Századok – 1965
Tanulmányok - Barta István: Kossuth ismeretlen politikai munkája 1844 elejéről 399
KOSSUTH ISMERETLEN POLITIKAI MUNKÁJA 415 A magyar külpolitikai gondolkodás eddig elég kevéssé kutatott történetében már önmagában is figyelemre méltó szakasz az a folyamat, ahogyan a nemesi közvélemény az 1830-as évek elején megpróbáljakitágítani szemhatárát, s pillantása egyre gyakrabban száll túl országa, sőt a Monarchia határain. A kérdés alaposabb megismerésére irányuló kutatás nyilván ki tudná elemezni, hogy hogyan függ össze ez a növekvő külpolitikai érdeklődés az 1829. évi orosz—török háborúval, a párizsi forradalom ellen tervezett reakciós beavatkozás híreivel, a lengyel nép önvédelmi harcával, vagy az 1831-i parasztfelkelés vélt külföldi kapcsolataival. Nem az tehát az új Kossuth érvelésében, hogy felfedezi „országunk heterogen elemeit", hogy tehát rájön arra, hogy a cári önkényuralom terjeszkedési törekvései támogatókra találhatnak az ország szláv és román ajkú lakosságában; ez a lehetőség már az orosz—török háborút kísérő rokonszenv-jelenségek láttán, méginkább azonban a kolerafelkeléssel együttjáró széleskörű „oroszvárás" következtében felmerült — talán a probléma súlyát meghaladó intenzitással is — mind a kormány, mind a nemesség köreiben.20 Az a gondolat azonban, hogy a nemmagyar paraszti tömegeket a politikai jogok rájuk való kiterjesztésével, tehát a jobbágyfelszabadítással kell ,,érdekeltté" tenni a trón és az ország védelmében, igen korai, talán az első megjelenése a nemzetiségi probléma ilyen értelmű szemléletének a reformellenzéki mozgalom politikai irodalmában, Kossuth írásaiban pedig egyáltalán a nemzetiségi kérdésnek feltétlenül első jelentkezése. Persze Kossuth, pályájának megyei időszakában, nyilván többször szembetalálta már magát a nemzetiségi problémával, — különösen a magyar nyelv terjesztésére irányuló törekvésekkel kapcsolatban —, nézeteinek azonban nincs nyoma eddig ismert munkáiban.21 Később ezzel a nézettel gyakran találkozunk mind a liberális ellenzék, mind Kossuth megnyilatkozásaiban egészen addig, hogy a 48-as törvényhozás, majd a szabadságharcot szervező Kossuth is ezt az érvet használja, amikor a nemzetiségek külön politikai jogokra irányuló igényeit elutasítja. A különböző időben és más történeti körülmények közt használt érvnek azonban esetenként különböző az értéke. Itt, amikor az érv még azt a célt szolgálja, hogy a jobbágyreform ellenzőit jobb belátásra bírja, elfogadása esetén pedig a nemzetiségi parasztság is a felszabadulás felé lépne előre, szinte teljesen pozitívnak tekinthető. Később azonban, amikor a hazai nemmagyar népek is jelentkeznek a maguk jogos nemzeti igényeivel, ezeknek az igényeknek az általános politikai szabadságra való utalással történő elutasítása már sem Kossuth, 20 Az orosz—török háborút kísérő rokonszenvnek főleg a görög-keleti papság által táplált megnyilvánulásaira ós az ezzel kapcsolatos nyomozásokra gazdag anyag van a M. Kancellária elnöki és elnöki titkos iratanyagában; a kolerafelkeléssel kapcsolatos „oroszváró" hangulatról részletesen ír Tilkovszky Lóránt, mind Az 1831. évi parasztfelkelés (Bpest. 1955) e. munkájában, mind hasonló című kiadatlan kandidátusi disszertációjában (MTA könyvtárának kézirattárában). 21 Az országgyűlés első heteiben egy alkalommal fordul elő Kossuth tudósításaiban nemzetiségi vonatkozású kérdés. A jan. 30-i kerületi ülésben, a törvények nyelve körüli vitában Beöthy és Balogh, Bihar és Bars követei, azzal érvelnek a törvények kétnyelvű szerkesztése ellen, hogy ha a magyarul nemtudók miatt ajánlják egyesek a latin nyelvet, úgy „tót, rác, német, oláh" nyelven is be kellene iktatni a törvényeket a Corpus Jurisba. Péchy Ferenc pesti követ erre azt válaszolta, hogy „rusznyák s oláh nyelvre nem szükség a törvényt fordítani", mert — mint Bars és Bihar követei is nyilván jól tudják — „azok kevéssel különböznek a barmoktól, azok számára nem kell törvényt fordítani". Kossuth félreérthetetlen rokonszenvvel közli erre a liberális Balogh válaszát: „Én se tótot, se rácot, se hottentótot, szóval senkit ki ember, baromhoz hasonlítani nem fogok." (Vö. Országgyűlési Tudósítások I. köt. 139. 1.) 2*