Századok – 1965

Folyóiratszemle - Külföldi folyóiratok - 612

630 FOLYÚ IRATSZEMLE rel szaporodott a dolgozó asszonyok száma, összlétszámuk elérte a 8 300 000-et. Statisztikai adatokat közöl elhelyezkedésükről (3 millió az iparban, 1,5 millió a kereskedelemben), majd adatokat közöl a bérezési diszkriminációról és a nők nehezebb tanulási lehetőségeiről. 1964. jún. szám. — PETER KERRIGAN: A szakszervezetek és egyesülésük (166 — 170. 1.) ismerteti az 1962-es szakszervezeti kongresszus határozatát, amely a belső szervezeti reformokat hangsúlyozza, megállapítja, hogy a jelenlegi automatizálás veszélyével szemben a szakszervezeteknek is életképesebbé kell válniuk, majd nyomon kíséri mind a vitákat, mind az egyes szakmai szervezetek összeolvadását. 1964. júl. szám. — JOHN GOLLAN: Melyik úton (198 — 216. 1.) áttekintést nyújt a marxi osztálypolitika elméletének alakulásáról, az erőszakos forradalom kérdéseiről, majd a Munkáspárt megítélését illetően a „balos" leegyszerűsítésekkel vitázik. 1964. aug. szám. — MAX EGELNICK: Nemfizikai munkások a hatvanas években (239 — 246. 1.) rámutat, hogy jelenleg 10— i 1 millióra tehető a számuk (az iparban közel 2 millió, a kereskedelemben 3,4 millió). Felveti osztályhovatartozásuk kérdését, s megjegyzi, hogy a kórházi ápolónőknek munkakörülményeik és bérviszonyaik alapján kevesebb közük van a tisztviselőkhöz, mint az ipari munkásokhoz. A szerző megállapítja, hogy egy évszázaddal azelőtt a gyári tisztviselők a középosztályból származtak, ma ezeknek száma megnőtt, és többségükben munkáscsaládokból kerülnek ki. Rávilágít az automatizálás hatására, amely nagyrészt az irodai dolgozók között növeli a munkanélküliséget (az USA-ban 1957—1962 között számuk megkétszereződött, 4,6%-ra emelkedett). A cikk megmutatja, hogy a nem-fizikaiak bérviszonyai szervezetlenségük következtében az utolsó négy évben rosszabbakká váltak, mint a fizikaiaké, majd szakszervezeti viszonyaikat és lehetőségeiket világítja meg. A szerző politikai állásfoglalásaikat, választási szavazataik megoszlását is elemzi. 1964. szept. szám. — JOHN MAHON: Marx, Engels és a londoni munkások (264— 274. 1.) rámutat, hogy a kontinensre- nagy befolyást gyakorolt az angol munkásmozgalomnak az 1840-es években elért fellendülése, s Marx és Engels is ezekben az években kezdett érdeklődést mutatni az angol proletariátus helyzete, mozgalmai iránt. A szerző hangsúlyozza, hogy a munkások helyzete nem amiatt változott, mert a tőkések morálja, felfogása módosult, hanem mert a tömegek kiharcolták a reformokat. A tömegek lázadásának egyik főformája a sztrájkok sorozata és a szakszervezeti mozgalom megerősödése volt. Mahon aláhúzza, mennyire megbecsülte Marx az 1854-es Munkásparlament összehívását, majd milyen hangsúlyt fektetett a szakszervezetek megnyerésére az I. Internacionálé megalapításakor (a szerző itt felsorolja azokat a szakszervezeteket, amelyeket sikerült az Internacionálénak megnyernie, s rámutat azokra az esetekre, amikor a londoni munkásság politikailag vállalt szolidaritást a nemzetközi haladás ügyével). A szerző rávilágít arra, hogy Marx és Engels milyen nagy gonddal tárta fel az angol proletariátus politikai harcainak fonalát a Levelező Társaságoktól, a chartistákon át egészen a Testvéri Demokratákig, a chartista mozgalomnak az 1850-es években történt újabb megerősödéséig. A szakszervezetek kettős marxi vizsgálati módszerével idézi az 1870 — 80-as értékeléseket, amelyek egyfelől a szakszervezetek harci értékeit méltatják, másfelől arra utalnak, hogy a szakszervezetek az opportunizmusnak is bázisát képezik, sok korrumpálódó munkásvezér kerül ki belőlük. A szerző végül összefüggésbe hozza a tanulságokat a mai helyzettel (szakszervezeti vonatkozásban figyelemreméltó megjegyzést tesz, hogy míg Marx idejében minden 10 munkás közül 1, napjainkban minden 5 közül 2 szakszervezeti tag). — BETTY RAID: T rockizmus a mai Angliában (274—284. 1.) kommunista kritikai szemlélet alapján vázolja a trockizmus történeti útját az 1920 — 30-as években, majd nagyobb részletességgel angol szervezeti, sajtótevékenységüket az 194Ö — 1960-as években. — J.' THE HISTORICAL JOURNAL 1964. 7. köt. 1. szám. — M. ROBERTS nagy levéltári anyagra épített tanulmányában Nagybritannia és az 1772 — 73-as svéd forradalom kapcsolatát elemzi (1 — 46. 1.). III. Gusztáv 1772-es erőszakos hatalomra jutása véget vetett a svéd „szabadság" korszaknak, megalapozta „a patrióta királyság" uralmát (lényegében a liberális mérsékelt despotizmus), s ugyanakkor teljesen megzavarta a kialakult nemzetközi kapcsolatokat s benne Nagybritannia egyensúlypolitikára épített helyét. A brit diplomácia elszigetelődött és elvesztette azt az előnyös helyzetét — mondhatni kiváltságát —, hogy Európa sorsa felett rendelkezzék. A szerző ismerteti az angol kormánykörök reakcióját a svédországi változásokra és Nagybritannia külpolitikai útkeresését a megbomlott angol—orosz — svéd együttműködés helyett. A tanulmányban megfelelő súllyal kapott helyet II Katalin, II. Frigyes és XV. Lajos politizálása, mind-