossuth és kora. Barta István helyesen látja meg ennek a kettőnek: a történelmi személyiségnek és korának viszonyát. Az értékezés nagy és jelentős pozitívumaként említette a fiatal Kossuth fejlődési folyamatának „megragadó ábrázolását", amellyel „végleg leszámol mind a Kossuthot már ifjúságában heroizálni akaró naiv legendakópződéssel, mind az alakja körül settenkedő kisebbítő törekvésekkel". Egyébként éppen Kossuthnak, a nemesi ellenzéki magatartástól a liberális reformerségig tartó ideológiai fejlődésének rajzát tartja Révész Imre a disszertáció egyik legfontosabb, „doktori szintű" eredményének. Mindaz, amit a fiatal Kossuthról olvashatunk —mondotta —, tényszerűen teljesen új, új a módszer és új az eredmény is: Kossuth jóval előbb érte el és haladta túl a reformellenzék akkori legjobbjainak szintjót, mint ahogyan azt a kutatók korábban feltételezték. A disszertáció másik nagyjelentőségű és alapvetően új eredménye a reformkor kezdeti éveinek a húszas és harmincas évek fordulójában való megjelölése. Ehhez a megállapításához Barta István az 1790/91-i országgyűlés által kiküldött bizottságok reformmunkálatainak, az ún. operátumoknak feltárásával, mélyreható, „rendszeres és minuciózus vizsgálatával" jutott el. „Az operátumokat illetően — hangsúlyozta Révész Imre — el kell fogadnunk Barta István ama megállapítását, hogy a polgári liberális ideológia harci kibontakozása és aktív politikai erővé válása az operátumok 1831/32-i megyei megvitatása során következett be." Külön elismeréssel illette, s a disszertáció „egyik kabinet darabjának" nevezte a nyugatról beáramló liberális ideológia tömör megrajzolását és értékelő bírálatét. Javasolta, hogy külön, e munka keretein kívül végezze el Barta István az 1791-i és az 1828-i operátumok következetes, rendszeres egybevetését és bírálatát, amelynek önálló kiadványként való megjelentetésével a magyar törvényhozás történetének egy igen jelentős fejezete kerülne napvilágra. Révész Imre ezen elismerő szavai után néhány kívánnivalóra is felhívta a szerző figyelmét. „A fiatal Kossuthról szóló fejezet elején — mondotta — a Pesten patvaristáskodó Kossuthtal kapcsolatban szívesen hallanánk kissé többet az 1820-as évek első felének irodalmi életéről." Ugyancsak ebben a fejezetben történik utalás a Lónyai-féle közgyűlési beszéd és a Kossuth által 1833 elején készített fogalmazvány közötti gondolati egyezésekre. „A két szöveg alaposabb egybevetésére volna szükség"— fejtette ki az opponens — , hogy eldőljön a kérdés, Kossuthnak volt-e erős befolyása a fiatal Lónyaira, vagy éppen Kossuth tanult sokat Lónyaitól, aki ekkor még sokkal jobban ismerte a nyugati liberális irodalmat, mint Kossuth. Néhány szerkezti kérdéssel kapcsolatos javaslata után Révész Imre azzal zárta mondanivalóját, hogy Barta István munkáját a tudományok doktora fokozat megszerzésére „a legmagasabb mértéket is elbíró módon megfelelőnek" tartja. Csizmadia Andor, az állam- és jogtudományok doktora opponensi véleményében általában értékelte a jelölt tudományos és történetírói munkásságát, disszertációja tudományos értékeit, különösen pedig a jogtörténész problémáit vetette fel az értekezéssel kapcsolatban. Általános értékelésében kiemelte, hogy Barta István „a reformkor egyik, ma kétségkívül legszorgosabb és legeredményesebb kutatója, aki a múlt század nagy évtizedeinek 17 Századok 1965/3