Századok – 1965

Folyóiratszemle - Külföldi folyóiratok - 303

FOLYÓIRATSZEMLE 317 virulenseknek bizonyultak. Nagy hangsúlyt helyez arra, hogy a német agresszív törekvések mellett az angol kormánykörök felelősségét is kimutassa (s ebben az újabb történeti irodalomra, forráspublikációkra, memoárokra támaszkodik), annál is inkább, mert napjainkig érezteti befolyását az a szemlélet, amely az angol kormány teljes béke-jóhiszeműségét tételezi fel. — J. THE ENGLISH HISTORICAL REVIEW 1964. 79. köt. 310. (jan.) sz. — G. R. G. HAMBLY tanulmányában az 1868-as punjabi bérleti törvény jelentőségét elemzi és R. Temple bengáliai alkormányzó (1874 — 77) és bombayi kormányzó (1877 — 80) akkori szerepét méltatja (47 — 66.1.). Az 1857-es indiai felkelés után állandó viták folytak angol hivatalos körökben a civilizáltabb kormányzás módszereiről és végcéljairól. A viták középpontjában a földjáradék és a földbirtokviszonyok kérdése állt. R. Temple az arisztokrata-párt támogatóival szemben — akik igen erőteljesen védték álláspontjukat 1857 után — a „punjabi hagyomány" híve volt, olyan időszakban, amikor ez a hagyomány igen kevés támogatásra lelt mind Angliában, mind Indiában, mind a Whitehall-ban. A „punjabi hagyomány", vagy „punjabi iskola" követői az indiai paraszti kisbirtokos tulajdonrendszert támogatták, az „arisztokrata párt" vagy „arisztokrata reakció" hívei viszont a hercegek mellé álltak és a földbirtokosok uralmának kiterjesztését kívánták, amely a brit kormányzás tartópilléréül szolgált. — A. MARSDEN eredeti levéltári anyagra épített diplomáciatörténeti cikkében Nagybritannia és a „tuniszi támaszpont" kapcsolatát, az erről folyó tárgyalásokat jellemzi az 1894 — 99-es időszakban (67 — 96. 1.). Amikor Franciaország elfoglalta 1881-ben Tuniszt, ez utóbbi és más hatalmak között érvényben levő szerződéseket megerősítették. A legfontosabb ezek közül az Olaszországgal és Angliával kötött egyezség volt; problémát azonban csak Anglia jelentett, mert míg az Olaszországgal kötött szerződés érvénye lejárt 1896-ban, Angliáé „örökérvényű" volt. A francia külpolitika egyik állandó törekvése az 1894 — 97-es években, hogy az angolokkal kötött szerződés kötelékeit felbontsák és a franciák számára kiváltságos helyzetet teremtsenek Tuniszban. A szerző ismerteti a hosszadalmas és a szinte egyenlő ellenfelek közt nehezen előrehaladó angol— francia tárgyalások menetét és hátterét s az 1897-es megegyezést. Utal a fejlemények egyik lényeges következményére, az angol—olasz viszony teljes elhidegülésóre. - H. SLAVIC REVIEW 1964. 22. köt. 1. (márc.) sz. — A folyóirat vitát közöl Oroszország és Nyugat-Európa összehasonlító történelmi vizsgálatának szempontjairól. A vita alapját képező Oroszország és a Nyugat; hasonlóság és ellentét c. cikkében HENRY L. ROBERTS (1 — 12. 1.) a kérdést a jövendő viszony alakulása szempontjából veti fel, s elutasítja az olyan összehasonlítást, amelynek alapja az előítélet vagy a szenvedély. Sorra vizsgálja a szokásos tudományos összehasonlító módszereket, illetve ezek szempontjait, s megállapítja, hogy mind az ún. spektrum-elmélet, amely a tudományos alapokat nélkülözve kizárja Oroszországot Európából, mind az „időeltolódás" tétele, amely nem veszi figyelembe, hogy az ismétlődés egyúttal sajátos ismétlődés, mind végül az általa leggyümölcsözőbbnek tartott symbiosis-elmélet, amely az állandó külső kölcsönhatásokra helyezi a súlyt, megegyeznek abban, hogy eltávolodnak a közvetlen összehasonlítástól. A közvetlen összehasonlításra alapul szolgáló „genus-ok és species-ek" pedig vagy túl szélesek, vagy a politikai és társadalmi életben nehezen állíthatók fel; alkalmazhatók egyes jelenségekre, intézményekre stb., de az egész komplexumra nem. Véleménye szerint az összehasonlításra irányuló törekvések a kérdés sürgető volta miatt annak ellenére sem fognak megszűnni, hogy az abszolút összehasonlítás ezek szerint lehetetlen, jóllehet szerinte ez az összehasonlítás a jövőre nézve nem is döntő fontosságú. — MABC RAEFF hozzászólásában (13 — 19. 1.) három szempontot vet fel Roberts elvont eszmefuttatása ellenében. Először, hogy az összehasonlítás igénye csak akkor merül fel, amikor feltételezhetünk bizonyos azonosságot. Másodszor, hogy a hasonlóság vagy ellentét a különböző társadalmi rétegek számára a különböző korszakokban másként és másként merül fel. Harmadszor, hogy az összehasonlítás egyedeiként veendő intézmények, kulturális stb. tényezők sem abszolútak, a bennük élő ember egyrészt változtatja őket, másrészt maguk sem passzív, vak eszközök. — MARO SZEFTEL (20 — 27. 1.) elutasítja a jelen és a jövő vizsgálatát, azt hangoztatva, hogy az a szociológia, a közgazdaságtan stb. feladata. Az összehasonlító stúdium nehézségei miatt azt ajánlja, hogy a munkát lépésenként, részletösszehasonlítások útján kezdjék megközelíteni. Ez szerinte két módon lehetséges, egyrészt országonként és ezen belül koronként, másrészt a párhuzamosan fejlődő tényezők (pl. ipar, abszolút monarchia, köznevelés stb.) korszakonkénti összevetése útján. — ROBERTS válaszában vitázik két partnerével és elsősorban az ellen emel szót, hogy az