Századok – 1965

Tanulmányok - Barta István: Kossuth ismeretlen politikai munkája 1844 elejéről 399

KOSSUTH ISMERETLEN" POLITIKAI MUNKÁJA 417 győz ennek a feltevésnek az alaptalanságáról. „Hol azonban az engedély kérdései némileg a tulajdont látszanak érinteni — folytatja ugyanis Kossuth — mint р. o. robot, tized, kilenced, telek megváltása; ezekre nézve is oda terjed politicai vallástételem, hogy a statusnak a közjó tekintetéből igenis van jussa egyesek tulajdonát nem elvenni, hanem illő pótlással felcserélni vagy használhatásának módját úgy kiszabni, hogy az más embertársunk iparjára, előmenetelére szorítólag ne hasson." S a megállapítást mindjárt követik a példák, korábbi törvények az erdőhasználat korlátozásáról, a pazarlók gondnokság alá helyezéséről, az országutak számára szükséges föld kisajátításáról, a kártékony vízimalmok lebontásáról: ,,hát a nép leghasznosabb, legszámosb, legszegényebb, legterheltebb, legtiszteletre méltóbb osztályának polgári léte egy országúttal egyenlő figyelmet nem érdemel?" Jelentéktelennek tűnő mondat, pedig súlyos a mondanivalója. Bárhogy is forgassuk, mást nem olvashatunk ki belőle, mint azt, hogy Kossuth igazságosnak tartaná, ha a törvényhozás kötelezné a földesurat a robot, a tized, a kilenced, sőt a telek megváltásába való beleegyezésre ! Másképpen nem érthetjük ezt a mondatot, mert hiszen a felsorolt földesúri tulajdonok közös megegyezésen alapuló időleges vagy végleges megváltása régóta szokásos volt már, — örökváltságszerződést is jónéhányat ismerünk már évtizedekkel az országgyűlés előttről is — , s az országgyűlési ellenzék csupán a meglevő gyakorlatnak akart további ösztönzést adni azáltal, hogy törvénnyel kívánta biztosítani az ilyen önként, közös megegyezéssel kötött vagy kötendő örökváltság szerződéseket az ősiségre hivatkozó utólagos megtámadás ellen. Kötelezésről, kényszerről szó sem volt tehát sem a haladó megyék javaslataiban, sem a folyamatban levő és későbbi országgyűlési viták során, s ha tehát Kossuth itt világosan arról beszél, hogy a törvényhozás kötelezheti a földesurat a megváltásba való beleegyezésre, akkor nyilvánvaló, hogy elvben a kötelező örökváltság álláspontját vallja, csaknem egy évtizeddel korábban, mint ahogy ez a követelés az önkéntes örökváltság bevezetése után, majd — elsősorban Kossuth agitációja következtében — a politikai viták porondján megjelenik. Ha pedig ez így van, akkor ebben a szerényen megfogalmazott, s a földesúri tulajdont biztosítgató mondatok mögé bújtatott követelésben kell látnunk Kossutli egész itt tárgyalt művének tetőpontját, azt a javaslatot, amelynek hangoztatásával Kossuth túlemelkedik mindazokon a követeléseken és javaslatokon, amelyek a jobbágyreform tárgyában Magyarországon haladó nemesi oldalról a nyilvánosság előtt elhangzottak! S ebben a javaslatban jelölhetjük meg egyben azt a magassági pontot is, amelyre Kossuth egyéni pályája, a reform kérdéseivel kapcsolatos magatartása 1833 elején felemelkedik. Ennél többet nem kívánhat 1833 elején, de ennyit sem tud megvalósítani a később általa vezetett reformpárt másfél évtized alatt sem, mindaddig, míg 1848 márciusának forradalma el nem hozza a polgári jogegyenlőség itt felvázolt egész problematikájának megoldását, s benne a parasztság felszabadulását. Kossuth úgy látja, hogy a három leglényegesebb ellenvetés megcáfolásával elhárította a jobbágyreform útjában álló elvi akadályokat: az ellenvetések „könnyű füst gyanánt" eloszlottak, s a „misera plebs contribuons" felemelésének egyéb akadálya nincs, mint az előítéletek. Ezeket pedig le kell rázni, még ha „a privilegiált osztály valódi vagy képzelt hasznával" vannak is egybekötve. „Követve kövessük az igazságot ! Ezt mondom én tízszer, ezt ismétlem százszor, s végső szóllásom is ez lesz !" A nagy cél, amelynek elérése végett az ország rendei az országgyűlésre összegyülekeztek, Kossuth szerint azért is