Századok – 1965

Vita - Az Osztrák-Magyar Monarchia történeti problémái 1900–1918. 206

218 AZ OSZTRÁK-MAGYAR- MONARCHIA TÖRTÉNELMI PROBLÉMÁI 218 ugyanakkor pedig a gazdasági fejlődés olyan tényezőit, mint a tőkeszegénység s a tőkeakkumuláció problémája, figyelmen kívül hagyja. A nemzetiségi kérdés leegyszerűsítését veszélyesnek tartja s helyteleníti, hogy például a vámháborút is ebből a nemzeti aspektusból igyekeznek levezetni. Kérdésesnek tartja, hogy a Monarchia idején lehet-e Erdély szempontjából a magyar tőkét külföldi tőkének tekinteni. Vitába szállt a román referátumnak azzal a megállapításával is, mintha az agrárizmus a finánctőke kialakulásának lett volna a következménye. A vizsgált időszakban valóban erősödtek az ellentétek az ipar ós a mezőgazdaság között. Ez a megállapítás önmagában azonban éppen a nehézségeket hagyja figyelmen kívül. Volt, aki a bank-, ipari és mezőgazdasági tőke egybeolvadásáról beszólt, de bizonyítani ezt senki sem tudta. Az arisztokraták az iparban vezető posztokat töltöttek be ugyan, de ez nem volt egybeolvadás, hanem csak szoros kapcsolat. H. Mommsen (NSzK) hozzászólásában arról beszól, hogy problematikusnak tűnik a Monarchiában mutatkozó gazdasági különbségeket csupán nemzeti szempontból vizsgálni ós megítélni. A munkabérek terén mutatkozó különbségek nem a nemzeti elnyomás következményei voltak. A Monarchia gazdasági fejlődósében az egyik tendencia az volt, hogy egységesítse a különböző területeket. Erre előbb az észak-csehországi vidéken, majd a középső területeken került sor. Valószínű, hogy utóbb sor került volna a többi területekre is. A kormánykörök aligha gondoltak arra, hogy ezen a téren nemzeti különbségeket tegyenek. A baj az volt, hogy nem alkalmazták kellő módon az eszközöket az autarchia kiépítésénél. Nem egészen új, bár igaz az a megállapítás, hogy a gazdasági körök nem azonosak a kormánykörökkel. Magyar és csehszlovák részről sok fontos szempontot vetettek fel, amelyeket most már a Nyugaton is. kezdenek figyelembe venni, s bizonyára foglalkoznak majd velük. E. Deutsch hozzászólásában arra kérte a konferencia résztvevőit, hogy szavait ne tekintsék a probléma leegyszerűsítésének, de a kérdéseket Erdély szempontjából is fel kell vetni; az ő hibájuk éppen az volt, hogy eddig ezt nem tették meg. Nem ért egyet Berend Ivánnak azzal az állításával, hogy a finánctőke vizsgálatánál a szociális és a nemzeti szempontok figyelembe vétele a kérdés leegyszerűsítése lenne. Erdélyben volt például román bankrendszer, de ez ki volt zárva az Osztrák-Magyar Bank visszleszámítolásából. Az oka ennek ismeretlen, nem lehet tudni, hogy gazdasági vagy politikai okok miatt került-e erre sor. Hiba lenne azonban itt a nemzetiségi kérdést figyelmen kívül hagyni. Ki-izek referátumával kapcsolatban kifogásolta, hogy míg az 1901 — 1903-as válságról szólt, nem beszélt az 1908-asról, már pedig így az a benyomás keletkezhetik, hogy talán ilyen válság nem is volt. E. Merz (Ausztria) lehetőnek tartja, hogy voltak regionális különbségek a bérek színvonalában, de ezt nem lehet nemzeti törekvésekre visszavezetni. Egyetért Mommsennel abban, hogy a Monarchiában nem lehet,,belső imperializmusról" beszélni. A kormányt liberális elvek vezették, más erők, a finánctőke például, a rentabilitás szempontjait tartották szem előtt, a „belső imperializmus" kifejezés tehát semmiképpen sem tekinthető szerencsésnek. Reálisabb kifejezést kellene helyette keresni. Handle Péter utalt arra, hogy a Magyarországon uralkodó nacionalizmust, nemzeti elnyomó politikát a mai magyar történészek sem tagadni, sem mentegetni nem kívánják, de tartózkodni akarnak a tudománytalan túlzásoktól. Hangoztatta, hogy a dolgozók kizsákmányolása elsősorban a tőkés-földbirtokos elnyomás folyománya volt, s a nemzeti elnyomást mint a politikai elnyomatás eszközét ezzel nem lehet teljesen azonosítani. J. KHzek (Csehszlovákia) zárszavában arról beszélt, hogy a német tőke behatolására számtalan adatot lehet találni. Mógegyszer hangsúlyozta, hogy a finánctőke kialakulása nagy hatással volt a Monarchia fejlődésére. Az ellentóteket elsősorban az egyes nemzetek különböző fejlettségi foka csak tovább növelte. Ennek befolyását a társadalmi fejlődés menetére tagadni hiba lenne. Bánki György megállapította, hogy a vita igen gyümölcsöző volt. Nemcsak új adatokat és megállapításokat kaptunk, hanem sok új problémára is ráirányult a figyelem. Ugyanakkor nem kevés még a tennivaló; több megállapítás nem volt kellően alátámasztva. Igaz, hogy a nemzetiségi kérdést nem szabad kihagynunk vizsgálódásaink során, de jelentőségét nem szabad eltúlozni; meg kell találnunk a történeti folyamatban elfoglalt valóságos helyét. A konferencia negyedik napirendi pontja a nemzetiségi kérdés problematikája az Osztrák-Magyar Monarchiában volt. Az első referátumot F. Zwitter (Jugoszlávia) •terjesztette elő. Ebben áttekintést nyújtott a nemzeti kérdés fontosabb mozzanatairól а Monarchiában 1900 —1914 között. A referátum első része a nemzeti kórdós gazdasági és társadalmi alapjaival foglalkozott. Abból indult ki, hogy a Monarchiában а népek kétféle kategóriája: a „történelmi" és „történelem nélküli" népek kategóriája élt. Az osztályozás