Századok – 1965

Tanulmányok - Barta István: Kossuth ismeretlen politikai munkája 1844 elejéről 399

KOSSUTH ISMERETLEN" POLITIKAI MUNKÁJA 407 mánynok érez, midőn kormányzottjai szabadságot emlegetnek. A korlátlan akarat, s azon képzelet, hogy akkor legyek szabad, midőn a mások igazaira intézett minden figyelem nélkül tetteimben egyedül tetszésemet követhetem, nem szabadság, sőt a szabadsággal rögtön ellenkező önkény, féktelenség, zabolátlanság. Aki mások természeti, emberi s polgári jogait illő tiszteletben tartja, csak az várhat ja s kívánhat ja, hogy ön igazzai hasonló tiszteletben tarttassanak. Minden hatás visszahatást szül, s ha mások személyes bátorságát, vagyoni biztosságát, nyugalmát előmenetelét önkényednek kívánod alája vetni, bizonyos lehetsz, hogy mások is hasonló célzással lesznek irántad, s mindenkinek külön kívánati lévén, az ezernyi különböző kívánatok ezer irányzatú önkényt teremtenek, ezek ezerfelé rángatandják a társaság hajóját, míglen a hajózók végromlásával darabokra szaggatva szertedül. Boldog csak úgy lehetek, ha minden sérelem ellen biztos vagyok; biztos csak úgy lehelek, ha személyem s vagyonom minden önkény ellen a hatalmas törvény egyenlő oltalmának alatta nyugoszik; és igy szabadság csak ott létezik, hol törvény uralkodik, s szabad csak úgy lehetek, ha törvénynek szolgája vagyok. Ez így lévén, szívem mélyében meg vagyok győződve: hogy a polgári társaságnak minden tagjait, bár az a nemzeti felségnek felkentje, bár egyszerű magános polgár legyen is, pompás csarnokot vagy törpe vityillót lakjék is, egyedül a valódi szabadság teheti földi életében boldoggá, boldogságában biztossá, biztosságában nyugalmassá. Ez a szabadság az, mellyről mondánk, hogy az egyenlőn oltalmazó törvény által biztosított polgári lét szilárd követelése Európa népeinek." A kiváltságok, az előjogok Iii veit persze aligha nyugtatja meg ez a magyarázat, amely a kiváltságokon, a jogok egyenlőtlenségén alapuló társadalmat az igazságtalanságok, az önkény, az anarchia társadalmának ábrázolja. Kossuth célja azonban nem is ezek megnyugtatása; gondolatmenete logikusan halad előre, s látjuk, eljutott annak a társadalomnak a félreérthetetlen igenléséig és propagálásáig, amelyben a koronás fő és a zsellérkunyhó lakója egyazon, egyenlő törvény védelme alatt s korlátai között él. Ezt a „vezércélzást", ennek a társadalomnak a megvalósítását a hatalmas korszellem diktálja, — folytatja tovább Kossuth. — „Ez az, mi a múltnak szörnyeteg tapasztalásaiból kifejlődve, mint egy szél kergette gőzfolvam, álthatotta Európa légkörét. Itt ezredes régiségű óság, mohalepte magas gátfalak tornyosodtak e folyamnak ellene, s mint a hegyipatak megakasztott árja, pusztítólag hatott hátrafelé, vagy zúzó szélvésszé vadítva rohant akadályt rontólag előre, amott békés álladalomba fogadva, mint az esti szellet szelíden lengedez a körülmény engedte nyílásokon." A korszellem tehát — ma a történeti fejlődés objektív kényszerének neveznők — szelíd, éltető, érlelő fuvallatként vonul be oda, ahol szívesen fogadják, de romboló viharként dönti le a maradi ellenállás védfalait: alig néhány lapos még a kézirat, s a tollból már másodszor szalad ki a figyelmeztetés, hogy a kor követelményeivel való szembehelyezkedés a forradalom veszélyét idézi fel. S mivel ez a lehetőség az akkori Európában talán sehol sem időszerűbb, mint Magyarországon, Kossuth számára is elérkezett a pillanat, hogv az elmondottak tanulságait hazája problémáira alkalmazza. „A magyarnak nemzeti eredetisége, Charaktere, erkölcsi különösségei, de honjának természeti s politicai helyzete is okozák — írja Kossuth —, hogy •a századnak ezen lelke későbben s lassúbb erővel hatott bé határain, mellyek ügyes féltékenységgel őriztetve őtet sok tekintetben elszigetelik Európa népeitől. De az ember mindenütt ugyanazon egy, a társaság célját sem az éjszaki szélesség, sem a nyugati hosszúság fokai nem változtatják, s azért kábultság