Századok – 1965

Történeti irodalom - A Magyarországon megjelent színházi zsebkönyvek bibliográfiája (Ism. Mályuszné Császár Edit) 283

.283 TÖRTÉNETI IRODALOM Nyilas Márta tetszetős kiállítású, sok korabeli iUusztráeióvai tarkított könyve, bár irodalomtörténeti ihletésű és jellegű, éppen az ilyesfajta sokoldalú helytörténeti kutatásnak is egyik jól sikerült példája. A szerző a XVŰI. század ma már inkább emlegetett, mint olvasott irodalmából gyűjtötte azt a bőséges anyagot, amely a korabeli Pest-Buda társadalmának és politikai életének érdekes tükörképe. Gvadányi falusi nótáriusának budai ut azása még eléggé ismert, de a szerző számos olyan verset és költőt is bemutat, akiknek a munkái esetleg csak korabeli folyóiratok nehezen hozzáférhető lapjain olvashatók. Ezért idéz igen sokat (s az idegen nyelvű versek magyar fordítását is megtalálja függelékében az olvasó). Az idézett verseket ós a hozzájuk fűződő magyarázatokat a szerző nagyjából időrendben, s ezen belül tematikai csoportosításban mutatja be. A kuruc háborúk vonatkozásai után a két város eredetére vonatkozó mondák latin feldolgozásai következnek. A különböző országos intézmények (pl. az egyetem) Budára helyezése is szépirodalmi visszhangot váltott ki (s még az utcai világítás 1777-ben történt bevezetését is megéneklik). A két város fejlődő gazdasági élete, új épületei, vagy az 1790 — 1791-es országgyűlés társadalmi eseményei is versekben örökítődnek meg, épp úgy, mint József nádor házasságkötése Alekszandra Pavlovna nagyhercegnővel, vagy a Nemzeti Múzeum megalapítása. Buda a nemzeti mozgalom központja és szimbóluma is egyúttal, Berzsenyi mellett ma már ismeretlen kis költők is így emlegetik. S egyúttal irodalmi központtá is kezd válni, mégha egyenlőre csak Virág Benedek a legjelesebb költő, aki állandóan itt él. Természetesen a magyar jakobinus mozgalom irodalmi vonatkozásait is feltárja a szerző. A városi társadalom élete nemcsak a magyarul ós latinul verselő magyar költők műveiben jelentkezik, hanem nem egy német versben is. Az eljövendő főváros társadalmának nemzetiségileg is tarka képére is fény derül az idézett költeményekből. Az idézett költők közt persze kevés a valóban kiváló. Részletes ismertetésük éppen ezért főképpen történeti szempontból teszi igen érdekessé és hasznossá ezt a munkát. Itt-ott megmutatkozó bizonytalankodása, különösen ez 1790-es évek sokarcú mozgalmának értékelésében, arra figyelmeztet, hogy a magyar történelem szakembereinek részletesen és sokoldalúan kell feltárniok ezt a korszakot is. A Budapesti Gyűjtemény jó szolgálatot tett a Budapest múltja iránt érdeklődőknek a könyv kiadásásával. NIEDEBHAUSER EMIL A MAGYARORSZÁGON MEGJELENT SZÍNHÁZI ZSEBKÖNYVEK BIBLIOGRÁFIÁJA. XVIH-XIX. SZÁZAD Összeállította Hankiss Elemér és Berezeli A. Károlynó. (Budapest, Országos Széchényi Könyvtár kiadása. 1961. 481 1.) A magyar színháztudomány, pontosabban meghatározva, a magyar színháztörténet sokat szenved a szakmai anyagfeltárás hiányosságai miatt. Szellemes teóriák és nagyvonalú feltételezések mellett aránylag kevés a konkrét adatokat ismertető közlemény. A Széchényi Könyvtár nyomdatechnikailag példás, kiválóan összeválogatott szövegközi képekkel élénkített jelen kiadványa minden kutató számára segítséget jelent. A színházi zsebkönyv ugyanis a legmegbízhatóbb színháztörténeti források közé tartozik: a színtársulat egy vagy több tagja — rendszerint a súgó — adta ki, közvetlenül egy év, vagy egy éppen lezárult évad, esetleg vidéki vendégkörút után, tehát még élénken emlékezve a közelmúlt eseményeire, amelyeket a színház irattárából is alkalma van rekonstruálni. A társulat tagjai, a vendégszereplők, a műsor többé-kevésbé pontos felsorolását találjuk a kis könyvekben, néha a legnépszerűbb művész arcképe, még szerencsésebb esetben valami nevezetes előadás színpad-vázlata is kiadásra kerül. Olyan adatok, amelyeket folyóiratokból vagy éppen kéziratos, levéltári forrásból csak nagyőri nehezen tudnánk összeállítani... Ezeket a primér színháztörténeti forrásnak elismert kiadványokat kísérelte meg most hazai viszonylatban összeállítani a könyvtár Színházi Osztályának két szorgalmas munkatársa, Hankiss Elemér és Berezeli A. Károlyné. A teljes címleírás mellett egy-két sorban ismertetik az egyes zsebkönyvek tartalmát is. Ha tehát egy kutató a korszak valamely nagy színészének pályafutását akarja rekonstruálni, már a bibliográfiából megállapíthatja, hogy a megfelelő színházi almanachban megtalálja-e a szereplők névsorát, vagy nem, s így kár is elővennie. A drámatörténeti kutató a vizsgált szerző műveinek színpadi sikerét, egy-egy irodalmi irány elterjedésének fázisait keresve, ugyancsak bele-